Magyarországon ugyan nem léphet fel a Kneecap, sőt, három évre kitiltották az együttest az országból, de Lengyelországban és Spanyolországban is tárt karokkal várják őket. Az előbbi helyszínen üzentek is Orbán Viktornak, írja a HVG.
„Fuck Orbán”, vagyis szép magyar fordításban: „Baszd meg, Orbán” – ezt skandálta a katowicei OFF Festival közönsége a Kneecap-koncert közben, derül ki egy, az együttes által megosztott Instagram-sztoriból. A videó tanúsága szerint a rigmust az együttes kezdte el, majd erre csatlakozott rá a népes publikum.
Az együttes körüli botrány azért lángolt fel, mert a Kneecap több koncertjén Izrael-ellenes jelszavakat skandált, brit képviselők megölésére buzdított, és a Hezbollah zászlaját is lengették a színpadon. A zsidóreneszánsz országában ennyi épp elég is a kitiltáshoz.
Kapcsolódó: