A Szabad Európa információi szerint a Fidesz nagyszabású vezetőcserét hajt végre a 2026-os választás előtt. A párt szeptemberi előrejelzését, miszerint akár negyven képviselőtől is megválhatnak, az azóta tapasztalható folyamatok igazolni látszanak.
Budapesten különösen radikális a változás: a főváros 18 választókerületéből 17-ben új jelöltet indít a kormánypárt. Ez összefügg azzal is, hogy a fővárosban már évek óta nem sok babér terem a Fidesznek.
A fővárosi leváltottak között van Németh Zsolt, a Fidesz egyik alapítója, aki 1990 óta képviselő, és jelentős szerepet játszott a párt külpolitikájának alakításában. Szintén távozik Németh Szilárd Fidesz-alelnök Csepelről, valamint Simicskó István KDNP-frakcióvezető, korábbi védelmi miniszter is. Az egyetlen kivétel Dunai Mónika, aki 2022-ben nyert a XVII. kerületben.
Vidéken is jelentős változások történnek. Borsod megyében három választókerületben váltották le az elnököt, köztük Hörcsik Richárdot, aki 1990 óta folyamatosan parlamenti képviselő, és Riz Gábort, aki 2010 óta stabilan nyerte a választásokat körzetében. Csongrád megyében Lázár János már korábban bejelentette, hogy nem indul egyéni jelöltként, helyette Czirbus Gábor, Makó alpolgármestere lett a választókerület elnöke.
Vas megyében a veterán politikus, Hende Csaba helyére Vámos Zoltán megyei főispán lép. Hende kulcsszerepet játszott a Polgári Körök megszervezésében, és sokáig fontos kapcsolattartó volt a Fidesz és a német CDU között. Győrben a 47 éves Kara Ákos kényszerül távozni, noha 2022-ben 60,3 százalékkal nyerte a körzetét, és korábban államtitkári pozíciót is betöltött.
Érdekes eset Érdé, ahol információk szerint a 68 éves Aradszki András szeretett volna újraindulni – ő 2010-től stabilan hozta a választókörzetét. Ennek ellenére jövőre Kardosné Gyurkó Katalin lesz a képviselőjelölt, aki tavaly kikapott a polgármester-választáson. A döntés kisebb lázadást váltott ki a helyi KDNP-ben, de a források szerint Kardosnét „személyesen Orbán Viktor választotta ki” a posztra.
A nagyszabású váltás Kubatov Gábor pártigazgató tavaly elhangzott kijelentésével összhangban zajlik, aki egy balatongyöröki fórumon jelezte, hogy a képviselőjelöltek harmadától megválnak majd 2026-ra. Fideszes források szerint a Fradi elnöke még visszafogott is volt előrejelzésével.
Frissítés: Riz Gábor már be is jelentette
„Ne kergesd az időt, ha kell, úgyis eljön” – kezdi Facebook-bejegyzését Riz Gábor, az ózdi központú borsodi választókörzet parlamenti képviselője.
“Bizony, ahogy a költő írta, az idő eljön, eljött. Éppen húsz éve, hogy Orbán Viktortól, a FIDESZ elnökétől átvettem az ózdi központú választókerület elnöki teendőinek ellátására szóló megbízólevelet. A sokrétű politikai feladat ma már 71 településre szól, itt Nyugat-Borsodban” – fogalmaz.
Az elmúlt években nagyszerű emberekkel – helyi szervezeti tagokkal, polgármesterekkel, aktivistákkal – tudtuk építeni keresztény-konzervatív értékközösségünket. Az ő segítségükkel, bizalmukból tudtunk kiváló választási eredményeket elérni országgyűlési, helyhatósági és Európai Parlamenti választásokon – írja Riz Gábor.
De eljött az idő, ezért benyújtottam Elnök úrnak – akitől húsz éve azt átvettem – lemondásom a választókerületi elnökségi kinevezésemről. Utódomnak, Dr. Csuzda Gábornak sok sikert kívánok az embert próbáló feladathoz – írta a képviselő.
“Őrizze meg a közbizalmat értékeink iránt, tartsa egyben azt a sikeres csapatot, akikre mindenben számíthattam és akik segítsége nélkül nincs eredményes politikai munka” – írja utódjának a választókerületi elnöki posztról.
Országgyűlési képviselői feladataimat a jövő évi választásokig igyekszem legjobb tudásommal, kellő alázattal az ügy iránt végezni. A választóimnak ezúton is mondok köszönetet a töretlen támogatásukért, bizalmukért, mert e nélkül nem sikerült volna közel 60%-os sikert elérnünk a legutolsó választáson. Később kijelölésre kerülő utódomnak, ebben a munkában is igyekszem a legtöbb segítséget megadni, hogy méltó képviselete legyen a FIDESZ-KDNP pártkoalíciónak ebből a térségből is az Országgyűlésben, tette hozzá.
“Elnök úr! Köszönöm a húszévi bizalmat!” – írta Orbán Viktornak Riz Gábor.
(Index - ATV nyomán)









