Révész Sándor. Ismerős név? Igen, Tóth Ákos, Nagy N. Péter, Ónody-Molnár Dóra és Hell István mellett a leghazugabb, legostobább, legvonalasabb cigányfajvédő a Néphazugságnál.
A mai Hétvége-mellékletet múltidéző cikksorozatában, A múlt ködében, 2005. júliusával foglalkozik. A teljesoldalas cikk kétharmada cigánysajnáltatás. Az első függelékben közöljük, kommentárjainkkal.
A második függelékben a Nem ezüstérmet nyertél, hanem aranyat vesztettél c. opusz található. Ebben pl. a következőket fogalmazzák meg fajvédő delikvenseink (két cociológus és egy jogász):
A mai Hétvége-mellékletet múltidéző cikksorozatában, A múlt ködében, 2005. júliusával foglalkozik. A teljesoldalas cikk kétharmada cigánysajnáltatás. Az első függelékben közöljük, kommentárjainkkal.
A második függelékben a Nem ezüstérmet nyertél, hanem aranyat vesztettél c. opusz található. Ebben pl. a következőket fogalmazzák meg fajvédő delikvenseink (két cociológus és egy jogász):
- Azért kell sokat költeni a rendőrségre meg az igazságszolgáltatásra, mert Kádár alatt az emberek a “kaparj, kurta!” szemléletet szívták magukba, és emiatt nem annyira jogkövetők, mint szerencsésebb történelmű országokban, ahol az átlagember a közérdekre is jobban odafigyel, és emiatt pl. rendes(ebb) adózó. Arról, természetesen, mélyen hallgat Nórikánk, hogy a jogkövetőbb országokban (pl. Skandinávia) egyrészt nem bűnöznek (annyira) a politikusok (ami aztán a közemberek megcsömörlését okozza), ill. ha magasak is az adók (mint pl. Finnországban), azokat átláthatóan és jól osztják el (pl. az átlagfinneknek is nagyon jól jövő egészségügyre, oktatásra, munkanélküli-segélyre, nyugdíjra stb.), szemben a magyarországi helyzettel, ahol a beszedett adó jó részét egyenesen cigánytenyésztésre fordítják, a fehéreket meg magasról lesz@rják.
- Jóhiszeműek voltak a rendszerváltó pártok, amikor a jelenlegi, a pártok működését, azok pénzügyi felügyeletét, a gyülekezési, egyesülési törvényt stb. szabályozó törvényeket meghozták, ui. nem gondolták volna, hogy ezt valakik aztán ki is használják. Nos, a gyülekezési törvény kihangsúlyozásából azonnal ki lehet találni, hogy Nórikánk, természetesen, a Jobbikról és a Gárdáról beszél, és miattuk ajánlja azt, hogy a törvényeket szigorítsák meg. A “szélsőségekkel” kapcsolatban azt is megtudjuk, hogy a jelenlegi gyakorlat Magyarországon túl engedékeny. Ja, láttuk július 4-én, ill. úgy általában a Gárda feloszlatása kapcsán…
- “Megtudjuk”, a “szélsőséges” pártok megerősödése “nagyrészt a magyar társdalom történelmi hagyományaiból … vezethető le”. Aha, témánál vagyunk, nácikok a magyarok, ezermilliárd zsidót és szegínromát gyilkoltak le a hollókosztban, így nem csoda, hogy ma is a Jobbikra szavaznak. “Érdekes”, hogy arról egyetlen egy szót sem szól a hölgyemény, hogy egyéb más nyugat-európai országokban (Ausztria, Dánia, Finnország stb. – ezek éppenséggel nem náci múltjukról híresek) is bámulatosan erősített a radikális jobboldal. Persze, biztosan azért, mert ott is az emberekbe van kódolva a hajlam a benáculásra…
1. függelék: Révész Sándor anyaga:
"Nem lehet álmokat valóságként hirdetni" - erre a főcímre ébredtek a Népszabadság olvasói 2005 júliusának első hajnalán. A cím alatti interjúban Gyurcsány Ferenc elmagyarázta, miként lesz kicsi a hiány és nagy az adócsökkentés, miközben nem lesz szükség fájdalmas költségcsökkentésre, és még a versenyképességünk is megmarad. Az interjú készítője (Várkonyi Iván) emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a külföldi elemzők választási költségvetést emlegetnek, az euró bevezetésének csúszását sejtetik, és "egyszerűen nem hisznek abban, hogy a kormány képes lesz az adócsökkentések fedezeteként meghozni a szükséges kiadásmérséklő intézkedéseket". Gyurcsány szerint: "Az elemzők egyrészt joggal kételkednek, másrészt viszont indokolatlanul. Jogos a kétely, mert a rendszerváltás óta minden kormány a választási évben tönkretette a költségvetést. Én viszont ezt el fogom kerülni."
Július 4-én az országos napilapokban megjelent a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hirdetése Magyarország: kirobbanó siker címmel. A miniszter, Kóka János a hirdetés keretei között közpénzen, néhány ügyesen kiválasztott adatsorral tájékoztatta a polgárokat arról, hogy "gyorsabban fejlődünk, mint a legtöbb öreg európai ország, a munkanélküliség is alacsonyabb nálunk. Minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország. Sikeres a magyar gazdaság. Nőnek a jövedelmek, csökken az infláció, szárnyal a tőzsde." A hirdetéssel egy időben jelent meg a Nemzetközi Valutaalap dokumentuma, amely a költségvetési hiánycélt tarthatatlannak minősítette, felhívta a figyelmet a folyó fizetési mérleg minden korábbinál magasabb hiányára, és azonnali hiánycsökkentő intézkedésekre szólította fel a magyar kormányt. (Vitéz F. Ibolya: Tematizélés, HVG, 2005. július 9.)
Orbán Viktor július 23-án az erdélyi Tusnádfürdőn leszögezte, hogy a baloldal, amikor erre lehetőséget kapott, rárontott a saját nemzetére. Ezt tette a jelenkori magyar kormány is, elutasítván a kettős állampolgárság automatikus megadását etnikai alapon azon magyarok számára, akik nem kívánnak Magyarországon élni. (A beszéd teljes szövegét lásd Magyar Nemzet, 2005. július 30.) Egy héttel korábban Kövér László Zentán kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás (amelyet a Fidesz hevesen támogatott, s amelynek kampányában Kövér igen aktívan részt vett) "felelőtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó" kezdeményezés volt, s elképzelhetetlen következményekkel járna a nemzetre nézve, ha a külhoni magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot, mivel akkor a magyar fiatalok tömegesen elköltöznének a szülőhelyükről.
Ez az álláspont csak a Fidesz akkori és Kövér addigi állásfoglalásával állt ellentétben. A kormányon lévő Fidesz és Kövér 2000-2001-ben vallott nézetével tökéletesen megegyezett. (Simon Zoltán: Kövér egészen mást mondott a népszavazásról, mint eddig, Népszava, 2005. július 23.) Orbán Viktor nem mondta, hogy a Fidesz is rárontott a nemzetre, amikor lehetőséget kapott rá, és Kövér Lászlót sem vádolta ezzel. Nem is volt rá oka. Ha egy álláspont a nemzet védelmének minősül, ha a jobboldalon képviselik, és a nemzet elárulásának, ha a balon, akkor tényleg csak a baloldalnak áll módjában rárontani a nemzetre. A Fidesz elnöke Kun Bélától eredeztette és Rákosin vezette keresztül a nemzetre való rárontás baloldali hagyományát az MSZP-ig mint kommunista utódpártig. Az elődpárt utolsó és az utódpárt első frontembere, Pozsgay Imre nem vette magára a minősítést, mi több, egyetértett vele, egyben jelezte, nem lenne ellenére, ha felajánlanának néki egy helyet a Fidesz országos listáján. (Nem vettem magamra, Gréczy Zsolt interjúja Pozsgay Imrével, Népszabadság, 2005. július 26.)
Romániában április óta már a harmadik hatalmas árhullám vonult le. Sok ember meghalt, sok ezer ház összedőlt, legalább egymilliárd eurós kár keletkezett, az újjáépítési és kárpótlási kötelezettségekre való tekintettel módosították a költségvetést.
