A COVID-19 elnevezésű kór tulajdonképpen nem más, mint SARS-CoV-2 (Súlyos Akut Légzőszervi Szindróma koronavírus 2), ami a kórt okozó vírus neve, a tesztek ezt mutatják ki, nem a COVID-19-et, mert a vírus az, ami fertőz. Az elnevezés mögött az áll, hogy „a SARS elnevezést használni nem szándékos következményekkel járhat az alap nélküli félelem tekintetében bizonyos népességek kapcsán, főleg Ázsiában, ami a leginkább ki volt téve a 2003-as SARS-járványnak” – mondja az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Tehát a szervezet már a járvány elnevezésekor politikailag korrekt volt, ami – amint látni fogjuk alább – más formában is megnyilvánult a globalista szervezetnél.

Eleinte lehetségesnek tűnt, hogy a járvány kitörésének gócpontjaként szolgáló Vuhanban található 4-es besorolású, tehát a legkomolyabb szintű virológiai laboratóriumból terjedhetett el egy vírus, de azóta bizonyosnak tűnik, hogy a vírus természetes kiválasztódás eredménye: „Találtunk genomszintű és evolúciós bizonyítékot a SARS-CoV-2-féle CoV-ra (Tobzoska-CoV néven) elpusztult maláj tobzoskákban. A Tobzoska-CoV 91,02 százalékban azonos a SARS-CoV-2-vel, és 90,55 százalékban a Denevér-CoV RaTG13-mal teljes genomszinten. Az RaTG13-tól eltekintve a Tobzoska-CoV a legközelebbi CoV-rokona a SARS-CoV-2-nek. Az S1 proteinje a Tobzoska-CoV-nak közelebb áll a SARS-CoV-2-höz, mint az RaTG13” – mutatott rá egy kutatócsoport. Megjegyzik: „Összegzésben, ez a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a tobzoskafélék természetes hordozói a SARS-CoV-2-féle CoV-oknak.” Egy másik kutatócsoport is megerősítette ezt: „A maláj tobzoskák (manis javanica), melyeket illegálisan importáltak Kuangtung régióba a SARS-CoV-2-höz hasonló koronavírusokat hordoznak. (...) Mindez világosan mutatja, hogy a SARS-CoV-2 olyan proteineket termel, melyek optimalizáltak az emberszerű ACE2-vel való kötődéshez, mely természetes szelekció eredménye.” A természetes jelleg még nem jelenti azt, hogy a laboratóriumnak ne lehetne ehhez köze akár, de erre bizonyíték nem ismert, ellenben az állatból emberbe kerülő fertőzés valószínűbb.

Kína hosszú múltra tekint vissza, számos kiemelkedő kulturális értékkel, mely múltból kitűnik, hogy a kínai nép képes a magaskultúrára, de adott jelen esetben a kínai faj árnyékosabb oldala is, mely a fentiek ismeretében valószínűvé teszi, hogy a jelenlegi járvány okozója is egyben. A kínaiak egy részének az állatokkal való kegyetlen bánásmódja és degenerált evési szokásai ismertek: a denevérlevestől a különböző állatpéniszeken át a kutyákig (mely utóbbinak saját fesztiválja is van)... Bár távolról sem minden kínai eszik ilyesmit (vannak már lépések itt-ott a macska- és kutyaevés betiltására, ahogy most a járvány miatt a vadállatokkal kapcsolatban is), az ilyesmik megevése mégis egy kulturális dolog Kína bizonyos rétegeiben – olyan szinten, hogy még a tőlük importált öszvérhúsban is találtak rókahúst.
 

