Kelis Nairobi közelében vásárolt be földekből – összesen 150 hektárt, a tervek szerint pedig többet is akar, ahogy halad előre a terveivel. Noha a költözés és az előkészületek izgatottsággal töltötték el, a kenyai életnek bizony árnyoldalai is vannak, hiába nem „rasszista”. Ezeket pedig Kelis is kénytelen volt elismerni.

Az énekesnő kritizálta az utak állapotát, a vízelvezető rendszerek minőségét, illetőleg a hulladékgazdálkodást, melyekről videóban is kifakadt.

Meglátása szerint a csatornázás egész egyszerűen nem működik, így eső esetén az utakat elárasztja a víz, „néhány kátyú szétszedi az autót”, de ha ez nem elég, a fekvőrendőröket nem mindig jelölik, így a sötétben nekihajtva szintén rongálják a gépjárművet. A hulladékgazdálkodást találóan „trash”-nek, vagyis „szemétnek”, kvázi nem létezőnek titulálta, az utcák ennélfogva rendkívül szemetesek.

De vannak más problémák is, melyek miatt lehet, hogy megérte volna abban a „csúnya rasszizmusban” maradni. A szállítási költségek és importköltségek rendkívül magasak, ha egyáltalán megkapják a terméket, ugyanis az Európából, Amerikából érkező holmikat rendszeresen ellopják.

„Ha úgy akarsz élni, mint egy amerikai, az biztosan háromszor annyiba fog kerülni” – panaszkodott.

Rasszizmus nincs, drága autók viszont igen, így Kelis az autóvásárlást is „rémálomnak” nevezte, hiszen szegényke csak nagyon drágán juthat új verdához. Ami viszont olcsóbb, az az egészségügy, a nehézségek ellenére pedig Kelis állítja, három fiával boldogabban élnek Kenyában, mint az Egyesült Államokban.

Az énekesnő egy júniusi podcastben mesélt arról, részben „a politikai és faji” kérdések miatt döntött a költözés mellett, hiszen „olyan fázisba került, hogy nem kifizetődő olyan helyre befektetnie, amely nem biztosít számára helyet”. Ez azért érdekes, mert tudomásom szerint nem üldözik a négereket az USA-ban. Kifejtette azt is, hogy „Kenyában olyan dolgokat tud csinálni, amiket odaát nem”, például üzleti hitelt nehezen kapni a tengerentúlon, függetlenül attól, menyit keres a kölcsönhöz folyamodó.

Majd tónust váltott és agresszívabban folytatta: „Ránézek a gyerekeimre. Itt vannak a gyönyörű fekete gyerekeim, akikbe rengeteg energiát, időt, pénzt fektettem, és iskoláztattam őket, hogy aztán odaadjam őket egy olyan nemzetnek, amely szarik rájuk? Ennek semmi értelme számomra.”

Kelis célja, hogy „kivegye az egyenletből” azt, hogy amikor belép valahova, rögtön gyűlölni kezdik a származása és a vérvonala miatt – ezek szerint az Egyesült Államokban ez „naponta előfordult”, míg Kenya biztosan egyenlő a „béke szigetével”. Ő bizonyára tényleg így gondolja, mert így már nem kell attól tartania, hogy gyerekeit lelövik, vagy letartóztatják. (Nem zörög a haraszt ugyebár... nem a semmiért kell többször lelőniük feketéket a rendőröknek.)

Nyilvánvalóan nem kell túlmagyarázni, milyen lemaradásban van a kelet-afrikai Kenya az Egyesült Államokhoz képest, azonban a rasszizmus túlmisztifikálásán túl Kelis magánakciója igazából támogatandó, hiszen egy működő(bb) Afrikába könnyebb lenne elősegíteni a feketék hazaköltözését.

Az énekesnő arra is biztatta az Amerikában élő feketéket, hogy a pénzüket inkább Afrikában fektessék be (itt jegyzem meg, hogy könnyen beszél egy dollármilliomos énekesnő), mert „nem éri meg egy olyan államba tudást, pénzt, energiát fektetni, amely semmit nem kínál számukra”. Alighanem ez a kiakadás inkább annak szól, hogy Amerikában nem kapott olyan egyszerűen kölcsönt, de egyszerűbb a rasszizmusra fogni, ugyebár. Lényeg, hogy akkor a befektetés mellett érdemes visszaköltözni is.

Kelis 2019-ben 1,8 millió dollárért adta el Los Angeles-i luxuspalotáját, majd a kaliforniai Temeculában nyitott egy farmot, ahol állatokat tartott és saját biotermékekből álló márkát alapított. Exodusának példája követendő, sok sikert kívánunk az énekesnőnek!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info