Megkezdték a hadrévi károsultak kárpótlását is. Őket nem a víz károsította, hanem a tűz. És nem azon a nyáron, hanem 13 évvel azelőtt. Romániában a kilencvenes évek elején csaknem harminc cigányellenes pogrom volt, sok fölgyújtott házzal, halálos áldozatokkal. Egész közösségek váltak akkor földönfutóvá. Hadrévén 1993 szeptemberében egy háromtagú roma társaság egyik tagja agyonszúrt egy román fiatalembert. A román tanúk szerint inzultáltak egy román lányt, s az ő segítségére siető fiatalembert szúrták le. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy inzultálásról szó sem volt, de másfél tucat ember ebben a hitben támadt rá husángokkal a romákra. Akárhogy is: meghalt egy fiatalember. Aztán meghalt mindhárom roma. Az is, aki szúrt, az is, aki nem. (Kuruc.info: tetszett volna nem gyilkolással lerendezni a nézeteltérést, cigány.) Összegyűlt 80-100 ember, fölgyújtották a házat, ahová a három roma bemenekült. Az égő házból kijövő két embert agyonverték, a harmadikat visszadobták a tűzbe. Utána egy 20-40 fős csoport körbejárta a falut, és fölgyújtott egy tucat házat. Négy roma család maradt a faluban, a többiek elvesztették mindenüket, akár leégett a házuk, akár nem. Az "önbíráskodásnak" nem a rendőri jelenlét és hatóerő hiánya volt az oka. A rendőrök ott voltak a helyszínen, ők maguk tanácsolták a tömegnek, hogy gyújtsák fel a házat, ahol a tettes rejtőzött. (Kuruc.info: talán nem véletlenül, nem egészen alaptalanul utálják a román rendőrök is a cigányokat. Ahogy az olaszok, az angolok, de még a finnek is…) A faluban gyújtogató tömeget is egy rendőr főhadnagy irányította, aki azután is rendőr maradt, elő is léptették. A hadrévei gyújtogatók bevett mintát követtek: "Az egész falu ott volt. Azt akartuk, hogy a cigányok menjenek el innen... Így csinálták máshol is, hallottuk, s megszabadultak tőlük... Antonescu kell nekik, az rendet csinálna, nem demokrácia. Majd visszaengedünk négy családot, s azzal az ügy meg van oldva" - így magyarázta el a történtek értelmét egy helybéli úriember. A gyújtogatókat felfüggesztett szabadságvesztéssel bátorították. Három embert ítéltek el hosszú évek múlva, nemzetközi nyomásra, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádjával öt évre, amelynek a felét ülték le. Már rég elhagyták a börtönt, mire az áldozatok kárpótlása megkezdődött. (Lásd Haller István-Tóth Andrea: A hadrévi pogrom története, Élet és Irodalom, 2005. július 15.) (Kuruc.info: kárpótlás ezeknek a gyilkosoknak?!)
2005 júliusában két újszentmargitai roma férfi, Burka Ferenc és fia is kiszabadult a börtönből. Ők majdnem hat évet ültek előzetesben. 1999 márciusában a falujuk kocsmájában egy (ha érdekli az olvasót: gádzsó) kuncsaft igyekezett eljátékgépezni a jövedelempótló támogatását (Kuruc.info: érdekes, az fontos és kiemelendő, ha fehér játékgépezik; ha viszont cigány, az semmiképp, sőt – annak az ellenkezőjét hazudja Fére… bocsánat, Ferge Zsuzsa az alákérdezős nagyinterjújában), de szerencsétlenségére nem sikerült neki: nyert. A férfit a kocsmából való távozása után nem sokkal agyonverték. A rendőrök úgy vélték, "jellegzetes roma bűncselekménnyel" van dolguk, s egy rendőrségi besúgó később visszavont vallomása alapján igyekeztek gyorsan megoldani az ügyet. Burkáékat első fokon nagyon gyenge "bizonyítékok" alapján nagyon súlyos börtönbüntetésre, 15, illetve 13 évre ítélték első fokon. A debreceni ítélőtábla másodfokú ítélete szerint a hajdúsági rendőrök, ügyészek és bírák igen súlyos szakmai hibákat követtek el. Az ítéletet, hála a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott elszánt ügyvédeknek, megsemmisítették. Nélkülük Burkáék esetleg még most is a börtönben penészednének. A vádlottakat fölmentették, a magyar állam pénzéből kárpótolták őket, amennyire ez lehetséges, az életükből elvett hat évért, a teljességgel megalapozatlan vádiratot jegyző és képviselő ügyészek pedig továbblépdeltek fölfelé a ranglétrán, még felelősségteljesebb beosztásokba kerültek. (Lásd Fahidi Gergely: Tévedések végjátéka, HVG, 2005. július 16.)
Kuruc.info: 1.) ha igaz is, hogy Burkáék ártatlanok, az még nem menti fel a többi cigány gyilkost. Érdekes, az ő bűncselekményeiről nem igazán ír Révész. Vajon miért? Tán csak nem azért, mert akkor az egész Hétvége-melléklet betelne?
2.) Megnézzük, hogy az ártatlanul (pár pofonért) elítélt barcsi srácok ügyében a Népszabadság fog-e sajnáltató cikket írni. Van egy olyan tippem, hogy nem.
"A rendőrség szerint lehet cigányt ölni. Interneten, játszásból." Így kezdődött a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke (Cigányvadászat, 2005. július 7.), amely abból az alkalomból született, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást az Oláh Action nevű internetes játék ügyében. A játék fölvezető szövege arról tájékoztatja a lelkes fiatal játékosokat, hogy "Szervezkednek a rohadékok! Néhány köcsög cigányvajda érkezett ebbe a megyébe!... Hatástalanítsd őket..." A képernyőn mennek a cigányok, az egérrel kell lőni rájuk, úgy kell a rohadékokat hatástalanítani. Találat esetén csak egy vörös folt marad utánuk. "A cél: a Fehér-Magyarország." A rendőrség azzal a szellemes magyarázattal állapította meg a "tényállás hiányát", hogy az internetes játékost és a gyűlöletkeltés célpontját fizikai távolság választja el egymástól, tehát nem állhat fenn a veszély, hogy a gyűlöletkeltés közvetlenül erőszakba torkollik. Az indoklás attól, hogy abszurd, még lehetne törvényes, de persze nem az. A magyar törvények a gyűlöletre uszítást, a rasszista erőszak érzelmi feltételeinek megteremtését is büntetik, csak éppen a magyar törvényalkalmazók bizonyos magyar törvényhelyekről nem hajlandók tudomást venni.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar élesen tiltakozott az ellen, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket a "szellemileg, lelkileg egészségesekkel" egy közösségben oktassák. (Népszabadság, 2005. július 8.) Az Oktatási Minisztérium élesen elutasította ezt az álláspontot. Az esélyegyenlőségi tárca pedig az év végéig befagyasztotta a továbbtanuló cigány diákok ösztöndíját. A miniszter asszony, Göncz Kinga bejelentette, hogy a szeptemberben kezdődő félévre senki nem kap egy fillért se. Visszaélésekre és visszásságokra hivatkozott. Azok voltak. Sok gádzsó diák jelentkezett be roma ösztöndíjra, és sok lemorzsolódott roma diák eleve csak azért iratkozott be egy félévre valahová, hogy néhány hónapig kicsit több pénzből éljen a család. A megélhetési diákokra és a megélhetési romákra hivatkozva kiszúrtak több ezer komoly szándékkal és súlyos anyagi nehézségekkel továbbtanuló cigány fiatallal. Sokat lehetne javítani az államkincstár állapotán, ha például egyetlen rokkant sem kapna rokkantnyugdíjat, amíg nem sikerül kiszűrni a rendszerből az álrokkantakat...
Kuruc.info: megint megy – a cigánytéma kapcsán – a szokott hazug uszítás a történelmi egyházak ellen. Ebben igencsak járatos a Néphazi. Emlékszünk, ugye, mit produkáltak anno a Benka Gyula Általános Iskola kapcsán? Nem csodálkoznánk, ha ebben az esetben is hazonló hazugságra derülne fény.
