Egy friss felmérés szerint Romániában a "fasiszta propaganda" és az alkotmányos rend elleni felbujtás vádjával bíróság elé állított Calin Georgescu volt államfőjelöltben bíznak a legtöbben, a kormányoldal által szélsőségesnek nevezett, magát szuverenistaként meghatározó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig magabiztos győzelmet aratna, ha most rendeznének parlamenti választást.
A CURS közvéleménykutató intézet december 10-19 között végzett, a News.ro portál által ismertetett felmérésében a megkérdezettek 40 százaléka jelezte, hogy bízik Georgescuban. George Simion AUR-elnök bizalmi indexét 37 százalékon mérte a CURS, míg a májusi elnökválasztáson győztes Nicusor Dan államfő a harmadik helyre szorult, benne a megkérdezettek 35 százaléka bízik.
A középmezőnyben Ciprian Ciucu, Bukarest frissen megválasztott nemzeti liberális párti (PNL) főpolgármestere következik 27 százalékkal, megelőzve pártelnökét, Ilie Bolojan miniszterelnököt, és Sorin Grindeanu házelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, akiknek a bizalmi indexét 25 százalékon mérte a közvéleménykutató.
A lista végén az SOS Romania pártot vezető, botránykeltéseiről elhíresült Diana Sosoaca EP-képviselő (16 százalék), Dominic Fritz, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) frissen román állampolgárságot szerző elnöke (15 százalék) és Anamaria Gavrila, a - Calin Georgescu tavalyi elnökjelöltségét támogató, addig ismeretlen - Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke (12 százalék) szerepel.
Ha most rendeznének parlamenti választást, a megkérdezettek 35 százaléka az AUR-ra, 22 százaléka a PSD-re, 19 százaléka a PNL-re, 9 százaléka az USR-re, 5 százaléka a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavazna. A mostani adatok szerint az SOS is átlépheti az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a 3 százalékos POT azonban nem.
A CURS közvéleménykutatásában a megkérdezettek 21 százaléka mondta azt, hogy az ország jó irányba tart, 75 százalékuk viszont úgy értékelte, hogy Románia rossz irányba halad.
(MTI)









