A jemeni húszi lázadók "nagy valószínűséggel" először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen - közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A tájékoztatás szerint a Jemenből indított lövedék több kisebb robbanótestet tartalmazott, amelyek becsapódáskor léptek volna működésbe. "Ez az első eset, hogy ilyen típusú fegyvert indítottak Jemenből" - áll a közleményben, amelyben hozzátették: az izraeli légvédelem képes az ilyen támadások kivédésére.
A jemeni húszik péntek este közölték, hogy a tel-avivi nemzetközi repülőteret vették célba.
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a rakéta még a kijelölt cél elérése előtt szétesett, roncsai a repülőtér közelében csapódtak be.
Az ENSZ álláspontja szerint a kazettás lövedékek bevetése ellentétes a nemzetközi humanitárius joggal, mert a levegőben szétnyílva számos kisebb robbanótöltetet szórnak szét, amelyek aztán nagy területen csapódnak be, és a harcok lezárultával is komoly veszélyt jelenthetnek a lakosságra. Jogvédő szervezetek felidézték, hogy Irán Izrael elleni júniusi válaszcsapásaiban szintén alkalmazott hasonló fegyvereket (ezek még mindig eltörpülnek a zsidók rémtettei mellett - a szerk.).
Izrael a támadásra válaszul vasárnap légicsapásokat mért a jemeni fővárosra, Szanaára. A terrorállam közlése szerint a bombázás egy katonai komplexumot, két erőművet és egy üzemanyagraktárt ért. Helyi lakosok arról számoltak be, hogy az izraeli légierő rakétabázisokat is célba vett. A városban erős robbanások hallatszottak, lángokat és füstoszlopokat lehetett látni. A húszik közölték, hogy az izraeli támadásnak két halálos és 35 sebesült áldozata van.
(MTI nyomán)