Július másodikán a Népszabadság hétvégi mellékletének a címoldalát Ladányi János cikke foglalta el: "Magyarországon ma mintegy 700 ezer embernek esélye sincs kitörni a kirekesztettségből..., amiről itt szó van, az nem csupán a cigányokat érintő probléma, hiszen a tartósan kirekesztettek “csak” mintegy 30 százaléka roma bár ez is igen erős felülreprezentáció, hiszen a teljes népességben csak 6-8 százalék a romák aránya. És persze az sem igaz, hogy mindegyik cigány e körbe tartozik “csupán” 40 százalékuk." (Ladányi János: Merre száz, Népszabadság, 2005. július 2.) A társadalom alján nálunk sokkal mélyebb a szakadék, sokkal erősebb a térbeli és a társadalmi elszigeteltség, mint más, akár szegényebb és nagyobb egyenlőtlenségekkel sújtott országokban, mondjuk Oroszországban vagy Lengyelországban. "Ne higgye senki, még a jómódúak sem, hogy őket nem érinti a szegénység. Mert a legszegényebbek ott vannak városainkban, és vidéki társaik, ha nem akarnak törvénytisztelő állampolgárként éhen halni kis falujukban, ha felköltöznek a városokba, és boldogulnak, ahogy tudnak. Nem lehet nem megfizetni a probléma árát. A kérdés csak az, hogy értelmes programokra költjük a pénzt, vagy segélyekre, hajléktalanszállók, börtönök fenntartására... A választási programokban csak az szokott szerepelni, hogy “felszámoljuk a szegénységet”. Hogy ezért milyen áldozatot kell hozniuk a nem szegényeknek, és mindezért mit kapnak cserébe soha. Úgy lehetetlen választásokat nyerni, hogy elveszek a magasabb státuszúaktól, és cserébe nincs látható eredmény. Nem javul a közbiztonság, nincs kevesebb hajléktalan és koldus az utcán... Érezni a feszültség növekedését, Mindenki egyénileg próbál védekezni, ami persze nem megy. Ez szörnyű iundulatokat [sic!] gerjeszt, rossz köröket indít be. Hogy a választások előtt vagy a választások után, azt nem az én dolgom eldönteni, de hogy lépni kell, az bizonyos."
Kuruc.info: 1.) tudod, Révész, az érvelésed már ott is elbukik, hogy az általad említett két országban, Oroszországban és Lengyelországban, (a teljes lakosságszámhoz viszonyítva) nagyságrendekkel kevesebb cigány él. A Wiki adatai szerint Oroszországban az arányuk 0.13%, Lengyelországban meg olyan alacsony, hogy még csak fel sem tüntetik az arányukat (20-30 ezren vannak, azaz a 38 milliós lakosságszámnak még egy ezreléke sem). Ezt valahogy nem hangsúlyozod, amikor azt vázolod, nálunk milyen rossz a helyzet (mert mi milyen rászístákok meg kirekesztők vagyunk), bezzeg a lengyeleknél vagy az oroszoknál…
1. függelék: Révész Sándor anyaga:
"Nem lehet álmokat valóságként hirdetni" - erre a főcímre ébredtek a Népszabadság olvasói 2005 júliusának első hajnalán. A cím alatti interjúban Gyurcsány Ferenc elmagyarázta, miként lesz kicsi a hiány és nagy az adócsökkentés, miközben nem lesz szükség fájdalmas költségcsökkentésre, és még a versenyképességünk is megmarad. Az interjú készítője (Várkonyi Iván) emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a külföldi elemzők választási költségvetést emlegetnek, az euró bevezetésének csúszását sejtetik, és "egyszerűen nem hisznek abban, hogy a kormány képes lesz az adócsökkentések fedezeteként meghozni a szükséges kiadásmérséklő intézkedéseket". Gyurcsány szerint: "Az elemzők egyrészt joggal kételkednek, másrészt viszont indokolatlanul. Jogos a kétely, mert a rendszerváltás óta minden kormány a választási évben tönkretette a költségvetést. Én viszont ezt el fogom kerülni."
Július 4-én az országos napilapokban megjelent a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hirdetése Magyarország: kirobbanó siker címmel. A miniszter, Kóka János a hirdetés keretei között közpénzen, néhány ügyesen kiválasztott adatsorral tájékoztatta a polgárokat arról, hogy "gyorsabban fejlődünk, mint a legtöbb öreg európai ország, a munkanélküliség is alacsonyabb nálunk. Minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország. Sikeres a magyar gazdaság. Nőnek a jövedelmek, csökken az infláció, szárnyal a tőzsde." A hirdetéssel egy időben jelent meg a Nemzetközi Valutaalap dokumentuma, amely a költségvetési hiánycélt tarthatatlannak minősítette, felhívta a figyelmet a folyó fizetési mérleg minden korábbinál magasabb hiányára, és azonnali hiánycsökkentő intézkedésekre szólította fel a magyar kormányt. (Vitéz F. Ibolya: Tematizélés, HVG, 2005. július 9.)
Orbán Viktor július 23-án az erdélyi Tusnádfürdőn leszögezte, hogy a baloldal, amikor erre lehetőséget kapott, rárontott a saját nemzetére. Ezt tette a jelenkori magyar kormány is, elutasítván a kettős állampolgárság automatikus megadását etnikai alapon azon magyarok számára, akik nem kívánnak Magyarországon élni. (A beszéd teljes szövegét lásd Magyar Nemzet, 2005. július 30.) Egy héttel korábban Kövér László Zentán kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás (amelyet a Fidesz hevesen támogatott, s amelynek kampányában Kövér igen aktívan részt vett) "felelőtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó" kezdeményezés volt, s elképzelhetetlen következményekkel járna a nemzetre nézve, ha a külhoni magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot, mivel akkor a magyar fiatalok tömegesen elköltöznének a szülőhelyükről.
Ez az álláspont csak a Fidesz akkori és Kövér addigi állásfoglalásával állt ellentétben. A kormányon lévő Fidesz és Kövér 2000-2001-ben vallott nézetével tökéletesen megegyezett. (Simon Zoltán: Kövér egészen mást mondott a népszavazásról, mint eddig, Népszava, 2005. július 23.) Orbán Viktor nem mondta, hogy a Fidesz is rárontott a nemzetre, amikor lehetőséget kapott rá, és Kövér Lászlót sem vádolta ezzel. Nem is volt rá oka. Ha egy álláspont a nemzet védelmének minősül, ha a jobboldalon képviselik, és a nemzet elárulásának, ha a balon, akkor tényleg csak a baloldalnak áll módjában rárontani a nemzetre. A Fidesz elnöke Kun Bélától eredeztette és Rákosin vezette keresztül a nemzetre való rárontás baloldali hagyományát az MSZP-ig mint kommunista utódpártig. Az elődpárt utolsó és az utódpárt első frontembere, Pozsgay Imre nem vette magára a minősítést, mi több, egyetértett vele, egyben jelezte, nem lenne ellenére, ha felajánlanának néki egy helyet a Fidesz országos listáján. (Nem vettem magamra, Gréczy Zsolt interjúja Pozsgay Imrével, Népszabadság, 2005. július 26.)
Romániában április óta már a harmadik hatalmas árhullám vonult le. Sok ember meghalt, sok ezer ház összedőlt, legalább egymilliárd eurós kár keletkezett, az újjáépítési és kárpótlási kötelezettségekre való tekintettel módosították a költségvetést.
Megkezdték a hadrévi károsultak kárpótlását is. Őket nem a víz károsította, hanem a tűz. És nem azon a nyáron, hanem 13 évvel azelőtt. Romániában a kilencvenes évek elején csaknem harminc cigányellenes pogrom volt, sok fölgyújtott házzal, halálos áldozatokkal. Egész közösségek váltak akkor földönfutóvá. Hadrévén 1993 szeptemberében egy háromtagú roma társaság egyik tagja agyonszúrt egy román fiatalembert. A román tanúk szerint inzultáltak egy román lányt, s az ő segítségére siető fiatalembert szúrták le. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy inzultálásról szó sem volt, de másfél tucat ember ebben a hitben támadt rá husángokkal a romákra. Akárhogy is: meghalt egy fiatalember. Aztán meghalt mindhárom roma. Az is, aki szúrt, az is, aki nem. (Kuruc.info: tetszett volna nem gyilkolással lerendezni a nézeteltérést, cigány.) Összegyűlt 80-100 ember, fölgyújtották a házat, ahová a három roma bemenekült. Az égő házból kijövő két embert agyonverték, a harmadikat visszadobták a tűzbe. Utána egy 20-40 fős csoport körbejárta a falut, és fölgyújtott egy tucat házat. Négy roma család maradt a faluban, a többiek elvesztették mindenüket, akár leégett a házuk, akár nem. Az "önbíráskodásnak" nem a rendőri jelenlét és hatóerő hiánya volt az oka. A rendőrök ott voltak a helyszínen, ők maguk tanácsolták a tömegnek, hogy gyújtsák fel a házat, ahol a tettes rejtőzött. (Kuruc.info: talán nem véletlenül, nem egészen alaptalanul utálják a román rendőrök is a cigányokat. Ahogy az olaszok, az angolok, de még a finnek is…) A faluban gyújtogató tömeget is egy rendőr főhadnagy irányította, aki azután is rendőr maradt, elő is léptették. A hadrévei gyújtogatók bevett mintát követtek: "Az egész falu ott volt. Azt akartuk, hogy a cigányok menjenek el innen... Így csinálták máshol is, hallottuk, s megszabadultak tőlük... Antonescu kell nekik, az rendet csinálna, nem demokrácia. Majd visszaengedünk négy családot, s azzal az ügy meg van oldva" - így magyarázta el a történtek értelmét egy helybéli úriember. A gyújtogatókat felfüggesztett szabadságvesztéssel bátorították. Három embert ítéltek el hosszú évek múlva, nemzetközi nyomásra, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádjával öt évre, amelynek a felét ülték le. Már rég elhagyták a börtönt, mire az áldozatok kárpótlása megkezdődött. (Lásd Haller István-Tóth Andrea: A hadrévi pogrom története, Élet és Irodalom, 2005. július 15.) (Kuruc.info: kárpótlás ezeknek a gyilkosoknak?!)
