"Nagy és örömteli a mai nap a Jedermann életében! 105 nap után végre megérkezett a bértámogatás!" – közölte a Jedermann szerdán Facebook-oldalán. A IX. kerületi Ráday utcában található kávézó azért hozzátette: „nem sok, de legalább megjött”.
A bejegyzéshez feltöltött képen az is látható, hogy 12 főre, négy hónapra kaptak összesen 500 ezer forintot, ami egy hónapban 10 416 forintot jelent egy főre nézve.
Egyúttal megköszönték a követőiktől kapott folyamatos bátorítást, üzeneteket, leveleket és támogatásokat is, mint írták: több mint 500 ezer forintot adtak össze nekik. A Jedermann novemberben úgy számolt, hogy február 1-jéig bírják majd. Most azt írják: vendégeiknek hála, ha nem változik semmi, május 1-jéig biztosan meglesznek, mind a tizennégy alkalmazottat beleértve.
(24)