...Ugyanis az elmúlt 18 év tapasztalata mintha azt mutatná, hogy nem igazán eredményes az az út, amit mi, a jobboldali pártok választói követünk. Azt az utat például, hogy hosszú éveken át mélyen hallgatunk a jobboldali pártok esetében olyan jelenségekről, amelyeket nem tudunk az ész és értelem fényénél megmagyarázni és amelyeket – sokkal enyhébb esetekben - Horvátországtól Portugálián át Pápua Új Guineáig a pártok támogatói nagyon is hangosan bírálnak. Mármint azt, ha nem érdekükben tesznek. Mert akkor elmennek képviselőjükhöz, hogy a fejükre borítsák az asztalt...
Bencsik Andrásnak
II.
Kedves András!
Azt kérdezted két héttel ezelőtt, hogy szerintem „a jobboldal miért retteg még mindig a Sajtóklub bármilyen formában történő feltámasztásától?”
A múlt heti válaszomban arról írtam, hogy „a jobboldal” ettől egyáltalában nem rettegne, mert éppen a jobboldal nézte a műsort, a nézettségi adatok szerint igen csak rekordszámban.
Levelem végén pedig azt írtam, hogy nem akarom megkerülni a kérdésedbe csomagolt, abból azért kihallatszó valódi kérdést.
Nem hiszem, hogy túlzottan tévednék, ha azt úgy értelmezném: vajon a Fideszben lennének-e olyanok, akik nem örülnének a Sajtóklub feltámadásának – függetlenül attól, hogy egy ilyenben bármelyikünk részt venne-e?
A válaszom erre: meg vagyok győződve arról, hogy vannak a Fidesz vezetésében olyanok, akiknek ez nem tetszene. És ha meg tudnák akadályozni, biztosan tennének is érte. Ez is talán jellemző arra, hogy a jobboldali szavazók és támogatott pártjuk egyes vezetői között a szakadékot egy jól fejlett antilopnak is nehéz lenne átugrania.
Mint ahogyan ugyanezek az emberek aktívan tettek azért is, hogy a Vasárnapi Újságot – és benne a jegyzetet – szétverjék, beleegyezve Tőkés püspök, Kerényi atya és a többiek kirúgásába.
Hogy ezt miért tették, azt – sajátos módon - nem mernék nyilvánosan elmondani, mert lelkük mélyén pontosan tudják, hogy az ilyen cselekedetekre nincs jó magyarázat. Ha pedig magánbeszélgetésen kérdeznéd meg tőlük, hogy miért mentek bele a Kondor-féle vezetés megszüntetésébe azzal, hogy Suchot megszavazzák, vagyis, hogy ezért milyen ellentételezést kaptak, akkor az adott magyarázat talán téged sem elégítene ki. Sőt, azt akár nevetségesnek is tartanád.
2010 tavaszán majd e döntésre visszatekintve már sokkal egyértelműbb lesz az, hogy ismét – talán ezredszer – átverték őket (maradjunk a szelídebb változatnál), de akkor sem fogják beismerni, hogy nem lett volna szabad az utolsó, részben össznemzeti érdekeket szolgáló intézményt átadni egy olyan embernek, aki irtózik még attól is, hogy a magyar közszolgálati rádiót „magyarnak” és ne „MR”-nek nevezze. (Mert az „MR” nyilván „modernebb” és nem olyan „ciki” az SZDSZ-es haverjai füleinek.)
Nekem az egész döntés egyáltalában nem furcsa, hanem a dolgok szokott menete.
Ha a Fidesz képes arra, hogy Vince Mátyást embereivel újraszavaztassa az MTI élén, akkor Such megszavazása egyáltalán nem rendkívüli. Arról a Vince Mátyásról van szó, akinél kevesebben okoztak nagyobb kárt a jobbközép kormánynak, amikor Vincéék az általa szerkesztett kötetet, az Antiszemita közbeszéd Magyarországon-t, nagy kajánul átadták Nancy Goodman Brinkernek, az akkori, az ilyen kötetekre oly fogékony budapesti amerikai nagykövetnek.
