Újabb feladatot adunk balliberális cigányfajvédőinknek: próbálják bebizonyítani, hogy az ITT található hivatalos tanulmányban nem az van leírva, ami. A dokumentum Finnország hivatalos szervének, a Büntetésvégrehajtási Felügyeletnek   ("Rikosseuraamusvirasto") a hivatalos honlapján található.
A dokumentum származásra, állampolgárságra lebontva (!) vizsgálja az adott idôpontban a Helsinki Börtönben fogva tartott bűnelkövetőknek a börtön egyes egységei közötti átjárásnak az okait és számait. Érdemes megfigyelni, hogy igenis a tanulmány vizsgálja a származást; az tehát balliberális hazugság, hogy származás-alapú, a bűnözéssel kapcsolatos tanulmányokat nem szabad EU-tagországokban végezni.
A számok, az arányok
Kezdjük talán a számokkal: a dokumentum konkrét számokat közöl  a 2004 júl. 22-én a Helsinki Börtönben levő emberek etnikai hovatartozásáról. Ezek a következők: ott aznap 321 embert tartottak fogva, amiből 22 volt cigány, és 68 nem finn állampolgár (hanem jellemzően észt és orosz). Ha valaki ellenőrizni kívánná a fordítás helyességét, az adatok a "Tarkastelupäivänä 22.7.2004 vankilan kirjoilla oli 321 vankia, joista romaneja oli 22." ("22.7.2004-án az adott börtönben 321 elítélt tartózkodott, amelyből 22 volt cigány") és a "Tarkastelupäivänä 22.7.2004 ulkomaalaisia vankeja oli Helsingin vankilassa kirjoilla 68 eli noin joka viides vanki oli muun kuin Suomen kansalainen." ("a 321 elítéltből 68 volt külföldi állampolgár") mondatban találhatók.
Egy kis számolás: számoljuk ki, hogy a helsinki-beli finn állampolgárságú, lesittelt (!) bűnelkövetőinek hány százaléka cigány (ballibek, tudnak követni bennünket? Vagy a matek soha nem ment, akárcsak a finn?)
100 * 22/(321-68) = 8.6%
Most számoljuk ki, hogy Finnország 2004-es, kb. 5,200,000 fős lakosságához hogy aránylik a cigányok (szintén akkori) 10,000-res létszáma:
100 * 10000/5200000 = 0.19%
(Forrás: a finnek, ill. a finnországi cigányok lélekszámával kapcsolatban lásd a ezt az angol   és ezt a finn  nyelvű Wiki oldalt, ahol azok ellenőrizhetők.)
Mit mutatnak ezek a számok? Ha a helsinki adatokból interpolálunk az egész országra (erről még később részletesen beszélünk), a még csak 2 ezreléket sem kitevő roma kisebbség követi el a (felderített és börtönnel megtorolt - ne feledjük el, hogy a "közönséges" "megélhetési" lopásért, utcai rablásért, nem halálos kimenetű késelésért általában nem adnak börtönbüntetést, Finnországban sem!) bűntények 8.6%-át - azaz a bűnelkövetési  arány a legjobb esetben (a fenti peremfeltételekkel) is több, mint negyvenötszöröse (8.6 / 0.19) a finnekének, ha ez utóbbiba minden finnt beleszámolunk. Ha a vagyon- és életellenes bűnözésben igazán aktív hímnemű cigányokat nézzük (a cigány nők maximum "falaznak"), akkor az arány egyenesen kilencvenszeres. Még egyszer kihangsúlyozzuk, hogy ebben az arányban NINCSENEK benne a börtönnel nem büntetett "egyszerű" utcai rablások, bolti lopások és mindaz, ami egy átlagember életét közvetlenül megkeseríti!
A következő idézet is magáért beszél:
"A romák jelen vannak szinte minden zárt börtönben Finnországban. Például 2003-ban 120-140 volt az éppen börtönben tartózkodó romák száma." ("Romaneja on kaikissa tai ainakin lähes kaikissa suljetuissa vankiloissa ja avovankiloissa. Esimerkiksi vuonna 2003 suomalaisissa vankiloissa oli Rikosseuraamusviraston arvion mukaan 120-140 romania (Romanien asema ja olosuhteet...2003).")
