A június 7-i örményországi parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását kérte a legnagyobb ellenzéki párt pénteken.
A választáson a Nikol Pasinján miniszterelnök vezette Nyugat-barát Polgári Egyezség győzött.
A Szamvel Karapetján örmény-orosz milliárdos vezette oroszbarát Erős Örményország szerint a szavazás során szabálytalanságok történtek.
Az Erős Örményország a második helyen végzett a szavazatok 23,3 százalékával a Pasinján vezette Polgári Egyezség mögött, amely a voksok 49,8 százalékát kapta.
"Kérjük, hogy a Választási Bizottság rendelje el a szavazatok újraszámlálását, tekintettel az adott körülményekre és a lehetséges szabálysértések mértékére" - mondta az újságíróknak Aram Vardevanján, a párt szóvivője, miután benyújtotta a beadványt a bizottságnak.
Karapetjánt 2025 óta házi őrizetben tartják a kormány megdöntésére tett kísérlet vádja miatt, amit tagad.
Két másik ellenzéki párt, a Robert Kocserján volt államfő nevével fémjelzett Örményország Szövetség és a Virágzó Örményország is bejelentette, hogy beadvánnyal kíván élni.
Az utcai tüntetések révén 2008-ban hatalomba került Nikol Pasinján elkezdte a közeledést a Nyugathoz, ugyanakkor kijelentette, hogy a jövőben is szoros kapcsolatokat kíván ápolni Oroszországgal, amely Örményországot befolyásolási területének tekinti.
A választásnál jelen lévő nemzetközi megfigyelők szerint érzékelhető volt, hogy Oroszország megpróbált beavatkozni a választásba. Moszkva viszont az Európai Uniót vádolta meg hétfőn az ellenzékre történő "nyomásgyakorlással" és "beavatkozással".
Elemzők azt vetették Oroszország szemére, hogy hamis híreket terjesztett az interneten, informatikai rendszereket támadott meg, és a Kremlt kedvező színekben bemutató, a Nyugattal történő együttműködést pedig veszélyesnek beállító történeteket terjesztett.
Oroszországnak katonai támaszpontja működik a dél-kaukázusi országban, és Jereván egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.
Moszkva és Jereván egyaránt tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) - bár 2024 februárjában Jereván felfüggesztette a részvételét a több volt szovjet köztársaságot tömörítő szervezetben -, valamint az Eurázsiai Gazdasági Közösségnek (EGK).
(MTI)