Kónya Endre nem adja fel. A kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, ez derül ki a Házon kívül exkluzív riportjából. Azt a "fiút", akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön. Először két hete kereste fel, hatezer forintot és egy doboz cigarettát adott neki és édesanyjának, be is vásárolt nekik. A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit kért tőle. Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak. Aztán néhány nappal később ismét találkoztak, akkor Kónya Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is. Ezt a találkozót az RTL stábja rejtett kamerával rögzítette.
Zoom
„Néhány héttel ezelőtt egyszer csak anyukám mondta, hogy K. Endre keres telefonon, mert találkozni szeretne velem” – mesélte a most 21 éves fiú, aki épp a hajléktalanszállón élő anyjánál volt látogatóban.
Azonnal találkozni akart vele, és a fiú csodálkozott is, mert, mint kiderült, Kónya Endre a szálló elől hívta. A találkozó rövid volt: Kónya azt szerette volna, ha a fiú felmond néhány rövid szöveget a telefonjára, amik azt igazolják, hogy a volt igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték börtönbüntetésre.
Lementem hozzá, találkoztunk, vett nekünk enni, anyukámnak cigit, adott hatezer forintot, pénzt, segített, beszélgettünk, csináltam neki két videót az ártatlanságára – mesélte a fiatal a Házon kívülnek, hozzátéve, hogy mivel szerfüggő, akkor is tudatmódosító szerek hatása alatt volt.
„K. Endre elmondta, hogy mit kéne mondanom. Én fogtam a kezembe a telefont, és úgy mondtam el. Azért, hogy neki az ártatlansága fennmaradjon, és hogy ne kerüljön bajba” – idézte fel a történteket.
A fiú 5 évesen került a Bicskei Gyermekotthonba. Apja alkoholista volt, édesanyja pedig a terhessége alatt is intravénásan lőtte magát drogokkal, heroinnal és speeddel. (A legendás cigány gyermekszeretet jegyében, természetesen.) A gyermekotthon lett az igazi otthona, ahol a testvéreként szeretett unokatestvére volt az egyetlen igazi családtagja. Az igazgató, mint mondta, kimondottan szerette, és sok időt fordított rá. A fiú úgy emlékszik vissza, hogy 13 éves volt, amikor Vásárhelyi János először zaklatta, és ez később rendszeressé vált:
– Sírtam többször, nem beszéltem senkinek erről. Nagyon rossz volt. Rémálmaim vannak a mai napig mostanában. Többször riadok fel remegve… Egyszerűen az arcát meglátom… Gorombának, goromba feje volt. Bezárta a teraszajtót vagy behúzta a redőnyt. Mit szólsz? Kicsit besötétítenék. Meg voltam rémülve.
Ekkoriban kezdett drogokat használni, ami kettétörte a focistakarrierjét. A felcsúti Puskás Akadémia csapatában játszott, és állítólag igazi tehetségnek számított, de egy idő után kikopott a csapatból. A bicskei gyerekek sportéletét egyébként Kónya Endre szervezte, a fiút is gyakran ő vitte át az edzésekre. Azt mesélte: szoros kapcsolatban voltak, ami sokat jelentett az igazi család nélkül, gyermekotthonban felnőtt fiúnak. Emiatt nem tudja nem kedvelni.
János bácsi elment a templomba, onnantól Endre bácsi intézte
Ezért sem mondott nemet akkor, amikor idén februárban K. Endre másodszor is találkozni akart vele. Egy szép, tavaszias napon egy budapesti parkba beszélték meg az újabb találkozót, ahol már a Házon kívül stábja is ott volt. Egy padra ültek le beszélgetni, ahol Kónya Endre újra az ártatlanságát hangoztatta. Azt magyarázta, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében.
– Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod – mondta Kónya.
Zoom
A fiút ugyanis még 2016-ban az igazgató azzal fenyegette, hogy nem jöhet vissza az otthonának tekintett Bicskére, ha nem ír új vallomást.  A fiú elmondása szerint azon a találkozón ott volt K. Endre is, és mivel az igazgatónak el kellett mennie a templomba, az ügy elrendezését a helyettesére bízta. Ott helyben el is készült az új, hamis vallomás az igazgató ártatlansága érdekében, a büntetőeljárás azonban kiderítette, hogy a fiút kényszerítették a hazugságra, ez vezetett ahhoz, hogy Kónya Endrét 3 év 4 hónap börtönre ítéljék. Később azonban elnöki kegyelemben részesült, amibe aztán Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyminiszter is belebukott.
A február végi találkozó azonban nem úgy sikerült, ahogy K. Endre szerette volna. „Én már azt a videót sem szeretném igazából” – mondta neki a fiú, és azt kérte, hogy töröljék K. Endre telefonjáról a néhány nappal korábban készült felvételeket. Ez is meg is történt, ám Kónya azt mondta, hogy a felvételeket elküldte az ügyvédjének, aki szerint még módosítani kellene rajtuk:
– Azt mondta, hogy hangsúlyozottabban lehetne esetleg mondani, hogy nem történt semmi olyan, hogy nem írattam én alá veled semmit, nem tettem elő papírt, amit alá kellett volna írni – mondta K. Endre, a fiú azonban nemet mondott arra, hogy újabb videó készüljön. „Jó, de én most már ezt nem akarom, hogy módosítani, minden, én mondom, minden tőlem telhetőt megtettem, Endre bácsi. Nem, egyszerűen nekem nincs erre szükségem” – tiltakozott, miután elfogyott a cigaretta és a hatezer forint.
„Egy kajára, valamire meghívhatlak azért?” – ajánlkozott K.Endre, majd búcsúzóul a videókkal kapcsolatban hozzátette:
Én kitöröltem, hogy ügyvéd kezd-e valamit, vagy nem, nem tudom, de mondom, idáig nincs olyan politikai helyzet.
Frissítés: a rendőrség vizsgálja a videót
Egy magánszemélytől érkezett feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra az RTL Házon kívül című műsorában leadott riportja miatt, amiben K. Endre, a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt lakóját arról próbálja meggyőzni, hogy változtassa meg a rá vonatkozó vallomását.
A Telex kérdésére a rendőrség közölte, hogy a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a BRFK.