600 millió euróból épül a Nemzet Megmentése Székesegyház Bukarest közepén, egy 125 m magas épület, amely magasabb lesz, mint a Ceausescu által épített megalomán Nép Háza - mutat rá a Deutsche Welle egy frissen készített dokumentumfilmben.
A vallásnak fontos szerepe van a román társadalomban: enyhülést hoz az embereknek, akik szegénységben tengetik napjaikat - mutatnak rá a német riporterek.
A Deutsche Welle hangsúlyozza: a román kormány több százmillió eurót költ templomépítésre, ám ezalatt iskolákat és kórházakat zár be pénzhiányra hivatkozva.
A dokumentumfilm több pro- és kontra érvet is bemutat a katedrális építésével kapcsolatban, majd megszólaltat politikusokat is. Remus Cernea, a Zöld Párt elnöke például így nyilatkozik: "A közpénzek óriási mértékű elfecsérlésének vagyunk tanúi. A Román Ortodox Egyház kétszer annyi pénzt kap, mint a kultúra, és szintén kétszer annyit, mint a tudományos kutatások. Ennek komoly hatása lesz az állami költségvetésre."
Az utóbbi 20 évben Romániában több mint 4000 templom épült állami támogatással. Statisztikailag ez annyit jelent, hogy kétnaponta felépül egy új templom. Ezalatt naponta 3 iskolát zárnak be - írja a Manna.ro.
(Kitekintő, Manna nyomán)