Egy kis számolás: 2500 fővel számolva a 18 évesnél idősebb és még aktív "utcai" bűnelkövetésre képes korú - mondjuk 50-55 alatti - cigány férfiakat, ez a szám azt jelenti, hogy - középértékkel számolva - 100 * 130 / 2500, azaz az életerős finnországi cigány férfiak nem kevesebb, mint 5% -a volt börtönben a vizsgált időpillanatban! Hoppá, kedves jog- és fajvédők, ehhez mit szólnak??? Ez is hazugság és csúsztatás, ugye??? Kérem, a hivatalos felmérések nem tévednek - nyugodtan lehet ellenőrizni a forrást, azért van az ott!
Ennek (egy adott időpillanatban a felnőtt, aktív korban levő cigány férfiak mintegy 5%-a volt börtönben) igencsak összevág az előző cikkeinkben már idézett statisztikai tény is, hogy a felnőtt cigány férfiak pontosan fele börtönviselt, belekalkulálva, hogy az átlagos börtönben tartózkodási idő egy és hét év közötti. No comment!
 
(Nagy-)Helsinki vs. egész Finnország
Az előbb nem véletlenül hangsúlyoztuk ki azt, hogy a helsinki adatokból interpoláltunk, ugyanis a Helsinkiben lakó cigányok számát (szemben Helsinki, ill. Nagy-Helsinki agglomerációval egybeszámított lakossága) nem ismerjük. A finn, börtönökkel foglalkozó Wiki-oldal  alapján ismerjük ("Kaikkiaan Suomen vankiloissa istui vuonna 2003 keskimäärin noin 3 500 tuomittua, joista naisvankeja oli noin 200") ellenben azt, hogy 2003-ban hányan tartózkodtak börtönben: átlag 3500-an, amiból 200 volt nő. Sajnos arról adatot, hogy ebből hány volt a külföldi, a Wikiben nem találtunk; az idézett tanulmány sarokszámait (kb. minden ötödik fogvatartott külföldi) az egész országra kivetítve, tegyük fel, 700. (Legrosszabb esetet feltételezve.)
Ha a nőket, ill. a külföldieket nem vonjuk le az összes fogvatartotti számból, akkor a teljes országra vonatkoztatott, teljes 2003-as adatsor átlagából képezzük a cigányok börtönbeli arányát teljes Finnországban. Ez 130 / 3500 = 3.9% a nők, ill. a külföldiek számának levonása nélkül;  130 / 2600 = 5% azzal. Ez azt jelenti, hogy országos szinten  a cigányok fehér finnekhez viszonyított bűnelkövetési aránya (3.9 / 0.19) = 20, azaz húszszoros - ill. huszonhatszoros (5 / 0.19), még egyszer: attól függően, hogy levonjuk-e a külföldiek és a nők számát a fogvatartottakéból, vagy sem. Mindez a finnországi, nem (csak) fővárosi cigányok bűnelkövetési aránya a fehér finnekhez (amibe, a húszszoros esetben, a nők és a külföldiek is beleszámoltattak, ahogy az előbb levezettük) képest.