E kötetben egyébként – jegyzem meg mellékesen – az e hetilapban írt és idézőjelbe tett mondatomat egészen egyszerűen meghamisították, csak azért, mert annyira szerettek volna találni tőlem „antiszemita” mondatot.
Azt a kérdést talán mellőzzük, hogy a másik oldal hasonló esetben megszavazott volna-e másodszor is egy ilyen embert az MTI élére, vagyis egy olyan jobboldalit, aki – akár hamisított szöveg árán is – ekkora károkat okozott volna nekik. Nálunk azonban a bornírtság, a Stockholm-szindróma, a kisebbrendűségi komplexus, a hülyeség és egyéb nyavalyák egyáltalában nem pártsemleges, hanem politikai oldalspecifikus jelenségek.
Most pedig térjünk rá egy még kényesebb részre.
A BBC rádió világszolgálata nemrégiben ünnepelte 75-ik születésnapját.
E csodálatos intézménynek volt bátorsága még önmagát is bírálnia, ami csak emelte nagyságát.
Ha e rádió újságírói megtették, most talán én is megtehetem.
Ugyanis az elmúlt 18 év tapasztalata mintha azt mutatná, hogy nem igazán eredményes az az út, amit mi, a jobboldali pártok választói követünk. Azt az utat például, hogy hosszú éveken át mélyen hallgatunk a jobboldali pártok esetében olyan jelenségekről, amelyeket nem tudunk az ész és értelem fényénél megmagyarázni és amelyeket – sokkal enyhébb esetekben - Horvátországtól Portugálián át Pápua Új Guineáig a pártok támogatói nagyon is hangosan bírálnak. Mármint azt, ha nem érdekükben tesznek. Mert akkor elmennek képviselőjükhöz, hogy a fejükre borítsák az asztalt.
A bírálatot nagy késéssel már mi is kimondjuk – főként baráti társaságokban. Most, amikor már a gazdaság szinte teljes egésze, gyakorlatilag az egész kulturális intézményrendszer, beleértve az oktatási rendszer nagy részét, és a média óriási része a másik oldal kezébe került. Vagyis akkor, amikor a mi oldalunkat számomra – a tényleges hatalom, a tényleges tulajdonlás és befolyás szempontjából - beláthatatlan időre gyakorlatilag két vállra fektették.
Egészen konkrétan a bírálatról: ha visszakeresed a Demokrata egykori számait, vajon súlyának megfelelően kezelte-e az MSZP-SZDSZ-FIDESZ konszenzusban lebonyolított Kondor-Such-féle cserét, amelynek eredményeként a közszolgálati rádió minden bizonnyal soha többé nem lesz a kiegyensúlyozottság felé lökhető? Vagyis egy olyan állapot felé, amelyben a jobboldali szavazók is kedvükre hallgathatják? András, ez nem érdemelt volna legalább egy címlap-sztorit?
Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e, aki úgy gondolja, hogy nem csak annyit, hanem jóval többet érdemelt volna.
Általánosságban pedig: mikor jutunk el már végre abba a stádiumba, amikor belátjuk, az sem vezetetett eddig túlzottan nagy eredményre, ha tragikus térvesztésünk hibáit állandóan, de állandóan a másik oldalban keressük. Nem kellene nem hogy olykor, de rendszeresen elemeznünk azt, hogy ebben mennyiben vagyunk mi ludasak? Már csak azért is, hogy legalább a legsúlyosabb hibákat ne kövessük el újra és újra?
A horvátok a legdrágábbat, az életet – sok életet - feláldozva fegyverrel a kezükben harcoltak függetlenségükért. Vagy gondolj arra, hogy Csehországban Klauszék azt a nálunk elképzelhetetlenül bátor tettüket is „természetesnek” tartották, hogy Prágából kirúgták a Soros-egyetemet.
Az általunk megválasztott Fidesz pedig mindeddig arra nem volt képes, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítson fel a 2006. október 23-án kilőtt szemek és lerobbantott kezek, valamint az azonosítás nélkül a kenyai rendőrségnél jóval durvábban fellépő magyar rendőrség brutális eljárása ügyében, de még arra sem, hogy egyáltalában egyetlen rossz szót mondjon arról az SZDSZ-es miniszterről, Fodor Gáborról, aki az államhatalommal a háta mögött egy többgyermekes hajléktalannak a fejét akarta lepofozni.
