Felszólította a Jobbik a korábban a Duna-parti cipőkbe beleköpő Kulcsár Gergelyt, hogy adja vissza megyei közgyűlési mandátumát – Jakab Péter, a párt új elnöke erről beszélt a Magyar Hangnak és elmondta döntésüket az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is.
Zoom
A pártvezető a lapnak felidézte, hogy a most leköszönő elnökség eddig megadta Kulcsár Gergely számára azt a lehetőséget, hogy megyei képviselőként részt vegyen az aktív politikai életben.
– Ők ezt tolerálták, az általam vezetett elnökség azonban nem tolerálja
– fogalmazott, hozzátéve, hogy az új vezetés már az első ülésén eldöntötte, hogy a mandátuma visszaadására szólítják fel a politikust. Kulcsár Gergely ugyanis jelenleg a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés tagja. Habár korábban úgy volt, hogy Debrecenben a Jobbik, a Momentum és az LMP közös képviselőjelöltjeként indulna a tavalyi önkormányzati választáson, a hír nyilvánosságra kerülése utáni felháborodás hatására bejelentette a visszalépését.
– A néppárti irányvonalba semmilyen szélsőséges megnyilvánulás nem fér bele
– mondta Jakab Péter, egyfajta szimbolikus lépésnek nevezve a mostani döntést, amely „világossá teszi a múlt és a jövő közötti egyértelmű határvonalat”. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa hangoztatott érdemelvű párt lényege, hogy aki érdemes, az előre juthat, de aki nem érdemes arra, hogy a közösség tagja legyen, annak nincs helye a Jobbikban.
Arra a kérdésre, hogy vajon Kulcsár Gergely komolyan veszi-e ezt a felszólítást, Jakab Péter az ATV műsorában úgy fogalmazott, hogy ez már a Jobbikról szól.
Érdekesség, hogy a világ "második legjobb köztéri szobrának" választott álbűntudatkeltő alkotás maga is egy történelemhamisítás, ugyanis az 1955-ös Budapesti Tavasz című film ihlette, gazdátlan cipők soha nem árválkodtak ilyen formában a (befagyott) Duna-parton.
Kulcsár Gergely 2010 és 2018 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt. 2015-ben került elő róla egy fotó, amelynek tanúsága szerint néhány évvel korábban beleköpött a budapesti rakparton lévő, a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe - emlékeztet a Magyar Hang.
„Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, meg jön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!” − írta. Vona Gábor, a Jobbik akkori elnöke ezután arra kérte, hogy vigyen egy szál virágot az emlékműhöz – Kulcsár Gergely ezt meg is tette –, de különösebb retorzió nem érte, ugyanúgy maradt a párt és a frakció tagja - kesereg a lap.
Később a 444.hu nyilvánosságra hozott egy szintén évekkel korábbi levelet is, amelyben Kulcsár Gergely amiatt aggódik, hogy az Országgyűlésben meg kell emlékezniük a holokausztról. „…van rá esély, hogy valamelyik biboldó-bérenc frakció kezdeményezni fogja, hogy felállva emlékezzen a Ház a kamukauszt állítólagos áldozataira. Akkor mit teszünk?” – fogalmazott az írásban.
Frissítés: újabb leszámolás készül
Méghozzá igazi zsidóbolsevista módszerekkel - a jákobi elnökség és az MSZP-vel való cimborálás bűzlő gyümölcseként. Béres Ferenc Attila, az egyik fő jákobinus ugyanis arról cikkezik a röhejes nevű Zsúrpubin, hogy még mindig maradtak Fidesz-ügynökök a Jobbikban, a következtetés pedig adja magát: ha maradtak, akkor le kell számolni velük, elvtársak!
Zoom
Még a nyelvezet is olyan, mint a Rosenfeld-korszak uszító cikkeiben, amikor fel kellett készíteni a közvéleményt egy jó kis koncepciós perre vagy hasonlóra... A most "likvidálandó" pártembereket is persze csak annyira kell sajnálni, mint a saját elvtársaik által elrendezett Rajkékat.
A Jobbik éppen azért lett kemény dió a Fidesz számára, mert a Toroczkai-féle csoportosulás nem tudta átvenni, magához ragadni a hatalmat. Mindamellett - a pártvezetés minden igyekezete ellenére - maradhattak árulók a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártban is, akik - feltehetően a Fidesz utasítására és segítségével - minden tisztújításon próbálták alakítani az eredményeket, vagy legalábbis mozgatni a szálakat.
A képlet persze sokváltozós, aki ma még megvesztegethetetlen ellenzéki, az egy zsarolással, fenyegetéssel könnyen átfordítható, s holnap már a Fidesz ügynökeként sertepertél. Aki ma még „harcostárs”, az egy mozdulattal átfordítható, s folyamatosan konspiráló kormánypárti ügynök lesz.
(...)
Sokan beszélnek arról például, hogy a Jakab Péter vezette elnökség fölényes hétvégi győzelme éppen ezért volt ilyen húsba vágó a Fidesz számára, mert immáron másodjára is alulmaradt az ellenzéki párt vezetésének megszerzéséért szinte bármire képes hatalom a tisztességes, valóban ellenzéki politikusok elleni küzdelemben.
Ez azonban csak egy üdítő kivétel, ugyanis igenis létezik Orbán "ellenzéki frakciója", amelynek tagjai fogott emberekből "beszervezett" fideszes ügynökök. Az már tényleg csak mellékes, hogy egyébként mérhetetlenül szaremberek...
A lihegő szervilizmus jutalma
Az Alfahír szerkesztőségének helyére mehet a "keményvonalas" (értsd: keményvonalasan elvtelen és nemzetietlen) Zsúrpubi - értesült az Origó.
Lapinformációk szerint korábban Jakab politikájával szemben - Szávay István volt képviselő vezetésével - egy erős párton belüli csoport jött létre, akik elutasították a totális, feltétel nélküli ellenzéki összefogást és a DK-val való közösködést. Mivel Szávayék egyetlenegy alelnököt sem tudtak delegálni a párt elnökségébe, így nem lesznek képesek ellensúlyt képezni a Jakab-Gyurcsány vonal nyomulásával szemben. A gyengeségnek komoly ára lehet: a fideszes lap szerint a pártvezetés nem fog megbocsátani a "pártütőknek" a szervezkedésért és a "szivárogtatásokért". Jakabék két csoportot büntethetnek komolyabban: átszervezhetik a párt médiáját, és komoly változásokat kezdeményezhetnek a párt szellemi holdudvarában.
Még a kongresszus előtt felmerült annak a lehetősége, hogy az Alfahír szerkesztőségébe költözik majd a Zsúrpubi. Ez feltehetően arra vezethető vissza, hogy míg az alpári, rosszul megfogalmazott cikkeket futószalagon gyártó Zsúrpubi maximálisan a Jakab-Gyurcsány vonalat támogatta a tisztújítás előtt, addig az Alfahíren a párt belső ellenzékéhez tartozó politikusok is szereplési lehetőséget kaptak.
Nemcsak a pártsajtót szervezhetik át, hanem komoly változások következhetnek a párt káderállományában is. A Jakab-Gyöngyösi páros haragja lesújthat a Jakab-ellenes középvezetőkre, a irodaházi alkalmazottakra és a magára Szávay Istvánra és közvetlen körére is. Utóbbi csoportosulásból Bencsik János a "legveszélyeztetettebb", akit Jakabék leválthatnak a budapesti Jobbik éléről. Ennek oka egyszerű: Bencsik Szávay egyik legközelebbi bizalmasa.
Kapcsolódó: