A szuverenitás kérdése demokráciakérdés is egyben - fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön Budapesten, a CPAC Hungary nyitóbeszédében.
Szánthó Miklós hangsúlyozta: ma újra a rendszerváltozás időszakát éljük, csak most ez nem a régiónkra, hanem az egész világra vonatkozik. Ez a folyamat egybeesik egy kulturális válsággal, amit jobb híján "woke-őrületnek" szoktunk nevezni, bár "egyes részei igencsak ismerősek Marxtól vagy az Internacionáléból" - mondta.
A kérdés valójában ugyanaz: kié a fő hatalom, a döntéshozatalt kiszervezik-e egy föderális szervezethez, nemzetközi hálózatok mondják ki a végső szót, vagy nemzeti szinten az állampolgárok dönthetnek arról, hogy "merre az előre" - fogalmazott.
Hozzátette: ha egy mélyállami rendszerben rögzítik előre, végérvényesen, hogy mik a rendszabályok migráció, gyermekvédelem, háború vagy éppen "egy önhibáján kívül megtámadott és agresszió áldozatává vált ország EU-csatlakozása ügyében", akkor teljesen felesleges a választási eljárások bonyolult, de demokratikus folyamata.
(MTI)