Tisztelt Maráczi Tamás!
Volt szerencsém megnézni az ön által vezetett ŐSÖK TERE c. műsor február 3-i adását, amelynek témája: A hungarista emigráció Dél-Amerikában.
Meghívott vendégek:
Kovács Tamás történész, Magyar Országos Levéltár
Paksa Rudolf doktorandusz, Eötvös Collegium
A sokat ígérő és valóban érdeklődésre számot tartó műsorból azonban nem egy hiteles történelmi tájékoztatás kerekedett, hanem sokkal inkább egy olyan mesedélután, amelyet valószínűleg még Háry János is megirigyelhetett volna. Ezen nem is lehet csodálkozni, hisz’ a meghívott állítólagos „történészek“, akik egyben a témakör szakavatott kutatóinak és ismerőinek tüntették fel magukat, nem mások, mint korunk egyik legbutább hivatásos hazudozójának, név szerint Szemenyei-Kiss Tamásnak évek óta alvilági csatornákon terjesztett és százszor leleplezett égbekiáltó badarságait ismételgető papagájok.
És most lássuk röviden a műsorban tényként elhangzott legkirívóbb baromságokat. Rögtön a bevezetőben a következő információkat vágják a gyanútlan nézőkhöz.
„1945 után tízezer számra menekülnek a háborús bűnösök nyugatra. Ha elfogják őket, bíróság előtt kell számot adniuk a Szálasi-féle gaztettekért. A vezető hungaristák, a szélsőjobboldali újságírók Dél-Amerikában kezdenek új életet. Lapokat alapítanak, sajtóközpontot szerveznek. A Szálasi-kormány másodvonala latin-amerikai nyilas hálózatot működtet. Peron hungaristái, avagy nyilas paradicsom Dél-Amerikában.“
Vezető hungaristák egyelőre nem mentek sehova, hanem Németország és Ausztria területén egy köztörvényes bűnöző (Himler Márton) által szervezett és amerikai egyenruhába öltözött fejvadászok hálójába kerültek, akik még 1945 végén kiadták (jobban mondva pénzért eladták) őket a Péter Gábor vezetése alatt álló, frissen alakult ÁVO-nak. Ezután a nyilas vezetőket – Szálasi Ferenccel és kormányának tagjaival az élen – majdnem kivétel nélkül sorozatos kirakatperek keretében halálra ítélték és kivégezték.
„1945 után becslések szerint 40 ezer nyilas menekült Nyugatra. Venezuela mellett Argentínában és Brazíliában talált új otthonra számos egykori nyilas vezető és újságíró. A magyar nyilasok jelentős része Dél-Amerikát tekintette az egyik legjobb búvóhelynek.“
Attól függetlenül, hogy néhány ismertebb egykori nyilas, pl. Vágó Pál valóban Dél-Amerikába vándorolt ki, a hungarista vagy nyilas emigráció prominensei kivétel nélkül Európában maradtak. Így a mozgalom szűkebb emigrációs vezetőségéhez tartozó Henney Árpád és Gömbös Ernő Ausztriában, míg Tatár (Tarjányi) Imre Németországban telepedett le. Szintén Németországban talált új otthonra Alföldi Géza, Ráttkay R. Kálmán, Marschalkó Lajos, majd később Fiala Ferenc is, bár ők nem csatlakoztak a Henney vezette hivatalos mozgalomhoz, sőt még beszélő viszonyban sem voltak egymással.
„Henney Árpád altábornagy Caracasban rendezte be a Hungarista Mozgalom emigráns-központját, ahol 1946-ban ő hozta létre Nyisztor Zoltán pappal karöltve a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát.“
Henney Árpád 1946-ban éppen álnéven bujkált Ausztriában, hogy elkerülje a fejvadászok bosszúját. Caracasban életében nem járt, mivel ellentétben a tudós történészek badarságaival, ott soha nem jött létre semmiféle emigráns nyilas központ. Ami pedig Nyisztor Zoltánt illeti, 1946-ban még Magyarországon tartózkodott, méghozzá az ÁVO foglyaként, és csak sokkal később sikerült neki Nyugatra, egészen pontosan Rómába szöknie. Mindebből világosan következik, hogy ők ketten nem alapíthatták meg 1946-ban Venezuela fővárosában a valóságban soha nem létezett „legendás hírszolgálatot“.
„1947-től a „Hídfő“, 1948-tól a „Hídverők“, 1949-töl az „Út és Cél“ voltak az emigráns nyilas sajtó vezető lapjai.“
Az emigráns nyilas sajtónak két vezető lapja volt: az évek során különböző szerkesztők közreműködésével és különböző helyeken kiadott Út és Cél (a Hungarista Mozgalom hivatalos lapja), és az Ausztráliában Kántor Béla által kiadott Hungarista Tájékoztató. A Hídfő, amely lap 1954-től viselte ezt a nevet (1948-ban Londonban alapította Süli József, és 1954-ig Hungarian Week volt a neve), nem tartozott a nyilas emigráció lapjai közé, még akkor sem, ha 1968 és 1988 között Fiala Ferenc, Szálasi egykori sajtófőnöke volt a szerkesztője. Emigrációs körökben még a hülyék is tudják, hogy a Henney Árpád vezette hungarista emigráció nem tartott egyáltalán kapcsolatot Fiala Ferenccel. Ez a tény csak az agyalágyult történész urak tudatáig nem jutott még el. Ugyanez a helyzet az Alföldi Géza által szerkesztett és kiadott Hídverők c. folyóirat esetében is, amely lap szintén soha nem volt a hungarista vagy nyilas emigráció lapja, hanem Alföldi egyéni vállalkozásának számított.
„Milotay István hungarista publicista rövid németországi tartózkodás után Brazíliában telepedett le.“
Ez a mondat a tényeknek megfelelően a következőképpen hangozna: Milotay István az ötvenes évek elején rövid időre kivándorolt Brazíliába, de hamarosan újra visszatelepült Európába, és egy svájci községben élt 1963-ban bekövetkezett haláláig. Mellesleg Milotay soha nem volt hungarista publicista, hanem nemzeti szellemű, jobboldali lapok szerkesztője.
„Gömbös Ernő, a hungarista emigráció egyik vezetője évekig Argentínában élt.“
Gömbös Ernőt, Szálasi szárnysegédjét először Himler Márton csapata szintén elfogta és kiadta a „magyar“ hatóságoknak. A „népbíróság“ 10 évi börtönbüntetésre ítélte. 1946-ban azonban sikerült megszöknie a szegedi Csillag börtönből, majd Ausztriába menekült. Ettől kezdve egészen haláláig Klagenfurtban lakott, és természetesen egy napot sem élt Argentínában.
„A Magyar Nemzeti Bank aranytartalékát, ill. 6 millió svájci frankot egy zürichi bankszámlán helyezték el Szálasiék, amiből aztán a nyilas emigráció működését finanszírozták. Ezt megerősítette Szemenyei-Kiss Tamás (rá még visszatérünk), továbbá hozzátette, hogy a nyilasok által elrabolt nemzeti vagyon 1971-re eltűnt, amit véleménye szerint egy-két ember tett zsebre.“
Ezzel szemben a tények a következők: Az ún. „aranyvonatból” - melyből kettő is volt – nem került semmi Svájcba. A Magyar Nemzeti Bank és a magyar állam egyéb értékeit szállító vonat teljes „készlete” – melyet a volt magyar királyi csendőrség kirendelt tagjai őriztek Deme Lajos csendőr százados vezetése alatt – visszakerült Magyarországra, míg a magyarországi zsidóságtól elkobzott javak az USA hadereje „megőrzésébe” kerültek. Sajnos abból az amerikaiak „csipegettek”.
