Az intolerancia és az erőszak elleni küzdelemre szólította fel hétfőn XIV Leó pápa Libanon 16 bejegyzett vallási közösségének vezetőit Bejrútban.
A libanoni fővárosban, a Mártírok terén elmondott beszédében - amelyet az összegyűltek közös imája előzött meg - a katolikus egyházfő hangsúlyozta: "a világ néha félelemmel tekint a Közel-Keletre", azonban Libanon például szolgálhat a konfliktusok megoldására.
Mint mondta, a háborúk sújtotta ország példája megmutatja, hogy keresztények, drúzok, muszlimok és számtalan más vallási közösség képes együtt élni, és "egy kölcsönös tiszteleten és párbeszéden alapuló országot építeni".
"A harcok közepette is reményt és bátorítást találhatunk, ha azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek egyesítenek bennünket: saját közös emberi mivoltunkra, valamint a szeretet és az irgalom Istenébe vetett hitre" - jelentette ki.
Emlékeztetett arra, hogy a mai világban, ahol "az együttélés olykor távoli álomképnek tűnik, Libanon népe a vallási sokszínűség ellenére is jó példa arra, hogy a nem a félelemé, a bizalmatlanságé és az előítéleté lesz az utolsó szó, és hogy az egység, a megbékélés és a béke lehetséges".
Az eseményen részt vett mások között Ali el-Hátib, a libanoni legfelsőbb síita tanács alelnöke, aki arra kérte a pápát, nyújtson védelmet híveinek a szomszédos Izrael támadásaival szemben.
"Meg vagyunk győződve egy erős állam fontosságáról, azonban ennek hiányában magunknak kell gondoskodunk az önvédelemről (...); nyilvánvalóan nem szeretjük a fegyvereket, és a gyermekeinket sem akarjuk feláldozni" - jelentette ki.
A pápa vasárnap érkezett Libanonba, ahol várhatóan keddig marad. Látogatása utolsó napján a tervek szerint nyilvános imát tart a bejrúti kikötőben, az ott öt évvel ezelőtt történt, sok halálos áldozattal járó robbanás emlékére.









