Az előző évhez hasonlóan idén is két tábort szervez a HVIM a fejlődni vágyó fiatalok számára. A nagy múltú ifjúsági tábor mellett, idén is külön kerül megszervezésre a gyerektábor, amelynek idén két turnusa is lesz. Ide a 15 év alatti fiatalokat várják szeretettel - írják a szervezők.
Zoom
Egyik tábor sem egy gyermekmegőrző vagy fiatalok értelmetlen időtöltésére szolgáló tábor. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom évről évre törekszik a valódi ifjúságnevelésre.
Ugyanis a mai fiataloknak szüksége van egy olyan közösségre, amely a hagyományos tradicionális értékek átadására törekszik, és
a táborozók fejlődését, tanítását helyezi középpontba.
Míg az iskolákban különböző érzékenyítésekre kerül sor, és a liberális nézetek érvényesülnek, addig nálunk a fegyelemre, a bajtársiasságra, a hierarchia tiszteletére, a komfortzónájukból való kilépésre és a különböző férfi, illetve női szerepek elsajátítására helyeződik a hangsúly.
Itt bizony a normalitásért való kiállásra nevelünk egyfajta harcias, a modern világgal szembeni lázadó hozzáállással.
A táborok nem titkolt célja hogy a modern világban fenntartsunk egy szigetet, ahol a hazafias családok gyermekei tradicionális értékekről hallhatnak, és felvértezzük őket a liberális világ agymosásával szemben.
Bátran kijelenthető, hogy annak a fiatalnak, aki fejlődni szeretne, lázadni a modern világ ellen, vagy éppen egy bajtársias környezetben töltene el egy hetet, minden lehetőség adott a HVIM táboraiban.
Változatos, színes programokkal készülünk a 9-14 éves gyerekeknek. Az interaktív előadások, és történelemórák mellett erdei túrával, várlátogatással, strandolással és sok-sok játékkal töltjük a hetet. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy nemes példaképeket mutassunk a gyerekeknek. Az amerikai filmipar semmitmondó termékeivel szemben a saját történelmünk hőseit, királyait, legendás alakjait ismertetjük meg a táborozókkal.
A gyerektábor első turnusa betelt, de indul a második
A 2. turnus az Ifjúsági táborral egy időben kerül megrendezésre Gödöllőn. A helyszínből adódóan újfajta programok is helyet kaptak a tábor menetrendjében. Ilyen például a kastély átogatás, az erdei túlélés és túrázás.
Zoom
Jelentkezni továbbra is a tabor@hvim.hu e-mail-címen lehet a gyerekek teljes nevének, életkorának és valamelyik szülő elérhetőségének (telefonszám, illetve e-mail-cím) megadásával.
Időpont: augusztus 13-19.
Ifjúsági Tábor
“A nemzeti utánpótlás nevelése”
Várjuk minden 15 év feletti, harcos mentalitású, hagyományhű fiatal jelentkezését. Ha magadra ismertél ne habozz, jelentkezz!
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik legkiemeltebb intézménye a HVIM Ifjúsági Tábora. A szervezők az elmúlt évek bevált programjait válogatták össze, hogy egy feledhetetlen nyári élményt biztosítsanak a jelentkezőknek. A mostani tábor mögött már közel 10 év szakmai tapasztalata áll.
Zoom
Ha érdekel a történelem, és szeretnél minél többet megtudni hazánk hőseiről, vagy elmélyedni a vallások tanításaiban, esetleg szívesen meghallgatnál egy előadást a jobboldali családmodellről, akkor köztünk a helyed!
Középkori pajzsfal-összecsapástól kezdve, pusztakezes küzdelmeken keresztül, a korszerű harcászatig mindenbe betekintés nyerhettek.
Jelentkezni a tabor@hvim.hu címen lehet 15 éves kortól. A részvételi díj egy hétre csupán: 44.000Ft
Nemcsak hagyományőrző és sport foglalkozásokra, illetve interaktív programokra kerül sor, hanem a fiatalokat megoldandó szituációk elé állítjuk, megtanítjuk őket gondolkozni, csapatban dolgozni, felelősségteljesen viselkedni – már amennyire ezt egy hét alatt lehetséges. Összességében itt nemcsak a tudásvágyadra lesz szükséged, hanem váratlan kihívásokban, kalandokban és bátorságpróbákon is helyt kell állnod!
A tábor előadóinak kiválasztásánál az a legfontosabb szempont, hogy vallási, világnézeti, politikai témákban is a legjobbak adják át tudásukat.
A közösségi média és az elektronikus eszközök használatát korlátozzuk, csupán hazatelefonálásra van lehetőség pár naponta, ezzel is segítve az elmélyülést a fontosabb dolgokban.
A tábor jellegét tekintve nomád, ez azt foglalja magában, hogy a táborozók erdei környezetben élnek egy hétig. Ez is egyfajta kihívás elé állítja a fiatalokat, ezen a téren is ki kell lépni a komfort érzetükből egy hétig.
Ha úgy érzed készen állsz a kihívásokra és egy életre szóló élményre, jelentkezz a tabor@hvim.hu címen a teljes neved, életkorod és valamelyik szülő elérhetőségének (telefonszám, illetve e-mail-cím) megadásával.
Ne habozzatok, lépjetek ki a komfort zónátokból, szakadjatok ki a modern világból!