„Alföldi Géza például, aki a propagandaminisztériumban dolgozott Szálasi alatt, Németországban Történelmi és Társadalomtudományi Intézetet alapított. Baráth Tibor, aki szintén benne volt a Szálasi-kormányban, az észak-franciaországi ipartanácsnál kap már 1946-ban állást. Fiala Ferenc Saarbrückenben építészmérnök. Vágó Pál pedig, aki gazdasági tanácsadója volt Szálasinak, szintén gépészmérnökként helyezkedik el Argentínában. Hogy lehetséges ez, hogy ezek a háborús bűnösök röviddel a háborús bűncselekményeik után így be tudtak illeszkedni a polgári társadalmakba, és ilyen jó állásokat szereznek. És senki nem kérdezi, hogy honnan jöttek.“
Kedves műsorvezető úr! Megértem, hogy önök a behatárolt kapacitású agyukkal nehezen tudják felfogni, hogy a fent említett egykori nyilasok ilyen ragyogó karriert futhattak be Nyugaton. Pedig a válasz egészen egyszerű. Nevezett személyek, ellentétben önökkel és a jelenlegi hazai politikai elittel, a politizáláson kívül különböző szakágakban is kitűnő szakemberek voltak. Arról meg talán ne is beszéljünk, hogy ezek az önök szerint „háborús bűnösök“ a magyar anyanyelvük mellett már Nyugatra kerülésük előtt, legalább három idegen nyelvet is beszéltek, méghozzá kitűnően. Így például Fiala Ferenc, aki ugye majd 12 évi börtön után 1956 végén került emigrációba, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról szóló első külföldön kiadott könyvét „Ungarn in Ketten“ címmel németül írta. Alföldi Géza pedig a hatvanas években legalább négy regényt írt szintén németül.
Aztán természetesen előkelő helyet kap a beszélgetés témái között a „Henney Árpád által alapított Hungarista Hírszolgálat“ is, amely úgymond „a nyilas emigráció legfelsőbb szervének számított“. Nagyon rossz hírem van a tudós urak számára: ilyen elnevezésű szervezet a nyilas emigrációban soha nem létezett. Ez Szemenyei-Háry János agyszüleménye, aki a kilencvenes évek közepén a saját írásai alá biggyesztette ezt a hangzatos nevet, hogy nagyobb súlyt adjon szegényes és főleg hazug mondandójának a 24 ÓRA c. Kanadában kiadott és Tóth Judit szerkesztésében megjelent szélsőjobboldali lap hasábjain.
Jó lenne, ha egyszer és mindenkorra megjegyeznék: Szemenyei-Kiss Tamás (valódi neve csak Kiss Tamás) notórius hazudozó és jogerősen elítélt hamisító soha nem tartozott a hungarista vagy nyilas emigrációhoz. Az állítólagos rendszerváltás után, 1990-ben „disszidált“ Németországba, ahol feleségével, Kollár Erzsébettel együtt Magyarországról elüldözött zsidónak adták ki magukat, mivel hallották valakitől, hogy a németek nagy kárpótlásokat fizetnek az országba érkező zsidóknak. Sajnos nem volt szerencséjük, mivel a németek sem annyira hülyék, és rájöttek a szélhámosságra. Ennek következtében a „műzsidó“ Szemenyeiéket 1993-ban páros lábbal rúgták ki az országból. Mialatt a német állam segélyéből dőzsöltek, korunk egyik legelvetemültebb szélhámosa különböző körlevelekben a Magyarországon tomboló antiszemitizmusra hívta fel a figyelmet. Saját állítása szerint németországi tartózkodása alatt mellesleg az egyik legnagyobb német hírmagazinnak, a KOMET-nek volt munkatársa. A bökkenő itt is csak az, hogy KOMET elnevezésű német hírmagazin soha nem létezett.
De mit ad Isten, az egykori „üldözött zsidó Szemenyei“ 1994-ben már az említett 24. ÓRA c. lap magyarországi tudósítója, meggyőződéses hungarista és nem utolsósorban a saját maga által kitalált Hungarista Mozgalom Hírszolgálat vezetőjeként folytatja pályafutását, hogy újabb néhány év elteltével már mint a hungarista mozgalom legfőbb leleplezőjeként és szakértőjeként tetszeleghessen az ilyen csúszómászókat örömmel reklámozó liberális hazugsággyárak portáljain.
Talán nincs már olyan értelmes ember Magyarországon, aki ne lenne tisztában Szemenyei szélhámosságaival.
Ennek ellenére ön, kedves műsorvezető úr, két olyan tökkelütött „történészt“ vonultat fel egy ilyen kimondottan kevesek által ismert, de annál érdekesebb témában, akik eddigi munkásságukkal már egyértelműen bizonyították, hogy halvány gőzük sincs a hungarista emigráció történetéről, és valódi kutatás helyett megelégedtek a Szemenyei-féle agyalágyult handabandázás nevetséges meséivel.
