Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottsággal (EB) folytatott szakmai viták kézzelfogható közelségbe hozták a megállapodást a helyreállítási alap forrásainak lehívásáról, ami "nagyon jó eséllyel" az év második felében létre is jöhet.
Zoom
Varga Judit kedden a Facebook-oldalán azt írta, hogy az EB javaslatait is figyelembe véve kedden az Igazságügyi Minisztérium két olyan törvényjavaslatot is benyújtott, amely a megállapodás mielőbbi megszületését segíti elő.
A jogalkotásról szóló és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény módosítására vonatkozó, továbbá a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását célzó javaslatokkal a bizottság ajánlásait elfogadva "azon vállalásunknak teszünk eleget, hogy a kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően időt biztosítunk a társadalmi konzultációra, valamint biztosítjuk, hogy a korrupciós büntetőügyekben az ügyészség nyomozást lezáró döntésével szemben legyen helye bírósági jogorvoslatnak is" - áll a bejegyzésben.
Varga Judit megfogalmazása szerint az álláspontok folyamatos közeledése tette lehetővé a két törvényjavaslat benyújtását. "Országgyűlés elé terjesztésük bizonyítja, hogy a kormány a kölcsönös tiszteleten alapuló, őszinte és egyenes szakmai párbeszéd híve" - írta a miniszter.
Hozzátette, Magyarország kormánya elkötelezett amellett, hogy ez a megállapodás az Európai Bizottsággal mielőbb megszülessen.
"Fontosnak tartjuk, hogy a szakmai párbeszéd során a problémák helyett a megoldásokra koncentrálva közelítsük álláspontjainkat és keressük a megegyezést" - írta, jelezve, hogy a kabinet ez irányú törekvéseit példázza a benyújtott két törvényjavaslat is.
(MTI)