2005 júliusában két újszentmargitai roma férfi, Burka Ferenc és fia is kiszabadult a börtönből. Ők majdnem hat évet ültek előzetesben. 1999 márciusában a falujuk kocsmájában egy (ha érdekli az olvasót: gádzsó) kuncsaft igyekezett eljátékgépezni a jövedelempótló támogatását (Kuruc.info: érdekes, az fontos és kiemelendő, ha fehér játékgépezik; ha viszont cigány, az semmiképp, sőt – annak az ellenkezőjét hazudja Fére… bocsánat, Ferge Zsuzsa az alákérdezős nagyinterjújában), de szerencsétlenségére nem sikerült neki: nyert. A férfit a kocsmából való távozása után nem sokkal agyonverték. A rendőrök úgy vélték, "jellegzetes roma bűncselekménnyel" van dolguk, s egy rendőrségi besúgó később visszavont vallomása alapján igyekeztek gyorsan megoldani az ügyet. Burkáékat első fokon nagyon gyenge "bizonyítékok" alapján nagyon súlyos börtönbüntetésre, 15, illetve 13 évre ítélték első fokon. A debreceni ítélőtábla másodfokú ítélete szerint a hajdúsági rendőrök, ügyészek és bírák igen súlyos szakmai hibákat követtek el. Az ítéletet, hála a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott elszánt ügyvédeknek, megsemmisítették. Nélkülük Burkáék esetleg még most is a börtönben penészednének. A vádlottakat fölmentették, a magyar állam pénzéből kárpótolták őket, amennyire ez lehetséges, az életükből elvett hat évért, a teljességgel megalapozatlan vádiratot jegyző és képviselő ügyészek pedig továbblépdeltek fölfelé a ranglétrán, még felelősségteljesebb beosztásokba kerültek. (Lásd Fahidi Gergely: Tévedések végjátéka, HVG, 2005. július 16.)
Kuruc.info: 1.) ha igaz is, hogy Burkáék ártatlanok, az még nem menti fel a többi cigány gyilkost. Érdekes, az ő bűncselekményeiről nem igazán ír Révész. Vajon miért? Tán csak nem azért, mert akkor az egész Hétvége-melléklet betelne?
2.) Megnézzük, hogy az ártatlanul (pár pofonért) elítélt barcsi srácok ügyében a Népszabadság fog-e sajnáltató cikket írni. Van egy olyan tippem, hogy nem.
"A rendőrség szerint lehet cigányt ölni. Interneten, játszásból." Így kezdődött a Magyar Narancs szerkesztőségi cikke (Cigányvadászat, 2005. július 7.), amely abból az alkalomból született, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást az Oláh Action nevű internetes játék ügyében. A játék fölvezető szövege arról tájékoztatja a lelkes fiatal játékosokat, hogy "Szervezkednek a rohadékok! Néhány köcsög cigányvajda érkezett ebbe a megyébe!... Hatástalanítsd őket..." A képernyőn mennek a cigányok, az egérrel kell lőni rájuk, úgy kell a rohadékokat hatástalanítani. Találat esetén csak egy vörös folt marad utánuk. "A cél: a Fehér-Magyarország." A rendőrség azzal a szellemes magyarázattal állapította meg a "tényállás hiányát", hogy az internetes játékost és a gyűlöletkeltés célpontját fizikai távolság választja el egymástól, tehát nem állhat fenn a veszély, hogy a gyűlöletkeltés közvetlenül erőszakba torkollik. Az indoklás attól, hogy abszurd, még lehetne törvényes, de persze nem az. A magyar törvények a gyűlöletre uszítást, a rasszista erőszak érzelmi feltételeinek megteremtését is büntetik, csak éppen a magyar törvényalkalmazók bizonyos magyar törvényhelyekről nem hajlandók tudomást venni.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar élesen tiltakozott az ellen, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket a "szellemileg, lelkileg egészségesekkel" egy közösségben oktassák. (Népszabadság, 2005. július 8.) Az Oktatási Minisztérium élesen elutasította ezt az álláspontot. Az esélyegyenlőségi tárca pedig az év végéig befagyasztotta a továbbtanuló cigány diákok ösztöndíját. A miniszter asszony, Göncz Kinga bejelentette, hogy a szeptemberben kezdődő félévre senki nem kap egy fillért se. Visszaélésekre és visszásságokra hivatkozott. Azok voltak. Sok gádzsó diák jelentkezett be roma ösztöndíjra, és sok lemorzsolódott roma diák eleve csak azért iratkozott be egy félévre valahová, hogy néhány hónapig kicsit több pénzből éljen a család. A megélhetési diákokra és a megélhetési romákra hivatkozva kiszúrtak több ezer komoly szándékkal és súlyos anyagi nehézségekkel továbbtanuló cigány fiatallal. Sokat lehetne javítani az államkincstár állapotán, ha például egyetlen rokkant sem kapna rokkantnyugdíjat, amíg nem sikerül kiszűrni a rendszerből az álrokkantakat...
Kuruc.info: megint megy – a cigánytéma kapcsán – a szokott hazug uszítás a történelmi egyházak ellen. Ebben igencsak járatos a Néphazi. Emlékszünk, ugye, mit produkáltak anno a Benka Gyula Általános Iskola kapcsán? Nem csodálkoznánk, ha ebben az esetben is hazonló hazugságra derülne fény.
Július másodikán a Népszabadság hétvégi mellékletének a címoldalát Ladányi János cikke foglalta el: "Magyarországon ma mintegy 700 ezer embernek esélye sincs kitörni a kirekesztettségből..., amiről itt szó van, az nem csupán a cigányokat érintő probléma, hiszen a tartósan kirekesztettek “csak” mintegy 30 százaléka roma bár ez is igen erős felülreprezentáció, hiszen a teljes népességben csak 6-8 százalék a romák aránya. És persze az sem igaz, hogy mindegyik cigány e körbe tartozik “csupán” 40 százalékuk." (Ladányi János: Merre száz, Népszabadság, 2005. július 2.) A társadalom alján nálunk sokkal mélyebb a szakadék, sokkal erősebb a térbeli és a társadalmi elszigeteltség, mint más, akár szegényebb és nagyobb egyenlőtlenségekkel sújtott országokban, mondjuk Oroszországban vagy Lengyelországban. "Ne higgye senki, még a jómódúak sem, hogy őket nem érinti a szegénység. Mert a legszegényebbek ott vannak városainkban, és vidéki társaik, ha nem akarnak törvénytisztelő állampolgárként éhen halni kis falujukban, ha felköltöznek a városokba, és boldogulnak, ahogy tudnak. Nem lehet nem megfizetni a probléma árát. A kérdés csak az, hogy értelmes programokra költjük a pénzt, vagy segélyekre, hajléktalanszállók, börtönök fenntartására... A választási programokban csak az szokott szerepelni, hogy “felszámoljuk a szegénységet”. Hogy ezért milyen áldozatot kell hozniuk a nem szegényeknek, és mindezért mit kapnak cserébe soha. Úgy lehetetlen választásokat nyerni, hogy elveszek a magasabb státuszúaktól, és cserébe nincs látható eredmény. Nem javul a közbiztonság, nincs kevesebb hajléktalan és koldus az utcán... Érezni a feszültség növekedését, Mindenki egyénileg próbál védekezni, ami persze nem megy. Ez szörnyű iundulatokat [sic!] gerjeszt, rossz köröket indít be. Hogy a választások előtt vagy a választások után, azt nem az én dolgom eldönteni, de hogy lépni kell, az bizonyos."
