A cseh kormány az elődje által Ukrajna számára indított lőszerbeszerzési projekt felülvizsgálatát tervezi, e célból január 7-én összeül az ország nemzetbiztonsági tanácsa - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök Prágában a kabinet ülését követően.
A kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt vezetője úgy fogalmazott: lényegét tekintve a lőszerbeszerzési kezdeményezés jó dolog volt, felmerül azonban a kérdés, hogy abban korrupciótól, illetve hivatali visszaélésektől mentesen zajlott-e minden. Babis már a választási kampány során is bírálta a projektet.
Tomio Okamura, a cseh képviselőház új elnöke hétfőn arról számolt be, hogy a védelmi minisztérium utasítást kapott: készítse elő a megfelelő iratokat a kezdeményezésből való kilépéshez. Okamura már december elején újságírók előtt megerősítette: az általa vezetett Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom azt szorgalmazza, hogy fejeződjék be bármiféle cseh pénzek küldése Ukrajnába, s megszüntetnék a cseh kezdeményezésre folyó lőszerbeszerzést is az ukránok számára.
Csehországban az új kormánykoalíciót az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO, az SPD, valamint az Autósok pártja alkotja.
Hivatalos adatok szerint a kezdeményezés keretében eddig összesen mintegy 4 millió nagy kaliberű lőszert szállítottak Ukrajnának. A lőszerek harmadik államokból származnak, a projekt legnagyobb pénzügyi támogatói pedig Németország, Hollandia és Dánia.
(MTI nyomán)