A fővárosi és agglomerációs börtön adatai (ahova ugyebár a helyi bűnök elkövetőit csukják le) alapján a fővárosban ennél lényegesen, legalább kétszer nagyobb (45...90-szeres) ez az arány. Ennek valószínű okai:
- a vidékhez képest a fővárosban és agglomerációjában sokkal "militánsabbak" a bűnözők, hiszen ott van a préda (a például az orosz, finoman szólva nem törvénykövető nepperek és csempészek körében gyorsan és könnyen pénzzé tehető mobiltelefon vagy a "pénznek nincs szaga" buksza) előttük az utcán, csak ki kell nyújtani érte a kezüket (meg a tőrüket). Azaz: a körülmények (nagy népsűrűség, könnyen, pillanatok alatt, minimális erőbedobással - elég, ha páran körbeállják és tőrt szegeznek neki, már át is adja a szajrét - kirabolható áldozatok) miatt kifejezetten a fegyveres rablásra szakosodnak a bűnelkövetők. Mivel a fegyveres rablások indokolatlan szadizmussal és szó szerinti vérontással (amely sokszor halállal végződik) járnak (a bűnözők akkor is belevágják a tőrt az áldozat jó esetben csak lábába, ha az különben átadja az értékeit), a rendőrök és a bírák sokkal kevésbé megbocsátóak az ilyen életellenes bűnözéssel, mint az "egyszerű" vidéki vagyonellenes bűncselekmények (pl. betörésekkel) szemben.+
- a nagy népsűrűség sok szemtanút, azaz magasabb (esetleg későbbi) lebukási arányt jelent - szemben a vidékkel, ahol egy-egy, a többitől messze levő ház kirablása során nincs annyi potenciális szemtanú
Azaz, vidéken, különösen néptelen(ebb) faluhelyen, főleg betörésből, lopásból élnek, nem követnek el (annyi) kemény(ebb)en (börtönnel) megtorolt életellenes bűncselekményt, ill. nem kapják el őket annyira frekventáltan (nagyok a távolságok, kevesebb szemtanú van stb., ami különösen a finn tanyavilágban könnyíti meg a betörők dolgát), mint a fővárosban.
Mindenesetre, van egy olyan sejtésünk, hogy a romák a húszszoros, számukra legkedvezőbb országos elkövetési arányt se fogják kitenni az ablakba. Nem is beszélve a felnőtt cigány férfi népességen belüli 50%-os börtönviseltségi, 68%-os büntetettségi és "minden huszadik 18-nál idősebb és 50-nél fiatalabb (azaz, bűnözésre kiváló állapotban levő) épp börtönben van egy adott pillanatban" arányról.
"Megélhetési" bűnözés?
Vissza-visszatérő kérdés, hogy a cigányok finnországi bűnözése "megélhetési" bűnözés-e, hiszen jól tudjuk, hogy a cigány putrikban Magyarországon is gyakori (állandó) vendég a méregdrága plazmatévé, romáink (ahogy a finnországiak is) előszeretettel rakosgatnak magukra kilós, nem két fillérbe kerülő aranyláncokat és veszik meg a legújabb mobiltelefon - és autócsodákat, és havonta sok-sok százezernyi forint haszon van egy-egy, romák által frekventáltan látogatott és használt játékgépen.
A válasz, természetesen, nem: a finn állam bőkezűen segélyezi a romákat (azzal a nem is nagyon titkolt céllal, hogy ne nagyon bűnözzenek annyit), így azok életszínvonala sokkal magasabb, mint például egy magyarországi, bérből és fizetésből élő tanáremberé vagy urambocsá' filléres gondokkal küzdő kisnyugdíjasé.
A romák finnországi bűnözésről tehát, amely, a teljes roma népességet tekintve, csak valamivel alacsonyabb, mint a (feltételezett - honi konkrét adatok ugyanis nincsenek) magyarországi, elmondható: "megélhetési" vonzata nincs, mert a gazdag Finnországban minden "segílykébű'" élő meg tudja venni a tejet és a kenyeret (meg sok minden mást is) a boltban.
Akkor mi lehet az ok? Miért bűnöznek a romák legalább húszszor annyit, mint az őslakos finnek? A magyarázatot kíváncsian várjuk, kedves balliberálisok. Miért bukott meg ilyen látványosan Finnország minden igyekezete, hogy integrálja, de legalább asszimilálja a romákat a többségi társadalomba?
