Egy ország és annak társadalmának mentális állapota több aspektus alapján is mérhető, ebből az egyik legfontosabb, hogy az adott társadalom hogyan bánik a konkrét tagokkal. A gyermekkel, a kétkezi munkással, az értelmiségivel, hogyan bünteti vagy nem bünteti a bűnözőket, milyen szabályok vonatkoznak a bevándorlókra, vagy a nem talajgyökeres elemekre, miként becsüli vagy nem becsüli az időseket, akik – jó esetben – egy életet ledolgoztak az államért, milyen körülmények között tengődnek az utcára kerültek stb-stb.
 Illusztráció forrása: ferris.edu |
A górcső alá vett düsseldorfi példa azért is lesz érzékletes, mert rögtön kettő előbb felsorolt pontra is választ ad. Mit mer megengedni magának egy harmadik világbeli sáska, mi a „véleménye” a neki otthont adó új „hazájáról”, annak tagjairól, főleg a legalsó társadalmi státuszúak tükrében.
Azonban, mielőtt tovább lépnénk, szeretném leszögezni, hogy a hajléktalanokkal rengeteg probléma van. Egy normálisan működő államban sehol sem lehetne életvitelszerűen az utcán élni – főleg nem olyan mocsokban, ahogy a legtöbb tengődik –, és bizony a látszat ellenére bőven vannak olyanok is, akik önhibájukból jutottak oda, ahova (hogy ki külső tényezők, ki saját maga miatt került erre a sorsra, természetesen nem eldönthető csak úgy, látszatra). Mindenesetre a kérdés Magyarországon sincs egyáltalán kezelve, semmilyen kényszerítő erőt nem alkalmaz az állam, hogy az utcák, terek helyett a hajléktalanokat fedél alá terelje.
Másik fontos szempont, hogy a NER propagandagépezete mindent megtesz, hogy a nyugati gazdasági helyzetet és életszínvonalat lealacsonyítsa, de természetesen fényévekkel a narancsos pizza országa előtt járnak minden tekintetben. Ám sehol sem kolbászból van a kerítés, tehát, ahogy láthatjuk, Németországban is vannak hajléktalanok, méghozzá az utcákon.
Péntek este egy 18 éves nigériai „fiatal” (lám, ez az elnevezés sem hazai kuriózum) két társával hajléktalanok egy csoportja mellett sétált el Düsseldorfban a Konrad-Adenauer-Platz és a Bismarckstrasse sarkánál, a főpályaudvar közelében.
Nem ismert okokból az egyik hajléktalan rászólt a négerre, mire a „fiú” otthonról hozott untermensch szokásokkal reagált: elővette mobilját, majd levideózta, ahogy lepisálja a hajléktalanokat.
Az egyik áldozat ekkor sörösüveggel támadt a niggerre, aki először fegyvert rántott – mert természetesen ez is volt neki – majd társaival elmenekült a helyszínről a Berliner Allee felé.
Nem sokkal később a hamburgi lakcímmel, kettős állampolgársággal rendelkező 18 éves nigériait és két társát a rendőrség megállította a Bismarckstrassén, előbbit a földre teperték, előállították, majd bevitték az őrsre. A négernek mindez nem volt ínyére, fenyegette és inzultálta a rendőröket, illetve fajához „méltó módon” szóban és fizikailag egyaránt agresszívan viselkedett. A „fiú” ellen a nyomozás folyamatban van.
Nos, igen. A lepisálás kiváló és érzékletes szinonimája annak, mit gondol a bevándorlók döntő többsége azokról az európai országokról, amelyek hibás módon befogadták őket. A cikk nem tér ki rá, de gondolom, a trió nem munkából megfáradtan sétált hazafelé, mikor az eset történt, főleg, hogy a tettes lakcíme nem is düsseldorfi. Már az önmagában aggodalomra ad okot, hogy ilyen egyáltalán eszébe jut, és most nem is feltétlenül arra gondolok, ki hogyan viszonyul a hajléktalanokhoz: a négert egyáltalán nem érdekelték a helyi normák, magasról tett rájuk, ezt pedig – ebben az esetben – hajléktalanokon élte ki. Legközelebb majd megerőszakol egy fiatal lányt, elvágja valakinek a torkát, mert „rossz szemmel nézett rá” stb-stb. Mondanám, hogy be sem kellett volna engedni, de ezzel már elkéstek, így legalább arról kellene gondoskodni, hogy visszapenderítsék oda, ahonnan jött. Akár erőszakkal. Minden megengedett egy ilyen helyzetben.
Igény biztosan volna rá, pont Düsseldorfban legalábbis biztosan, ahol nemrégiben hazafiak korrigálták a helyi idióta városvezetés „haladó szellemű” arab tábláit.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Hasonló történetek a szebb napokat látott Németországból:
