„Csendben figyelem a hetek óta tartó negatív hírverést” – kezdi csütörtök délutáni bejegyzését Aranyosi Péter. Így folytatja:
Két hete az egyik magán televíziós csatorna öt emberrel és három kamerával letámadott. Ott jeleztem, hogy nagyon szívesen elmegyek a stúdiójukba egy élő beszélgetésre. Természetesen azóta sem keresett meg senki. Ezzel szemben napi szinten születnek rólam lejárató cikkek és videók. Én humorista vagyok, nem politikus. A humor természete, hogy felnagyít, kifiguráz, nevetségessé tesz, görbe tükröt tart – nemcsak a társadalmi eseményeknek, hanem az emberi természetnek is. Az önirónia révén pedig magát a humoristát sem kíméli.
A szövegkörnyezetéből kiragadott szavak, félmondatok, vagy az élő adás hevületében elhangzott szerencsétlen utalások valóban adhatnak okot félreértésre, sőt akár haragra is. Ha poénjaimmal akaratom ellenére bárkit megsértettem vagy megbántottam, attól elnézést és bocsánatot kérek.
Ezekben a feszült időkben remélem, hogy szavaimmal sikerül hozzájárulnom a társadalmi béke és a köznyugalom helyreállításához. Szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást és szeretetet, amit az elmúlt napokban kaptam – ismert és ismeretlen emberek ezreitől.