Vádemeléssel zárul a Dokk diszkó biztonsági őreivel szemben emberölés gyanújával folytatott nyomozás, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) ugyanis úgy ítélte meg, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a hajógyári-szigeti mulatóiról ismert Vizoviczki László egykori kidobóemberei ellen.
A PestiSrácok.hu értesülései szerint az LÜ vádemelésre utasította a 3 éve elkövetett gyilkosság nyomozását korábban megszüntető Fővárosi Főügyészséget. A lap által közölt indoklás szerint az ügy vádemelésre alkalmas, és az LÜ egyetértett az elhunyt H. Géza édesanyjának a megszüntetés miatti panaszával, amely szerint a főügyészség szeptemberben hozott döntése téves és megalapozatlan volt.
A gyanú szerint a 21 éves férfit 2011. december 2-án Vizoviczki akkor egyik legismertebb fővárosi mulatójának két biztonsági embere bántalmazta, majd a Dunába dobta. A fiatalember holttestét egy nappal később találták meg a Sziget melletti Duna-szakaszon. Akkor közigazgatási eljárás indult, de az ügyet a rendőrség 2012. június közepén újra elővette , de az ügyet a rendőrség 2012. június közepén újra elővette, mivel a korábbi eljárás során ellentmondások merültek fel. A két kidobót, B. Ádámot és Z. Alfrédot csak 2012. június 26-án, a történtek után fél évvel vették őrizetbe. Előbbi védője, Versitz Piroska a portálnak azt mondta: szerinte nincs olyan bizonyíték az ügyben, ami alátámasztaná, hogy a két gyanúsítottnak bármilyen köze lett volna H. Géza halálához.
Zoom
B. Ádám
B. Ádám 2013. októberében még a Fradi Security soraiban részt vett a Ferencváros-Újpest labdarúgó mérkőzés biztosításában.
Zoom
A Fradi Security vezetője, Kubatov Gábor jobbkeze pedig a mai napig is az a Szabó Ferenc, akit az éjszakában csak Szőke Feriként ismernek, és aki részt vett a szintén az éjszakai körökben mozgó főnöke, az "Olasz" nevű illető kivégzésében. Szabó "Szőke" Feri azóta a Fidesz-székház "önkéntes" védelme kapcsán is felhívta magára a figyelmet.
Zoom
Kubatov kedvenc gyilkosa
(PestiSrácok - Magyar Nemzet nyomán)