És ezt a jobboldal szavazói, a jobboldal médiája gyakorlatilag szó nélkül tűrte és tűri. Mi a franc van velünk, András? Mi?
Továbbá: nem kellene már most felkészülni a jobboldali választási győzelem utáni időkre? Aminek jegyében például nem kellene itt és most elkezdeni felsorolni ábécésorrendben azon jobboldali önkormányzatok nevét a jövő számtól kezdődően, amelyek azóta sem rendelték meg a Demokratát, amióta beszavaztuk őket 2006 őszén? És feltenni a kérdést, hogy adóforintjaikból valóban nincs heti 500 e lap megvásárlására?
Vagy te el tudod képzelni, hogy azok a jobboldali vezetésű önkormányzatok, amelyeknek máig nem jutott eszükbe Demokratát rendelni, majd 2010 után a jobboldal akkorra már 20 éve fel nem épült intézményrendszere kiépítésén dolgoznak? Vagy akkor is majd Heltai Péternek, Kálmán Olgának és Simon Andrásnak tejelünk? Siklósi Beatrixot rúgjuk ki a műsor éléről (A Hét), de Kende Péternek és Medgyessy nevelt lányának adunk 100 milliót?
II.
Kedves András!
Azt kérdezted két héttel ezelőtt, hogy szerintem „a jobboldal miért retteg még mindig a Sajtóklub bármilyen formában történő feltámasztásától?”
A múlt heti válaszomban arról írtam, hogy „a jobboldal” ettől egyáltalában nem rettegne, mert éppen a jobboldal nézte a műsort, a nézettségi adatok szerint igen csak rekordszámban.
Levelem végén pedig azt írtam, hogy nem akarom megkerülni a kérdésedbe csomagolt, abból azért kihallatszó valódi kérdést.
Nem hiszem, hogy túlzottan tévednék, ha azt úgy értelmezném: vajon a Fideszben lennének-e olyanok, akik nem örülnének a Sajtóklub feltámadásának – függetlenül attól, hogy egy ilyenben bármelyikünk részt venne-e?
A válaszom erre: meg vagyok győződve arról, hogy vannak a Fidesz vezetésében olyanok, akiknek ez nem tetszene. És ha meg tudnák akadályozni, biztosan tennének is érte. Ez is talán jellemző arra, hogy a jobboldali szavazók és támogatott pártjuk egyes vezetői között a szakadékot egy jól fejlett antilopnak is nehéz lenne átugrania.
Mint ahogyan ugyanezek az emberek aktívan tettek azért is, hogy a Vasárnapi Újságot – és benne a jegyzetet – szétverjék, beleegyezve Tőkés püspök, Kerényi atya és a többiek kirúgásába.
Hogy ezt miért tették, azt – sajátos módon - nem mernék nyilvánosan elmondani, mert lelkük mélyén pontosan tudják, hogy az ilyen cselekedetekre nincs jó magyarázat. Ha pedig magánbeszélgetésen kérdeznéd meg tőlük, hogy miért mentek bele a Kondor-féle vezetés megszüntetésébe azzal, hogy Suchot megszavazzák, vagyis, hogy ezért milyen ellentételezést kaptak, akkor az adott magyarázat talán téged sem elégítene ki. Sőt, azt akár nevetségesnek is tartanád.
2010 tavaszán majd e döntésre visszatekintve már sokkal egyértelműbb lesz az, hogy ismét – talán ezredszer – átverték őket (maradjunk a szelídebb változatnál), de akkor sem fogják beismerni, hogy nem lett volna szabad az utolsó, részben össznemzeti érdekeket szolgáló intézményt átadni egy olyan embernek, aki irtózik még attól is, hogy a magyar közszolgálati rádiót „magyarnak” és ne „MR”-nek nevezze. (Mert az „MR” nyilván „modernebb” és nem olyan „ciki” az SZDSZ-es haverjai füleinek.)
Nekem az egész döntés egyáltalában nem furcsa, hanem a dolgok szokott menete.
Ha a Fidesz képes arra, hogy Vince Mátyást embereivel újraszavaztassa az MTI élén, akkor Such megszavazása egyáltalán nem rendkívüli. Arról a Vince Mátyásról van szó, akinél kevesebben okoztak nagyobb kárt a jobbközép kormánynak, amikor Vincéék az általa szerkesztett kötetet, az Antiszemita közbeszéd Magyarországon-t, nagy kajánul átadták Nancy Goodman Brinkernek, az akkori, az ilyen kötetekre oly fogékony budapesti amerikai nagykövetnek.
E kötetben egyébként – jegyzem meg mellékesen – az e hetilapban írt és idézőjelbe tett mondatomat egészen egyszerűen meghamisították, csak azért, mert annyira szerettek volna találni tőlem „antiszemita” mondatot.
Azt a kérdést talán mellőzzük, hogy a másik oldal hasonló esetben megszavazott volna-e másodszor is egy ilyen embert az MTI élére, vagyis egy olyan jobboldalit, aki – akár hamisított szöveg árán is – ekkora károkat okozott volna nekik. Nálunk azonban a bornírtság, a Stockholm-szindróma, a kisebbrendűségi komplexus, a hülyeség és egyéb nyavalyák egyáltalában nem pártsemleges, hanem politikai oldalspecifikus jelenségek.
Most pedig térjünk rá egy még kényesebb részre.
A BBC rádió világszolgálata nemrégiben ünnepelte 75-ik születésnapját.
E csodálatos intézménynek volt bátorsága még önmagát is bírálnia, ami csak emelte nagyságát.
Ha e rádió újságírói megtették, most talán én is megtehetem.
Ugyanis az elmúlt 18 év tapasztalata mintha azt mutatná, hogy nem igazán eredményes az az út, amit mi, a jobboldali pártok választói követünk. Azt az utat például, hogy hosszú éveken át mélyen hallgatunk a jobboldali pártok esetében olyan jelenségekről, amelyeket nem tudunk az ész és értelem fényénél megmagyarázni és amelyeket – sokkal enyhébb esetekben - Horvátországtól Portugálián át Pápua Új Guineáig a pártok támogatói nagyon is hangosan bírálnak. Mármint azt, ha nem érdekükben tesznek. Mert akkor elmennek képviselőjükhöz, hogy a fejükre borítsák az asztalt.
A bírálatot nagy késéssel már mi is kimondjuk – főként baráti társaságokban. Most, amikor már a gazdaság szinte teljes egésze, gyakorlatilag az egész kulturális intézményrendszer, beleértve az oktatási rendszer nagy részét, és a média óriási része a másik oldal kezébe került. Vagyis akkor, amikor a mi oldalunkat számomra – a tényleges hatalom, a tényleges tulajdonlás és befolyás szempontjából - beláthatatlan időre gyakorlatilag két vállra fektették.
Egészen konkrétan a bírálatról: ha visszakeresed a Demokrata egykori számait, vajon súlyának megfelelően kezelte-e az MSZP-SZDSZ-FIDESZ konszenzusban lebonyolított Kondor-Such-féle cserét, amelynek eredményeként a közszolgálati rádió minden bizonnyal soha többé nem lesz a kiegyensúlyozottság felé lökhető? Vagyis egy olyan állapot felé, amelyben a jobboldali szavazók is kedvükre hallgathatják? András, ez nem érdemelt volna legalább egy címlap-sztorit?
Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e, aki úgy gondolja, hogy nem csak annyit, hanem jóval többet érdemelt volna.
Általánosságban pedig: mikor jutunk el már végre abba a stádiumba, amikor belátjuk, az sem vezetetett eddig túlzottan nagy eredményre, ha tragikus térvesztésünk hibáit állandóan, de állandóan a másik oldalban keressük. Nem kellene nem hogy olykor, de rendszeresen elemeznünk azt, hogy ebben mennyiben vagyunk mi ludasak? Már csak azért is, hogy legalább a legsúlyosabb hibákat ne kövessük el újra és újra?