Történik mindez egy magát állítólag a hiteles tájékoztatásnak elkötelezett tévécsatorna adásában akkor, amikor a témával kapcsolatos kutatáshoz szükséges dokumentumok a különböző könyvtárakban vagy levéltárakban hozzáférhetőek.
Tavaly jelent meg Dr. Tóth Tibor valódi történész több éves kutatómunkát igénylő könyve, A HUNGARISTA MOZGALOM EMIGRÁCIÓTÖRTÉNETE, ami az első komoly összefoglalása ennek a témakörnek, méghozzá nem mesék, hanem a valódi történések alapján. Erősen ajánlom figyelmébe. Két „történész“ vendégének pedig javasolnám, hogy sürgősen nézzenek valami más foglalkozás után, talán még nem késő.
Dobszay Károly
(1983 és 2000 között az emigrációs hungarista sajtó munkatársa, az Út és Cél című lap utolsó szerkesztője)
Kapcsolódó:
Volt szerencsém megnézni az ön által vezetett ŐSÖK TERE c. műsor február 3-i adását, amelynek témája: A hungarista emigráció Dél-Amerikában.
Meghívott vendégek:
Kovács Tamás történész, Magyar Országos Levéltár
Paksa Rudolf doktorandusz, Eötvös Collegium
 Háry Rudi |
És most lássuk röviden a műsorban tényként elhangzott legkirívóbb baromságokat. Rögtön a bevezetőben a következő információkat vágják a gyanútlan nézőkhöz.
„1945 után tízezer számra menekülnek a háborús bűnösök nyugatra. Ha elfogják őket, bíróság előtt kell számot adniuk a Szálasi-féle gaztettekért. A vezető hungaristák, a szélsőjobboldali újságírók Dél-Amerikában kezdenek új életet. Lapokat alapítanak, sajtóközpontot szerveznek. A Szálasi-kormány másodvonala latin-amerikai nyilas hálózatot működtet. Peron hungaristái, avagy nyilas paradicsom Dél-Amerikában.“
Vezető hungaristák egyelőre nem mentek sehova, hanem Németország és Ausztria területén egy köztörvényes bűnöző (Himler Márton) által szervezett és amerikai egyenruhába öltözött fejvadászok hálójába kerültek, akik még 1945 végén kiadták (jobban mondva pénzért eladták) őket a Péter Gábor vezetése alatt álló, frissen alakult ÁVO-nak. Ezután a nyilas vezetőket – Szálasi Ferenccel és kormányának tagjaival az élen – majdnem kivétel nélkül sorozatos kirakatperek keretében halálra ítélték és kivégezték.
„1945 után becslések szerint 40 ezer nyilas menekült Nyugatra. Venezuela mellett Argentínában és Brazíliában talált új otthonra számos egykori nyilas vezető és újságíró. A magyar nyilasok jelentős része Dél-Amerikát tekintette az egyik legjobb búvóhelynek.“
Attól függetlenül, hogy néhány ismertebb egykori nyilas, pl. Vágó Pál valóban Dél-Amerikába vándorolt ki, a hungarista vagy nyilas emigráció prominensei kivétel nélkül Európában maradtak. Így a mozgalom szűkebb emigrációs vezetőségéhez tartozó Henney Árpád és Gömbös Ernő Ausztriában, míg Tatár (Tarjányi) Imre Németországban telepedett le. Szintén Németországban talált új otthonra Alföldi Géza, Ráttkay R. Kálmán, Marschalkó Lajos, majd később Fiala Ferenc is, bár ők nem csatlakoztak a Henney vezette hivatalos mozgalomhoz, sőt még beszélő viszonyban sem voltak egymással.
„Henney Árpád altábornagy Caracasban rendezte be a Hungarista Mozgalom emigráns-központját, ahol 1946-ban ő hozta létre Nyisztor Zoltán pappal karöltve a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát.“
Henney Árpád 1946-ban éppen álnéven bujkált Ausztriában, hogy elkerülje a fejvadászok bosszúját. Caracasban életében nem járt, mivel ellentétben a tudós történészek badarságaival, ott soha nem jött létre semmiféle emigráns nyilas központ. Ami pedig Nyisztor Zoltánt illeti, 1946-ban még Magyarországon tartózkodott, méghozzá az ÁVO foglyaként, és csak sokkal később sikerült neki Nyugatra, egészen pontosan Rómába szöknie. Mindebből világosan következik, hogy ők ketten nem alapíthatták meg 1946-ban Venezuela fővárosában a valóságban soha nem létezett „legendás hírszolgálatot“.
