Erdőtűz keletkezett a csernobili zárt övezetben - közölte Szlavutics város önkormányzata, ahol a csernobili atomerőmű sok dolgozója él.
A Telegram közösségi oldalon ismertetett közleményben a helyi tűzoltóságra hivatkozva azt írták: a térségben terjengő füst és az égésszag összefügg azzal, hogy a Csernihivi terület északi járásaiban ég a tőzegláp, valamint erdőtűz keletkezett a csernobili zónában.
A hatóságok nem közölték a tűzzel érintett terület méretét és a tűz okát. Ugyanakkor Szlavutics lakosainak azt tanácsolták, hogy korlátozzák a szabadban való tartózkodást, különösen a reggeli órákban, amikor a füst jelenléte a levegőben a legintenzívebb.
A múlt század végén véglegesen leállított csernobili atomerőmű körül az 1986-os nukleáris katasztrófát követően, amely a Szovjetunió területén több mint 200 ezer négyzetkilométeren radioaktív szennyeződéséhez vezetett, 30 kilométeres zárt övezetet hoztak létre. Harminc évvel később, 2016-ban rezervátumot létesítettek a növény- és állatvilág megőrzése, valamint a hidrológiai rendszer stabilizálása, a sugárszennyezett területek rehabilitációja érdekében és tudományos kutatások végzésére. A rezervátum területe mintegy 227 ezer hektár, a zárt övezet kétharmadát teszi ki.
Idén márciusban az ukrán belügyminisztérium arról számolt be, hogy a csernobili rezervátum határ menti területének egy részét erődítmények építésére fogják kijelölni.
(MTI)