A MIÉP-es örökséget visszük tovább! Bár olyan hazugságot is terjesztenek, hogy én anno MIÉP-elnöknek indultam, ebből semmi nem igaz, pusztán a MIÉP Ifjúsági Tagozat elnöke voltam Csurka István támogatásával, ahogy Toroczkai László pedig szintén egy Csurka által kedvelt nemzeti radikális bajtárs volt, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje is - írja Facebook- bejegyzésében Novák Előd, alább a folytatás.
A Mi Hazánk megalakulása után kezdeményezésemre elsőként a MIÉP-pel kötöttünk együttműködési megállapodást, még ha az akkor már csak szimbolikus volt is. Két éve pedig az egykori MIÉP-központban, a Mi Hazánk mai központi irodájában (ami hivatalosan az én országgyűlési képviselői irodám) MIÉP-emléktalálkozót szerveztem. Jelen volt a MIÉP hat egykori országgyűlési képviselője és számos prominense az értelmiségi holdudvarból is Dörner Györgytől Franka Tiborig, sőt egy asztalhoz ült a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik és a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a MIÉP politikusai voltak:
Most pedig egy nyugdíjas és MIÉP-fórumot tartunk ott (a XI. ker., Bartók Béla út 96. alatt) az egykori MIÉP-alelnök dr. Bognár Lászlóval, aki ma a Mi Hazánk Nyugdíjas Kabinetének elnöke. Várunk mindenkit az egykori MIÉP-irodában április 2-án, csütörtökön 17 órától, ismét lengeni fog a bejárat előtt a MIÉP-zászló!