„1947-től a „Hídfő“, 1948-tól a „Hídverők“, 1949-töl az „Út és Cél“ voltak az emigráns nyilas sajtó vezető lapjai.“
Az emigráns nyilas sajtónak két vezető lapja volt: az évek során különböző szerkesztők közreműködésével és különböző helyeken kiadott Út és Cél (a Hungarista Mozgalom hivatalos lapja), és az Ausztráliában Kántor Béla által kiadott Hungarista Tájékoztató. A Hídfő, amely lap 1954-től viselte ezt a nevet (1948-ban Londonban alapította Süli József, és 1954-ig Hungarian Week volt a neve), nem tartozott a nyilas emigráció lapjai közé, még akkor sem, ha 1968 és 1988 között Fiala Ferenc, Szálasi egykori sajtófőnöke volt a szerkesztője. Emigrációs körökben még a hülyék is tudják, hogy a Henney Árpád vezette hungarista emigráció nem tartott egyáltalán kapcsolatot Fiala Ferenccel. Ez a tény csak az agyalágyult történész urak tudatáig nem jutott még el. Ugyanez a helyzet az Alföldi Géza által szerkesztett és kiadott Hídverők c. folyóirat esetében is, amely lap szintén soha nem volt a hungarista vagy nyilas emigráció lapja, hanem Alföldi egyéni vállalkozásának számított.
„Milotay István hungarista publicista rövid németországi tartózkodás után Brazíliában telepedett le.“
Ez a mondat a tényeknek megfelelően a következőképpen hangozna: Milotay István az ötvenes évek elején rövid időre kivándorolt Brazíliába, de hamarosan újra visszatelepült Európába, és egy svájci községben élt 1963-ban bekövetkezett haláláig. Mellesleg Milotay soha nem volt hungarista publicista, hanem nemzeti szellemű, jobboldali lapok szerkesztője.
„Gömbös Ernő, a hungarista emigráció egyik vezetője évekig Argentínában élt.“
Gömbös Ernőt, Szálasi szárnysegédjét először Himler Márton csapata szintén elfogta és kiadta a „magyar“ hatóságoknak. A „népbíróság“ 10 évi börtönbüntetésre ítélte. 1946-ban azonban sikerült megszöknie a szegedi Csillag börtönből, majd Ausztriába menekült. Ettől kezdve egészen haláláig Klagenfurtban lakott, és természetesen egy napot sem élt Argentínában.
„A Magyar Nemzeti Bank aranytartalékát, ill. 6 millió svájci frankot egy zürichi bankszámlán helyezték el Szálasiék, amiből aztán a nyilas emigráció működését finanszírozták. Ezt megerősítette Szemenyei-Kiss Tamás (rá még visszatérünk), továbbá hozzátette, hogy a nyilasok által elrabolt nemzeti vagyon 1971-re eltűnt, amit véleménye szerint egy-két ember tett zsebre.“
Ezzel szemben a tények a következők: Az ún. „aranyvonatból” - melyből kettő is volt – nem került semmi Svájcba. A Magyar Nemzeti Bank és a magyar állam egyéb értékeit szállító vonat teljes „készlete” – melyet a volt magyar királyi csendőrség kirendelt tagjai őriztek Deme Lajos csendőr százados vezetése alatt – visszakerült Magyarországra, míg a magyarországi zsidóságtól elkobzott javak az USA hadereje „megőrzésébe” kerültek. Sajnos abból az amerikaiak „csipegettek”.