Kuruc.info: 1.) tudod, Révész, az érvelésed már ott is elbukik, hogy az általad említett két országban, Oroszországban és Lengyelországban, (a teljes lakosságszámhoz viszonyítva) nagyságrendekkel kevesebb cigány él. A Wiki adatai szerint Oroszországban az arányuk 0.13%, Lengyelországban meg olyan alacsony, hogy még csak fel sem tüntetik az arányukat (20-30 ezren vannak, azaz a 38 milliós lakosságszámnak még egy ezreléke sem). Ezt valahogy nem hangsúlyozod, amikor azt vázolod, nálunk milyen rossz a helyzet (mert mi milyen rászístákok meg kirekesztők vagyunk), bezzeg a lengyeleknél vagy az oroszoknál…
Persze ott is ugyanúgy bűnöznek, mint akárhol máshol, ugyanúgy leszúrják az embert egy MP3 lejátszóért, mint magyar-, finn-, olasz-, spanyol- stb. országi fajtatársaik. (Emlékszünk még a belgiumi gyilkosságra?)
2.) Az ismert cigányfajvédő Ladányi löki a szokott sódert: ne börtönöket építsünk, hanem felzárkóztatóprogramokra költsük a pénzt. Az ő szempontjából ez persze érthető, mert sokat szakít ezekből a pénzekből. A mi szempontunkból viszont az eredmény számít: az, hogy eddig soha, semmilyen programmal nem értek el semmit. Lásd pl. a szegedi mentorprogram látványos csődjét. A cigányságot egyszerűen képtelenség felemelni, soha, sehol, egyetlen egy országban nem sikerült őket szép szóval meggyőzni (lásd pl. Finnország példáját). Velük kapcsolatban csak és kizárólag a befenyítés, a kemény kéz technikája használható.
A Népszabadság július 28-i címlapján egy gyermek haldoklott. Tömeges éhhalál fenyegetett Fekete-Afrikában a szárazság és a sáskák miatt. Nigerben, Maliban, Mauritániában stb. két és fél millió ember éhezett. A nagyvilág tragikus késéssel reagált a válsághelyzetre, az ENSZ becslései szerint szeptemberig legfeljebb a fenyegetettek harmada kerülhette el az éhhalált, csak Nigerben százötvenezerre becsülték az éhen haló gyermekek számát. A nigeri kormány még 2004 novemberében jelezte a veszélyt, de érdemben senki nem reagált. Az elosztóhelyeken végtelen hosszúságú sorok álltak. Akik nem bírták a sorállást, elvesztek, akik bírták, megverekedtek egymással az előrejutásért. Aki sorra került, de nem tűnt elég éhesnek, azt elzavarták. Aki rosszkor került sorra, annak nem jutott semmi. A hónap elején a G8-ak csúcsértekezletén Afrika volt az egyik fő napirendi téma. A világ leggazdagabb országai megállapodtak a segélyek növelésében, az adósságok egy részének elengedésében, aztán gyakorlatilag nem történt semmi. És végképp semmi a távlatosabb válságkezelés, a szegény államokat sújtó világgazdasági protekcionizmus felszámolása, a szegény országoknak piaci esélyt nyújtó, sajátosságaikat kedvezményező világgazdasági rend kialakítása ügyében.
Húsz évvel a Bob Geldoff kezdeményezte Live Aid koncert után a rockvilág sztárjai újabb koncertsorozatot abszolváltak. A fölhajtás nagy volt, a szándék nemes, az eredmény csekély. Az 1985 utáni két évtizedben is nőtt az éhezők száma, és csökkent az egy főre jutó nemzeti jövedelem Afrikában, a segélyek útja átláthatatlan maradt, fölhasználásuk hatékonysága minimális.
Az idén június 27-én a Népszabadság hétvégi mellékletének címoldalát Tamás Gábor cikke foglalta el: "Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO nemrégiben minden eddiginél riasztóbb adatokat adott közre az éhezés világméretű terjedéséről: a számítás szerint az idei év végéig meghaladhatja az egymilliárdot azon embertársaink száma, akik folyamatosan nem jutnak hozzá a “statisztikai minimumként” meghatározott napi 1800 kilokalóriányi élelmiszerhez." (Tamás Gábor: Az éhezés szakadéka, Népszabadság, 2009. június 27.)
A Népszabadság július 28-i címlapján egy gyermek haldoklott. Tömeges éhhalál fenyegetett Fekete-Afrikában a szárazság és a sáskák miatt. Nigerben, Maliban, Mauritániában stb. két és fél millió ember éhezett. A nagyvilág tragikus késéssel reagált a válsághelyzetre, az ENSZ becslései szerint szeptemberig legfeljebb a fenyegetettek harmada kerülhette el az éhhalált, csak Nigerben százötvenezerre becsülték az éhen haló gyermekek számát. A nigeri kormány még 2004 novemberében jelezte a veszélyt, de érdemben senki nem reagált. Az elosztóhelyeken végtelen hosszúságú sorok álltak. Akik nem bírták a sorállást, elvesztek, akik bírták, megverekedtek egymással az előrejutásért. Aki sorra került, de nem tűnt elég éhesnek, azt elzavarták. Aki rosszkor került sorra, annak nem jutott semmi. A hónap elején a G8-ak csúcsértekezletén Afrika volt az egyik fő napirendi téma. A világ leggazdagabb országai megállapodtak a segélyek növelésében, az adósságok egy részének elengedésében, aztán gyakorlatilag nem történt semmi. És végképp semmi a távlatosabb válságkezelés, a szegény államokat sújtó világgazdasági protekcionizmus felszámolása, a szegény országoknak piaci esélyt nyújtó, sajátosságaikat kedvezményező világgazdasági rend kialakítása ügyében.
Húsz évvel a Bob Geldoff kezdeményezte Live Aid koncert után a rockvilág sztárjai újabb koncertsorozatot abszolváltak. A fölhajtás nagy volt, a szándék nemes, az eredmény csekély. Az 1985 utáni két évtizedben is nőtt az éhezők száma, és csökkent az egy főre jutó nemzeti jövedelem Afrikában, a segélyek útja átláthatatlan maradt, fölhasználásuk hatékonysága minimális.
Az idén június 27-én a Népszabadság hétvégi mellékletének címoldalát Tamás Gábor cikke foglalta el: "Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO nemrégiben minden eddiginél riasztóbb adatokat adott közre az éhezés világméretű terjedéséről: a számítás szerint az idei év végéig meghaladhatja az egymilliárdot azon embertársaink száma, akik folyamatosan nem jutnak hozzá a “statisztikai minimumként” meghatározott napi 1800 kilokalóriányi élelmiszerhez." (Tamás Gábor: Az éhezés szakadéka, Népszabadság, 2009. június 27.)
2. függelék: a hármas interjú:
Nem ezüstérmet nyertél, hanem aranyat vesztettél
Miképpen vélekednek tudós emberek arról, hogy a társadalomban nem mutatkozik megfelelő védekezőképesség a normáit sértő hatásokkal szemben? Másképpen: mi az oka a társadalmi immunitás hiányának? Három egyetemi oktatónak, három területet ajánlottunk figyelmébe: a szélsőjobboldal előretörését, a társadalmi szolidaritás hiányát, és a jogállamisággal kapcsolatos ellentmondásokat.
Mindhárom válasz történelmi horizontot bontott visszafelé, a rendszerváltás egy-egy meghatározó elemét hangsúlyozva. Két ízben elgondolkodtató álláspont fogalmazódott meg: a Kádár-rendszer az egyéni boldogulás, a szerény egyéni jólét felé ösztönözte az embereket, az így szocializálódott nemzedékeknek kevéssé sajátja a szolidaritás, a közösségi áldozatvállalásra, konszenzusra való hajlam. Így mindez most hiányzik. Egy újabb kérdés persze így is válaszra vár: vajon merre felé tereli a gondolkodást az, hogy a kollektivitást zászlajára tűző társadalom az egyéni cselekvéseket erősíti meg, miközben az individuumot kitüntető rendszerben éppen a kollektivitás a hiánycikk?
Dr. Murányi István (1959) adjunktus 1990-ben végzett szociológusként az ELTE-n. 1993-tól dolgozik a Debreceni Egyetemen, 2006 óta vezetőhelyettese a Politikatudományi és Szociológiai Intézetnek. Kutatási területei: ifjúságszociológia, nemzeti identitás és előítélet, politikai szocializáció.
Dr. Chronowski Nóra (1974) 1998-ban szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Azóta a kar alkotmányjogi tanszékének oktatója, 2007 óta tanszékvezető, egyetemi docensi beosztásban. Kutatási területei az alapjogvédelem és az európai alkotmányjog.
