Az orosz hadsereg 10 rakétát és 270 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra, a támadásban sokan megsebesültek, 16 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, több esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának kedd reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 5 szárnyas, valamint 5 ballisztikus rakétával és 270 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat.
A hivatalos közlemény szerint a légvédelem 6 szárnyas rakétát és 230 drónt semmisített meg. Tizenhárom helyszínen 4 rakéta és 40 drón célba talált, 3 esetben pedig a lelőtt támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat.
Az orosz csapatok augusztus 19-én éjjel tömeges légitámadást indítottak a közép-ukrajnai Poltava megye ellen - két járásban becsapódásokat észleltek, a támadás következtében több mint 1500 előfizető maradt áram nélkül - jelentette Volodimir Kohut katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Ukrajinszka Pravda hírportál. A támadás nem követelt áldozatokat és senki sem sebesült meg, a katasztrófavédők és az energetikai szakemberek a támadás következményeinek felszámolásán dolgoznak - fűzte hozzá a megyevezető.
Ugyanakkor Kremencsuk polgármesterére, Vitalij Maleckijre hivatkozva az Unian hírügynökség azt közölte, hogy a városban több tucat robbanás történt, és az energetikai és közlekedési infrastruktúra volt a célkeresztben. "Ugyanabban az időben, amikor Putyin telefonon biztosította Trumpot, hogy békét akar, és amikor Volodimir Zelenszkij elnök a Fehér Házban tárgyalt az európai vezetőkkel a méltányos békéről, Putyin serege újabb tömeges támadást indított Kremencsuk ellen. A világ ismét meggyőződött arról, hogy Putyin nem akar békét, hanem Ukrajna megsemmisítésére törekszik" - hangsúlyozta a város polgármestere.
Két felnőtt és két gyermek megsérült egy magánlakást ért becsapódásban a Harkiv megyei Lozove városban - jelentette a hivatalos Telegram-csatornáján Szerhij Zelenszkij polgármester.
Keddre virradóra Oleg Hrihorov, Szumi megye katonai kormányzója a közösségi oldalain bejelentette, hogy egy drón lakóházat talált el a megyeszékhely közelében. A becsapódás következtében az épület kigyulladt, az előzetes információk szerint áldozatok is vannak.
(MTI)