További csemegézni való
Most, hogy a számokkal és az arányokkal tisztában vagyunk, menjünk tovább: nézzük meg egy-két "csemegén" keresztül, hogy a tanulmány mit mond még a cigányokról:
"2004 júl. 22-én az adott börtönben 321 elítélt tartózkodott, amelyből 22 volt cigány. Ebből kettő nem tért vissza a börtönbe a kimenő után" ("Tarkastelupäivänä 22.7.2004 vankilan kirjoilla oli 321 vankia, joista romaneja oli 22. Heistä kaksi oli lomalle päästyään jäänyt palaamatta vankilaan.") - hoppá! Ballibek, nyomás rasszizmus és cigányellenes uszítás vádjával feljelenteni a tanulmányírókat!!! Ja, hogy az egész finn államot fel kéne jelenteni? Azt is meg merik tenni, vagy sunnyognak és hazudoznak tovább, ahogy eddig is tették??
A tanulmány nagy teret szentel annak, hogy a cigányok a börtönökön belül miért próbálnak együtt lenni. A "családi kötelékek" említése mellett ebben a köv. is közrejátszik:
1997-ben egy roma megkéselt egy finn rabot, és ezért kellett máshova szállítani ("Romanien eristäytymisen taustana on vuonna 1997 tapahtunut puukotustapaus: romanivanki puukotti vaikutusvaltaista suomalaista jengipomoa (Takala 2001, 13).")
A finnek / külföldiek a börtönökben se nagyon akarnak közösködni a cigányokkal (szegény romákat sehol sem "szeressék" - vajon miért?): "Például, amikor elkapják börtönbeli drogfogyasztás miatt a cigányokat, azok megpróbálják elkerülni az északi szárnyat, mert a többi rab nem kíván velük közösködni." ("Esimerkiksi jäädessään kiinni huumeiden käytöstä vankilassa, romanit pyrkivät välttämään pohjoista selliosastoa, koska muut vangit eivät hyväksy heidän asumistaan siellä.")
A romák más szekcióba való költözése több okból történik. Az egyik ezért … a másik pl. azért, hogy az új helyen drogot áruljon… ("Romanit siirtyvät omasta pyynnöstä eristykseen useista eri syistä …  toinen tuli pelkääjäosastolle myymään huumeita …")
A tanulmány vége (a vizsgált rabok konkrét felsorolása és gyors jellemzése, hovatartozásukkal, származásuk megemlítésével) is tartalmaz egy-két érdekes megjegyzést:
37. Fiatal, élet elleni bűncselekményért elítélt roma, nem fér össze a többi rabbal … Számos szigorítottat kapott droghasználat miatt, valószínűleg tartozik is a börtönbeli "drogbáróknak". Nagyon sok börtönben megfordult már. (" 37 Nuori henkirikoksesta tuomittu romanivanki, jolla sosiaalisia vaikeuksia … Saanut useita kurinpitorangaistuksia huumeiden käytöstä, todennäköisesti myös huumevelkoja. Suorittanut tuomiota useissa eri vankiloissa.") Ehhez az esethez nagyon hasonló a 44-es, amely szintén számos szigorítottat kapott droghasználat miatt, drogügyben eladósodott és számos börtönben megfordult már ("44 . Velkaantunut romanivanki, useita kurinpitokäsittelyjä huumeiden käytöstä. Suorittanut tuomiota useissa eri vankiloissa.")
43. Roma, aki nem képes a normál életre a normál börtönosztályon. Állandóan verekedett és fenyegette a többi rabot. Arra panaszkodott, hogy megkéselték; a börtön személyzete szerint ez hazugság, a vágásokat önmaga okozta. ("43. Romanivanki, joka ei tule toimeen tavallisilla osastoilla. Tapellut toistuvasti ja uhkaillut muita vankeja. Kertoi joutuneensa tönityksi ja puukotetuksi tuloosaston päädyssä. Vartijan mukaan pahoinpitelysyytökset keksittyjä: vanki viilteli itseään. ")
45. Roma, aki  állandóan fenyegette a többi rabot. Nagyon sok börtönt megjárt. ("45. Romanivanki, joka uhkaillut toistuvasti muita vankeja. Suorittanut tuomiota useissa eri vankiloissa.")
Ballibek, várjuk a tételes, konkrét, számadatokat tartalmazó cáfolatot. Gondolom, megint csak lapítani fognak, mint **** a fűben, ugye?
Kuruc.info - Arppi Suomalainen