Dr. Balog Iván (1956) 1979-ben szerzett jogi diplomát a szegedi egyetemen, 1990-ben szociológusdiplomát az ELTE-n, 2008-tól docens a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékén. Kutatási területei: zsidó identitás, asszimiláció, antiszemitizmus; Ifjúságszociológia; Bibó István munkássága.
A szélsőséges csoportokkal szembeni társadalmi immunitásról, valamint annak hiányosságairól Murányi István egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének vezető-helyettese azt mondta: a hétköznapi diskurzusokban szélsőségesnek tekintett csoportokhoz való viszony társadalomtudományi magyarázatát nem lehet csupán néhány tényezőre leszűkíteni. Véleménye szerint a magyar történelem szélsőséges - Kun Bélától Szálasi Ferencig húzódó - bal- és jobboldali korszakainak társadalmi feldolgozatlansága a rendszerváltozás kudarcának tekinthető. Hozzátette: a politika szereplőit és intézményeit elutasító kollektív csalódottság, valamint napjaink gazdasági és morális válsága a szélsőséges csoportok megítélését nehezíti.
A kutató szerint a többségi társadalomnak nincsenek tudatos reakciói e szélsőségek kezelésével kapcsolatban, ezért úgy tűnik, hogy a társadalom tehetetlenül sodródik e problémával. Úgy fogalmazott: a szélsőséges politikai csoportok ideológiáját és motivációit felületesen, vagy egyáltalán nem ismerő, a legitim politika világából kiábrándult többség számára különösen két ok miatt kínálhatnak reálisnak tűnő alternatívát a saját identitásukat is zavarosan meghatározó csoportok. Egyrészt különösen érzékeny területekre irányul kommunikációs stratégiájuk: nemzeti identitás, trianoni trauma, kisebbségi problémák, politikai apátia. Másrészt a mintaadó funkcióval is bíró politikai elitre a szélsőségekkel kapcsolatban inkább jellemző a felelőtlen kívülállás és viselkedés, mint a felelős reagálás.
A jogállamiság társadalmi megítélésével kapcsolatban Murányi István kijelentette: az empirikus kutatási eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon meglehetősen erős a különböző jogintézményekbe vetett bizalom. Az emberek számára fontos a törvények tisztelete és a jogkövető magatartás. Azonban a kérdezőbiztosoknak adott válaszokat az élet szinte minden területén cáfolja a valóság. Elmondása szerint sokak számára a közlekedési szabályok áthágása vagy az adóbevallás kiskapuinak sikeres megtalálása ugyanúgy "bocsánatos bűn", mint a kisebb-nagyobb korrupció. Véleménye szerint ezen ellentmondás magyarázata az állampolgári kultúra minőségével függ össze: egy normálisan működő demokratikus állampolgári magatartás esetén ugyanis nem válik ketté a jogrend elismerése és követése. Magyarországon azonban kettéválik: az emberek elismerik a törvényt, de nem követik. Ennek magyarázata szerinte a jog érvényesítésének ellentmondásaival kapcsolatos.
Murányi úgy fogalmazott: az emberek számára homályosnak tűnő, a gazdasági és politikai elit szereplőit a vádlottak padjára ültető, abszurd hosszúságú perek mellett a kormányzati szinteket érintő cégmanipulációkkal, s egyéb botrányokkal vagy a parlamenti költségtérítések gyanús megoldásaival teli hírműsorok és bulvárlapok hatása azt a logikus következményt közvetíti az állampolgárok felé: "ha mások áthágják a törvényt, nekem miért ne lenne szabad?".
A társadalmi szolidaritással kapcsolatban a szociológus úgy véli: a természeti katasztrófák idején vagy televíziós segély-műsorok felhívására sokszor elementáris a szolidaritás tömeges megnyilvánulása. Ugyanakkor az elesettek és szegények megsegítésére szerveződött civil, állami és egyházi szervezetek folyószámlái inkább a lakossági közönyről tanúskodnak. Hozzátette: a szegényekhez és elesettekhez, különösen a hajléktalanokhoz kapcsolódó, sokszor stigmatizáló sztereotípiákat az etnikai előítéletesség is erősíti. Szerinte jelentős hatása van a szolidaritásnak szintén nem kedvező "relatív depriváció" jelenségének is. Ez azt jelenti, hogy az egyén azon az alapon hárítja el magától a felelősséget: "én is szegény vagyok, miért éppen én segítsek?".
Chronowski Nóra docens, a Pécsi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője a társadalmi immunitás hiányát - jogi szempontból - alapvetően a rendszerváltás időszakának fejleményeiből vezeti le. Mint fogalmazott, a jogállami jog- és intézményrendszert gyorsan - nem szerves társadalmi fejlődés eredményeképpen - alakították ki 1990-ben, így nem jöhetett létre az a társadalmi konszenzus, amely a jogszabályok belső elfogadásához és követéséhez szükséges. Ezért generációváltásra, "jogkövetésre hajlamos", a jogszabályokat saját értékként elfogadó nemzedékek megjelenésére van szükség. A tanszékvezető szerint 1990 környékén túl sokat vártak a jogtól: nem vették tudomásul, hogy a jog csupán eszköz, amivel lehet élni, de lehet visszaélni is.
- A rendszerváltók - fogalmazott Chronowski Nóra - jóhiszeműek és idealisták voltak. Nem számoltak azzal, hogy a társadalom bizonyos rétegei igyekeznek majd megkerülni a politikai alapjogi tárgyú törvényeket. Az egyesülési törvény, a gyülekezési törvény, a népszavazási törvény, a pártfinanszírozással kapcsolatos jogszabályok paragrafusaiban sokan a többféle értelmezés lehetőségeit keresik. Valószínűleg ennek is szerepe van abban, hogy a szélsőségek nem igazán kezelhetők ebben az alapjogi rendszerben.
- A jog nem fóliasátor, ami mindent lefed - mondta a tanszékvezető. - Inkább úgy kell elképzelni, mint egy hálót, amely átszövi az adott terület életviszonyait, de a háló szemei között van bizonyos mozgástér. Ha a jogrendszert illetően megegyezés alakult ki, és működik a társadalmi szolidaritás is, akkor a háló szemeit nem akarják kitágítani, vagy magát a hálót széttépni, de ha nem, akkor ezekkel a fejleményekkel is számolni kell.
Chronowski Nóra szerint a rendszerváltás nemzedékeire - mivel a Kádár-rendszer a szerény egyéni jólét elérésének kedvezett - az önérdekkövetés volt a jellemző. Az ilyen társadalomban alacsonyabb a társadalmi szolidaritás és ebből kifolyólag a jogkövetés szintje is. Emiatt az államnak lényegesen többet kell költenie például a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra, mint egy szolidárisabb rendszerben. Miközben ehhez az állam a forrásokat az adókból igyekszik megteremteni, az adózó nem érzi, hogy hasznosan költenék el a tőle beszedett pénzt - ezért megpróbálja kikerülni az adózást. Ez úgyszintén a szolidaritás ellen hat, és demoralizál.
Az alkotmányjogász utalt arra, hogy a demokratikus intézményrendszer liberális megoldásai, a jogalkotói jóhiszeműség kedvezhet akár a politikai szélsőségek törekvéseinek is. A tapasztalat azt mutatja, hogy sűrűbb szövésű hálóra lehet szükség a politikai alapjogok szabályozásánál.
- Magyarországon nagyon egyszerű pártot alapítani, mindössze tíz magánszemély kell hozzá - mondta a tanszékvezető. - A pártfinanszírozás szabályozása lehetővé teszi, hogy viszonylag könnyen tudnak forráshoz jutni politikai szervezetek, amivel aztán lazán kell elszámolni. Jogi szempontból tulajdonképpen bármilyen típusú szervezetet létre lehet hozni. A szélsőségek előretöréséért azonban nem lehet pusztán a jogalkotás vagy a jogalkalmazás gyengéit felelőssé tenni. Az, hogy a társadalmi támogatottság miért emelte föl a radikális jobboldali törekvéseket, és miért szorultak háttérbe a liberális értékrendet követő politikai erők vagy a zöldmozgalmak - nagyrészt a magyar társdalom történelmi hagyományaiból, jelenlegi megoldatlan problémáiból, vagyis jogon kívüli tényezőkből vezethető le. Emellett persze igaz: a jogalkalmazás sok esetben bátortalan, elbizonytalanodott, a szélsőségekkel szemben nem mindig mozgósították a jogállam teljes eszköztárát.