„Alföldi Géza például, aki a propagandaminisztériumban dolgozott Szálasi alatt, Németországban Történelmi és Társadalomtudományi Intézetet alapított. Baráth Tibor, aki szintén benne volt a Szálasi-kormányban, az észak-franciaországi ipartanácsnál kap már 1946-ban állást. Fiala Ferenc Saarbrückenben építészmérnök. Vágó Pál pedig, aki gazdasági tanácsadója volt Szálasinak, szintén gépészmérnökként helyezkedik el Argentínában. Hogy lehetséges ez, hogy ezek a háborús bűnösök röviddel a háborús bűncselekményeik után így be tudtak illeszkedni a polgári társadalmakba, és ilyen jó állásokat szereznek. És senki nem kérdezi, hogy honnan jöttek.“
 Dobszay Károly |
Aztán természetesen előkelő helyet kap a beszélgetés témái között a „Henney Árpád által alapított Hungarista Hírszolgálat“ is, amely úgymond „a nyilas emigráció legfelsőbb szervének számított“. Nagyon rossz hírem van a tudós urak számára: ilyen elnevezésű szervezet a nyilas emigrációban soha nem létezett. Ez Szemenyei-Háry János agyszüleménye, aki a kilencvenes évek közepén a saját írásai alá biggyesztette ezt a hangzatos nevet, hogy nagyobb súlyt adjon szegényes és főleg hazug mondandójának a 24 ÓRA c. Kanadában kiadott és Tóth Judit szerkesztésében megjelent szélsőjobboldali lap hasábjain.
Jó lenne, ha egyszer és mindenkorra megjegyeznék: Szemenyei-Kiss Tamás (valódi neve csak Kiss Tamás) notórius hazudozó és jogerősen elítélt hamisító soha nem tartozott a hungarista vagy nyilas emigrációhoz. Az állítólagos rendszerváltás után, 1990-ben „disszidált“ Németországba, ahol feleségével, Kollár Erzsébettel együtt Magyarországról elüldözött zsidónak adták ki magukat, mivel hallották valakitől, hogy a németek nagy kárpótlásokat fizetnek az országba érkező zsidóknak. Sajnos nem volt szerencséjük, mivel a németek sem annyira hülyék, és rájöttek a szélhámosságra. Ennek következtében a „műzsidó“ Szemenyeiéket 1993-ban páros lábbal rúgták ki az országból. Mialatt a német állam segélyéből dőzsöltek, korunk egyik legelvetemültebb szélhámosa különböző körlevelekben a Magyarországon tomboló antiszemitizmusra hívta fel a figyelmet. Saját állítása szerint németországi tartózkodása alatt mellesleg az egyik legnagyobb német hírmagazinnak, a KOMET-nek volt munkatársa. A bökkenő itt is csak az, hogy KOMET elnevezésű német hírmagazin soha nem létezett.
De mit ad Isten, az egykori „üldözött zsidó Szemenyei“ 1994-ben már az említett 24. ÓRA c. lap magyarországi tudósítója, meggyőződéses hungarista és nem utolsósorban a saját maga által kitalált Hungarista Mozgalom Hírszolgálat vezetőjeként folytatja pályafutását, hogy újabb néhány év elteltével már mint a hungarista mozgalom legfőbb leleplezőjeként és szakértőjeként tetszeleghessen az ilyen csúszómászókat örömmel reklámozó liberális hazugsággyárak portáljain.
Talán nincs már olyan értelmes ember Magyarországon, aki ne lenne tisztában Szemenyei szélhámosságaival.
Ennek ellenére ön, kedves műsorvezető úr, két olyan tökkelütött „történészt“ vonultat fel egy ilyen kimondottan kevesek által ismert, de annál érdekesebb témában, akik eddigi munkásságukkal már egyértelműen bizonyították, hogy halvány gőzük sincs a hungarista emigráció történetéről, és valódi kutatás helyett megelégedtek a Szemenyei-féle agyalágyult handabandázás nevetséges meséivel.
Történik mindez egy magát állítólag a hiteles tájékoztatásnak elkötelezett tévécsatorna adásában akkor, amikor a témával kapcsolatos kutatáshoz szükséges dokumentumok a különböző könyvtárakban vagy levéltárakban hozzáférhetőek.
Tavaly jelent meg Dr. Tóth Tibor valódi történész több éves kutatómunkát igénylő könyve, A HUNGARISTA MOZGALOM EMIGRÁCIÓTÖRTÉNETE, ami az első komoly összefoglalása ennek a témakörnek, méghozzá nem mesék, hanem a valódi történések alapján. Erősen ajánlom figyelmébe. Két „történész“ vendégének pedig javasolnám, hogy sürgősen nézzenek valami más foglalkozás után, talán még nem késő.
Dobszay Károly
(1983 és 2000 között az emigrációs hungarista sajtó munkatársa, az Út és Cél című lap utolsó szerkesztője)
Kapcsolódó:
