A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
Felidézték: az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Epreskert utcai Tagóvodájának egyik csoportjában február 19-én, csütörtök reggel 10 kisgyermeknél, valamint egy óvodapedagógusnál és egy dajkánál hányással, hasmenéssel járó megbetegedés jelentkezett. A szomszédos csoportból további 4 gyermek mutatott hasonló tüneteket.
A két érintett csoport közös illemhelyiséget használ, ami indokolttá tette a gyors és átfogó intézkedéseket - írták.
Hozzátették: az intézmény a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a többi között haladéktalanul fertőtlenítőszeres takarítást végzett minden csoportszobában és közösségi térben, továbbá folyamatosan fertőtleníti az intézmény egész területét, és tájékoztatta a szülőket.
Az esetről az intézmény haladéktalanul értesítette az illetékes kormányhivatalt; az élelmiszer-biztonsági felügyelet február 20-án, pénteken ellenőrizte a tálalókonyhákat. Az ellenőrzés hivatalos eredményére még vár az önkormányzat.
Kitértek arra, hogy a tagintézmény vezetője a hatóságok részére napi jelentést küld, amelyeket az önkormányzat is megkap.
"A helyzet alakulását folyamatosan nyomon követjük, és a vizsgálatok eredményéről tájékoztatjuk a lakosságot" - írta az egri polgármesteri hivatal.