- Engem is sokkolt, amikor megtudtam, mennyien szavaztak a Jobbikra - mondta Balog Iván, a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékének docense. Minden nyugat-európai országban terjednek szélsőjobboldali nézetek, és ezek ott is kezdenek a szélről a politikai centrum felé mozogni. Nálunk a Jobbik erősödése elsősorban a romák elleni gyűlölettel függ össze. A cigányok már az előző rendszerben is afféle "belső vendégmunkások" voltak, integrációjuk sem sikerült eléggé. Balog Iván emlékeztetett: a magyar szélsőjobb a csurkizmus formájában egyszer már megerősödni látszott. Akkor azonban a társadalom szinte büntetőszavazással, a pártból kiűzött Csurka Istvánt az MDF-fel egy kalap alá véve jelezte, hogy nem kér ebből. Hogy miért nincs ez így ma? Balog szerint Csurka a zsidókat választotta szimbolikus ellenfélnek, akiket sokkal kevésbé utasít el a magyar társadalom, mint a romákat. A szociológus Bibó István figyelmeztetését idézte: a hiteles antirasszista propagandának nem egyes kisebbségeket kell védenie, hanem elvi alapon az egy és oszthatatlan emberi méltóságot.
- Nincs védettség a társadalomban a szolidaritás hiánya ellen - fűzte tovább gondolatait Balog Iván. - A Kádár-rendszer nagyon erősen az egyéni boldogulás felé terelte az embereket. Volt második gazdaság, kisvállalkozás, önkizsákmányolás - de verseny nem létezett. A társadalom arra volt felkészülve, hogyan lehet egyénileg és kicsiben a jég hátán is megélni. Arra nem, hogy valaki azon az áron nyerjen, hogy a másik veszít. Erre a társadalomra zúdult rá az angolszász eredetű, túlságosan kompetitív rendszer, amelyet az atlantai olimpia alatt elterjedt szlogennel lehet a legjobban jellemezni: nem megnyerted az ezüstérmet, hanem elvesztetted az aranyat. A Kádár-rendszerben szocializálódott emberek sem a sikert, sem a kudarcot nem tudják igazán feldolgozni. - A parlamenti demokrácia és a piacgazdaság sem tudott változtatni azon a mély történelmi gyökerekkel rendelkező gyakorlaton, hogy sem az államot és vezetőit nem érzi magáénak a társadalom, sem az általuk felállított szabályokat. De erre nem az a reakció, hogy összefogunk másokkal, meghatározunk olyan szabályokat, amelyeket aztán betartunk és betartatunk, hanem mindenki egyénileg igyekszik kijátszani az éppen érvényes szabályokat. A magyar forradalmak elbuktak, vezetőik veszteseknek, ahogy ma mondják: lúzereknek számítanak. Amerikában lehet azt tanítani egy gyereknek: élj úgy, mint Jefferson! - mert Jefferson nem volt lúzer. Magyarországon nem lehet azt mondani, hogy élj úgy, mint Rákóczi vagy Nagy Imre. Mert ők vesztettek. A diktatúra központi értéke a tekintély volt, ennek helyébe a rendszerváltozás után az anyagi siker lépett. Az új rendszer és vezetői sem voltak azonban képesek valódi legitimitást szerezni. Balog Iván Szabó Miklós történészt idézte, aki szerint a legitimitást a közösségi áldozatvállalással lehet a legjobban lemérni: amelyik központi hatalom nem képes közösségi erőfeszítéseket kérni és kapni, az működésképtelenné válik.
Nem ezüstérmet nyertél, hanem aranyat vesztettél
Miképpen vélekednek tudós emberek arról, hogy a társadalomban nem mutatkozik megfelelő védekezőképesség a normáit sértő hatásokkal szemben? Másképpen: mi az oka a társadalmi immunitás hiányának? Három egyetemi oktatónak, három területet ajánlottunk figyelmébe: a szélsőjobboldal előretörését, a társadalmi szolidaritás hiányát, és a jogállamisággal kapcsolatos ellentmondásokat.
Mindhárom válasz történelmi horizontot bontott visszafelé, a rendszerváltás egy-egy meghatározó elemét hangsúlyozva. Két ízben elgondolkodtató álláspont fogalmazódott meg: a Kádár-rendszer az egyéni boldogulás, a szerény egyéni jólét felé ösztönözte az embereket, az így szocializálódott nemzedékeknek kevéssé sajátja a szolidaritás, a közösségi áldozatvállalásra, konszenzusra való hajlam. Így mindez most hiányzik. Egy újabb kérdés persze így is válaszra vár: vajon merre felé tereli a gondolkodást az, hogy a kollektivitást zászlajára tűző társadalom az egyéni cselekvéseket erősíti meg, miközben az individuumot kitüntető rendszerben éppen a kollektivitás a hiánycikk?
Dr. Murányi István (1959) adjunktus 1990-ben végzett szociológusként az ELTE-n. 1993-tól dolgozik a Debreceni Egyetemen, 2006 óta vezetőhelyettese a Politikatudományi és Szociológiai Intézetnek. Kutatási területei: ifjúságszociológia, nemzeti identitás és előítélet, politikai szocializáció.
Dr. Chronowski Nóra (1974) 1998-ban szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Azóta a kar alkotmányjogi tanszékének oktatója, 2007 óta tanszékvezető, egyetemi docensi beosztásban. Kutatási területei az alapjogvédelem és az európai alkotmányjog.
Dr. Balog Iván (1956) 1979-ben szerzett jogi diplomát a szegedi egyetemen, 1990-ben szociológusdiplomát az ELTE-n, 2008-tól docens a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékén. Kutatási területei: zsidó identitás, asszimiláció, antiszemitizmus; Ifjúságszociológia; Bibó István munkássága.
A szélsőséges csoportokkal szembeni társadalmi immunitásról, valamint annak hiányosságairól Murányi István egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének vezető-helyettese azt mondta: a hétköznapi diskurzusokban szélsőségesnek tekintett csoportokhoz való viszony társadalomtudományi magyarázatát nem lehet csupán néhány tényezőre leszűkíteni. Véleménye szerint a magyar történelem szélsőséges - Kun Bélától Szálasi Ferencig húzódó - bal- és jobboldali korszakainak társadalmi feldolgozatlansága a rendszerváltozás kudarcának tekinthető. Hozzátette: a politika szereplőit és intézményeit elutasító kollektív csalódottság, valamint napjaink gazdasági és morális válsága a szélsőséges csoportok megítélését nehezíti.
A kutató szerint a többségi társadalomnak nincsenek tudatos reakciói e szélsőségek kezelésével kapcsolatban, ezért úgy tűnik, hogy a társadalom tehetetlenül sodródik e problémával. Úgy fogalmazott: a szélsőséges politikai csoportok ideológiáját és motivációit felületesen, vagy egyáltalán nem ismerő, a legitim politika világából kiábrándult többség számára különösen két ok miatt kínálhatnak reálisnak tűnő alternatívát a saját identitásukat is zavarosan meghatározó csoportok. Egyrészt különösen érzékeny területekre irányul kommunikációs stratégiájuk: nemzeti identitás, trianoni trauma, kisebbségi problémák, politikai apátia. Másrészt a mintaadó funkcióval is bíró politikai elitre a szélsőségekkel kapcsolatban inkább jellemző a felelőtlen kívülállás és viselkedés, mint a felelős reagálás.
A jogállamiság társadalmi megítélésével kapcsolatban Murányi István kijelentette: az empirikus kutatási eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon meglehetősen erős a különböző jogintézményekbe vetett bizalom. Az emberek számára fontos a törvények tisztelete és a jogkövető magatartás. Azonban a kérdezőbiztosoknak adott válaszokat az élet szinte minden területén cáfolja a valóság. Elmondása szerint sokak számára a közlekedési szabályok áthágása vagy az adóbevallás kiskapuinak sikeres megtalálása ugyanúgy "bocsánatos bűn", mint a kisebb-nagyobb korrupció. Véleménye szerint ezen ellentmondás magyarázata az állampolgári kultúra minőségével függ össze: egy normálisan működő demokratikus állampolgári magatartás esetén ugyanis nem válik ketté a jogrend elismerése és követése. Magyarországon azonban kettéválik: az emberek elismerik a törvényt, de nem követik. Ennek magyarázata szerinte a jog érvényesítésének ellentmondásaival kapcsolatos.
Murányi úgy fogalmazott: az emberek számára homályosnak tűnő, a gazdasági és politikai elit szereplőit a vádlottak padjára ültető, abszurd hosszúságú perek mellett a kormányzati szinteket érintő cégmanipulációkkal, s egyéb botrányokkal vagy a parlamenti költségtérítések gyanús megoldásaival teli hírműsorok és bulvárlapok hatása azt a logikus következményt közvetíti az állampolgárok felé: "ha mások áthágják a törvényt, nekem miért ne lenne szabad?".