A horvátok a legdrágábbat, az életet – sok életet - feláldozva fegyverrel a kezükben harcoltak függetlenségükért. Vagy gondolj arra, hogy Csehországban Klauszék azt a nálunk elképzelhetetlenül bátor tettüket is „természetesnek” tartották, hogy Prágából kirúgták a Soros-egyetemet.
Az általunk megválasztott Fidesz pedig mindeddig arra nem volt képes, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítson fel a 2006. október 23-án kilőtt szemek és lerobbantott kezek, valamint az azonosítás nélkül a kenyai rendőrségnél jóval durvábban fellépő magyar rendőrség brutális eljárása ügyében, de még arra sem, hogy egyáltalában egyetlen rossz szót mondjon arról az SZDSZ-es miniszterről, Fodor Gáborról, aki az államhatalommal a háta mögött egy többgyermekes hajléktalannak a fejét akarta lepofozni.
És ezt a jobboldal szavazói, a jobboldal médiája gyakorlatilag szó nélkül tűrte és tűri. Mi a franc van velünk, András? Mi?
Továbbá: nem kellene már most felkészülni a jobboldali választási győzelem utáni időkre? Aminek jegyében például nem kellene itt és most elkezdeni felsorolni ábécésorrendben azon jobboldali önkormányzatok nevét a jövő számtól kezdődően, amelyek azóta sem rendelték meg a Demokratát, amióta beszavaztuk őket 2006 őszén? És feltenni a kérdést, hogy adóforintjaikból valóban nincs heti 500 e lap megvásárlására?
Vagy te el tudod képzelni, hogy azok a jobboldali vezetésű önkormányzatok, amelyeknek máig nem jutott eszükbe Demokratát rendelni, majd 2010 után a jobboldal akkorra már 20 éve fel nem épült intézményrendszere kiépítésén dolgoznak? Vagy akkor is majd Heltai Péternek, Kálmán Olgának és Simon Andrásnak tejelünk? Siklósi Beatrixot rúgjuk ki a műsor éléről (A Hét), de Kende Péternek és Medgyessy nevelt lányának adunk 100 milliót?
Vagy nem kellene Deutsch Tamástól, Orbán Viktor kabinetirodájának vezetőjétől megkérdezni, hogy miként gondolja 2010 után a jobboldali intézmények fejlesztését, beleértve a jobboldali médiát – különös tekintettel arra, hogy egyszer már beígérték a „kiegyensúlyozást”? Nem kellene tőle azt is megkérdezni, hogy a több tucat balliberális médiautánpótlást biztosító intézmény mellett van-e tervük egy jobboldali, ilyenfajta intézmény létrehozására? És hogy hol van ez a tervük és abban mi áll? És rákérdezni arra, hogy ha ilyen nincs, akkor miért nincs? Ugye már te sem hiszel annak a dumának, hogy „azért nem akarjuk ezt nyilvánosságra hozni, mert a másik oldal megtudná”?
Vagy nem kellene Rogán Antallal egy interjút készíteni, amelyben fel tenné valaki neki a kérdést, hogy mit jelent a jobboldal számára az, ha e jobboldal őt ismét az V. kerület polgármesterévé választja? Azon kívül, hogy valamelyik alvilági pofájú balliberális tévésnek ötezredszer elrebegi annak történetét, amikor először meglátta Cilikét?
Persze lehet, András, hogy itt én vagyok egyedül hülye, aki mindent rosszul lát.
Vége
(Lovas István - Demokrata)
Vagy nem kellene Rogán Antallal egy interjút készíteni, amelyben fel tenné valaki neki a kérdést, hogy mit jelent a jobboldal számára az, ha e jobboldal őt ismét az V. kerület polgármesterévé választja? Azon kívül, hogy valamelyik alvilági pofájú balliberális tévésnek ötezredszer elrebegi annak történetét, amikor először meglátta Cilikét?
Persze lehet, András, hogy itt én vagyok egyedül hülye, aki mindent rosszul lát.
Vége
(Lovas István - Demokrata)
