A 2022 decemberének végén bemutatott Aranybulla című sorozat nem éppen alkotott maradandót, hacsak az az azóta is tartó rémálmokat annak nem vesszük. A játékfilm és a dokumentumelemek ilyen módon való vegyítése láthatóan nem működik, és az az igazság, hogy ezen egy minőségbeli ugrás – amire nagy szüksége lett volna a sorozatnak – sem segített volna alapvető mértékben. Ezzel szemben a Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadművészete nem vállalja túl magát, nem ígér magyar Trónok harcát, de ami a leírásában benne van, azt maradéktalanul teljesíti, remek illusztrációkkal, leletanyagokra alapozva.

Őseink Kárpát-medence előtti története, illetve a honfoglalás kora egy népszerű, ám annál több rejtélyt és ellentmondást hordozó témakör, amely sokak érdeklődését felkelti, akik szeretnek történelemmel foglalkozni. Bevallom őszintén, 20. századosként egyáltalán nem ez az időszak, ami a legközelebb áll hozzám, ráadásul sokkal kevesebb fix támpont áll az ember rendelkezésére, mint a közelmúlt eseményeit illetően. Ellenben – vagy pont ezért – nagy szükség van az olyan anyagokra, melyek hitelesen rendbe tudják tenni az időszakot, és lehetőséget nyújtanak ismereteink bővítésére. Így például nem csak maga a népvándorlás, vagy a honfoglalás, de eleink harcművészete is egy olyan témakör, melyet illik és hasznos ismerni, mégsem esik róla túl sok szó. Az alapvető, populárisabb információkon (harcmodor, lovasíjászat, kalandozások) túl abba is betekintést nyerhetünk, miként készítették őseink a hadfelszereléseket, s mindezt – ahogy már írtam – nem csupán elmesélve, de gazdagon illusztrálva is. Ezek az illusztrációk jó minőségűek, külön örültem neki, hogy harci jeleneteket is felvettek így, mindezeket különböző hagyományőrző egyesületekkel összedolgozva. A felszerelések készítéséről szóló részek alapvetően engem nem túlságosan érdekeltek volna, sokkal inkább maguk a harci cselekmények és a kalandozások története, ám az igényesen kidolgozott felvételek képesek voltak lekötni.

A dokumentumfilm térben és időben jól elhelyez minket, nem lógunk az időtlenségben, ahogy az sok hasonló anyag esetében előfordul. A hadművészet mellett így az idősíkon is otthonosan mozgunk, és hát igen... sajnálatos módon a magyar történelemoktatásban tényleg a vesztes csatáink kapnak hangsúlyt a kalandozások időszakában. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen Merseburgnak és Augsburgnak alapvető ráhatása volt a magyarság további történetére nézve, és jómagam nem is feltétlenül feltételezek rosszindulatot vagy tudatosságot amögött, hogy ezek kerülnek előtérbe, de bőven megérett a kiegészítésre, hiszen jóval többről van itt szó két vereségnél. Ennélfogva jó volt hallani a Brenta menti csatáról, de még inkább örültem annak, hogy a kalandozások a magyar államiságra gyakorolt hatásairól is külön szó esett, valamint arról is, miért kellett felhagyni ezzel az életmóddal (mindezekhez szintén gazdag illusztrációk társulnak). Maga a dokumentumfilm ezekkel a gondolatokkal zárul, így egyrészt a fő mondanivaló és konklúzió tud legjobban rögzülni az emberben, másrészt keretet ad ennek a 28 percnek.

Meggyőződésem, hogy a jó minőségű, igényesen kidolgozott, valós információkat tartalmazó történelmi dokumentumfilmekre nagy szükség van, és örültem neki, hogy láthattam egy ilyet még akkor is, ha nem ez a korszak áll hozzám a legközelebb. Nem kényelmetlen hosszúságú, ezáltal illeszkedik a rohanó korszellemhez, úgy gondolom, hogy fél órát érdemes mindenkinek rászánni az életéből.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info