A társadalmi szolidaritással kapcsolatban a szociológus úgy véli: a természeti katasztrófák idején vagy televíziós segély-műsorok felhívására sokszor elementáris a szolidaritás tömeges megnyilvánulása. Ugyanakkor az elesettek és szegények megsegítésére szerveződött civil, állami és egyházi szervezetek folyószámlái inkább a lakossági közönyről tanúskodnak. Hozzátette: a szegényekhez és elesettekhez, különösen a hajléktalanokhoz kapcsolódó, sokszor stigmatizáló sztereotípiákat az etnikai előítéletesség is erősíti. Szerinte jelentős hatása van a szolidaritásnak szintén nem kedvező "relatív depriváció" jelenségének is. Ez azt jelenti, hogy az egyén azon az alapon hárítja el magától a felelősséget: "én is szegény vagyok, miért éppen én segítsek?".
Chronowski Nóra docens, a Pécsi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője a társadalmi immunitás hiányát - jogi szempontból - alapvetően a rendszerváltás időszakának fejleményeiből vezeti le. Mint fogalmazott, a jogállami jog- és intézményrendszert gyorsan - nem szerves társadalmi fejlődés eredményeképpen - alakították ki 1990-ben, így nem jöhetett létre az a társadalmi konszenzus, amely a jogszabályok belső elfogadásához és követéséhez szükséges. Ezért generációváltásra, "jogkövetésre hajlamos", a jogszabályokat saját értékként elfogadó nemzedékek megjelenésére van szükség. A tanszékvezető szerint 1990 környékén túl sokat vártak a jogtól: nem vették tudomásul, hogy a jog csupán eszköz, amivel lehet élni, de lehet visszaélni is.
- A rendszerváltók - fogalmazott Chronowski Nóra - jóhiszeműek és idealisták voltak. Nem számoltak azzal, hogy a társadalom bizonyos rétegei igyekeznek majd megkerülni a politikai alapjogi tárgyú törvényeket. Az egyesülési törvény, a gyülekezési törvény, a népszavazási törvény, a pártfinanszírozással kapcsolatos jogszabályok paragrafusaiban sokan a többféle értelmezés lehetőségeit keresik. Valószínűleg ennek is szerepe van abban, hogy a szélsőségek nem igazán kezelhetők ebben az alapjogi rendszerben.
- A jog nem fóliasátor, ami mindent lefed - mondta a tanszékvezető. - Inkább úgy kell elképzelni, mint egy hálót, amely átszövi az adott terület életviszonyait, de a háló szemei között van bizonyos mozgástér. Ha a jogrendszert illetően megegyezés alakult ki, és működik a társadalmi szolidaritás is, akkor a háló szemeit nem akarják kitágítani, vagy magát a hálót széttépni, de ha nem, akkor ezekkel a fejleményekkel is számolni kell.
Chronowski Nóra szerint a rendszerváltás nemzedékeire - mivel a Kádár-rendszer a szerény egyéni jólét elérésének kedvezett - az önérdekkövetés volt a jellemző. Az ilyen társadalomban alacsonyabb a társadalmi szolidaritás és ebből kifolyólag a jogkövetés szintje is. Emiatt az államnak lényegesen többet kell költenie például a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra, mint egy szolidárisabb rendszerben. Miközben ehhez az állam a forrásokat az adókból igyekszik megteremteni, az adózó nem érzi, hogy hasznosan költenék el a tőle beszedett pénzt - ezért megpróbálja kikerülni az adózást. Ez úgyszintén a szolidaritás ellen hat, és demoralizál.
Az alkotmányjogász utalt arra, hogy a demokratikus intézményrendszer liberális megoldásai, a jogalkotói jóhiszeműség kedvezhet akár a politikai szélsőségek törekvéseinek is. A tapasztalat azt mutatja, hogy sűrűbb szövésű hálóra lehet szükség a politikai alapjogok szabályozásánál.
- Magyarországon nagyon egyszerű pártot alapítani, mindössze tíz magánszemély kell hozzá - mondta a tanszékvezető. - A pártfinanszírozás szabályozása lehetővé teszi, hogy viszonylag könnyen tudnak forráshoz jutni politikai szervezetek, amivel aztán lazán kell elszámolni. Jogi szempontból tulajdonképpen bármilyen típusú szervezetet létre lehet hozni. A szélsőségek előretöréséért azonban nem lehet pusztán a jogalkotás vagy a jogalkalmazás gyengéit felelőssé tenni. Az, hogy a társadalmi támogatottság miért emelte föl a radikális jobboldali törekvéseket, és miért szorultak háttérbe a liberális értékrendet követő politikai erők vagy a zöldmozgalmak - nagyrészt a magyar társdalom történelmi hagyományaiból, jelenlegi megoldatlan problémáiból, vagyis jogon kívüli tényezőkből vezethető le. Emellett persze igaz: a jogalkalmazás sok esetben bátortalan, elbizonytalanodott, a szélsőségekkel szemben nem mindig mozgósították a jogállam teljes eszköztárát.
- Engem is sokkolt, amikor megtudtam, mennyien szavaztak a Jobbikra - mondta Balog Iván, a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékének docense. Minden nyugat-európai országban terjednek szélsőjobboldali nézetek, és ezek ott is kezdenek a szélről a politikai centrum felé mozogni. Nálunk a Jobbik erősödése elsősorban a romák elleni gyűlölettel függ össze. A cigányok már az előző rendszerben is afféle "belső vendégmunkások" voltak, integrációjuk sem sikerült eléggé. Balog Iván emlékeztetett: a magyar szélsőjobb a csurkizmus formájában egyszer már megerősödni látszott. Akkor azonban a társadalom szinte büntetőszavazással, a pártból kiűzött Csurka Istvánt az MDF-fel egy kalap alá véve jelezte, hogy nem kér ebből. Hogy miért nincs ez így ma? Balog szerint Csurka a zsidókat választotta szimbolikus ellenfélnek, akiket sokkal kevésbé utasít el a magyar társadalom, mint a romákat. A szociológus Bibó István figyelmeztetését idézte: a hiteles antirasszista propagandának nem egyes kisebbségeket kell védenie, hanem elvi alapon az egy és oszthatatlan emberi méltóságot.
- Nincs védettség a társadalomban a szolidaritás hiánya ellen - fűzte tovább gondolatait Balog Iván. - A Kádár-rendszer nagyon erősen az egyéni boldogulás felé terelte az embereket. Volt második gazdaság, kisvállalkozás, önkizsákmányolás - de verseny nem létezett. A társadalom arra volt felkészülve, hogyan lehet egyénileg és kicsiben a jég hátán is megélni. Arra nem, hogy valaki azon az áron nyerjen, hogy a másik veszít. Erre a társadalomra zúdult rá az angolszász eredetű, túlságosan kompetitív rendszer, amelyet az atlantai olimpia alatt elterjedt szlogennel lehet a legjobban jellemezni: nem megnyerted az ezüstérmet, hanem elvesztetted az aranyat. A Kádár-rendszerben szocializálódott emberek sem a sikert, sem a kudarcot nem tudják igazán feldolgozni. - A parlamenti demokrácia és a piacgazdaság sem tudott változtatni azon a mély történelmi gyökerekkel rendelkező gyakorlaton, hogy sem az államot és vezetőit nem érzi magáénak a társadalom, sem az általuk felállított szabályokat. De erre nem az a reakció, hogy összefogunk másokkal, meghatározunk olyan szabályokat, amelyeket aztán betartunk és betartatunk, hanem mindenki egyénileg igyekszik kijátszani az éppen érvényes szabályokat. A magyar forradalmak elbuktak, vezetőik veszteseknek, ahogy ma mondják: lúzereknek számítanak. Amerikában lehet azt tanítani egy gyereknek: élj úgy, mint Jefferson! - mert Jefferson nem volt lúzer. Magyarországon nem lehet azt mondani, hogy élj úgy, mint Rákóczi vagy Nagy Imre. Mert ők vesztettek. A diktatúra központi értéke a tekintély volt, ennek helyébe a rendszerváltozás után az anyagi siker lépett. Az új rendszer és vezetői sem voltak azonban képesek valódi legitimitást szerezni. Balog Iván Szabó Miklós történészt idézte, aki szerint a legitimitást a közösségi áldozatvállalással lehet a legjobban lemérni: amelyik központi hatalom nem képes közösségi erőfeszítéseket kérni és kapni, az működésképtelenné válik.