 

A tudományos világ újra és újra figyelmeztetett az ebben rejlő veszélyre. Például a PLOS Medicine 2006-ban:


A Clinical Microbiology Reviews tanulmánya 2007-ből:

A PLOS Medicine 2012-ből:


Egy másik tanulmány ugyanonnan, szintén 2012-ből ugyanazt találta itt, egy másik 2017-ből úgyszintén itt. Ezek ellenére cibetmacskák, denevérek, egyéb (néha veszélyeztetett) vadállatok árulása és fogyasztása semmiféle a higiéniai alapot be nem tartó piacokon továbbra is zajlott. Láthatóan most ennek köszönhető a jelenlegi járvány.
 

Azonban nem csak a deviáns étkezési és higiéniai szokások, melynek a vírus emberbekerülését köszönhetjük, de az állami taktikázás is hozzájárult ahhoz, konkrétan az okozója volt annak, hogy a vírus elterjedt, majd kitört az országból. Amikor kínai laboratóriumokban felfedezték a vírust mint erősen fertőző patogént, „a tesztelések leállítását, a minták megsemmisítését, és a hírek kikerülésének megakadályozását parancsolták meg nekik” – számolt be róla a The Times. Egyes orvosok, akik nem gátolták meg a hírek kikerülését, hanem inkább megkondították a vészharangot, le lettek tartóztatva a Los Angeles Times szerint. Az egyik ilyen, Li Wenliang szemész megrovást kapott az államtól, amiért a vírus veszélyességéről beszélt. Az orvos azóta meghalt a fertőzésben, Kína pedig elnézést kért tőle utólag, számol be róla az NPR. De nem csak a talajon, hanem a világhálón is igyekezett cenzúrával gátolni a hír terjedését a kínai elit, és még január közepén is azt állították, hogy emberről emberre nem terjed a vírus (amit a Kínának behódoló, korrupt WHO is kritika nélkül hangoztatott), amikor már egyértelműen tudni lehetett, hogy ez nem igaz.

Kína a világ megmentője

A Fidesz-kormány közben látszólag igyekszik Kínát pozitív színben feltüntetni: „Kínától és a Türk Tanácstól kaptunk segítséget. Így áll ebben a pillanatban a helyzet. Ettől mi még maradunk az EU tagjai. Ez az otthonunk, de látni kell, hogy most nem innen jön a segítség” – mondta Orbán Viktor a Kínából érkező eszközök kapcsán. Egyrészt nem az EU az otthonunk, hanem Európa, az EU pedig egy Európa-ellenes létesítmény. Másrészt Kína nem csupán „segít” jóságosságból, hanem üzletel, ahogy azt több ország kapcsán is láthatjuk, a maszkokat jó pénzért árulják:

 

Majd a cikk idézi a spanyol egészségügy-minisztert, aki szerint az ország 467 millió dollár értékben „vásárolt” orvosi kellékeket Kínától. Hasonlóan Litvánia egészségügy-minisztere is vásárlásról beszélt. Az Index egy Kínában járatos üzletembert is megszólít: „Mátrai [Mikós] szerint megfigyelhető, hogy a járvány kirobbanása előtt jellemzően 0,35 dollár beszerzési ár mára már a tízszeresére nőtt. »Nyilván a kínaiak is be akarják hozni azt a lemaradást, amit a járvány a gazdaságukban okozott. Szabályos üzérkedés folyik most« - kommentálta az extrém áremelkedést.”

 

Kína tehát nem csupán a járvány fő felelőse, de még üzérkedik is vele, sőt, ezt az üzérkedést politikai önpozicionálásra használja az Amerika-Kína ellentétben, magát segítőnek, pozitívnak beállítva. Közben a Kína által tulajdonolt TikTok nevű, a nyugati fiatalok körében nagyon népszerű közösségi oldalon olyan propagandavideó látható, amiben egy jó angolsággal beszélő kínai nő hősies, filmes zenei aláfestéssel élteti Kínát, az Amerika-Kína ellentét keretein belül: „Sok filmben egyetlen amerikai megmentheti a világot, de a valóságban, amikor az emberiség nagy krízissel néz szembe, Kína az, ami kiemelkedik és megmenti a világot” – mondja, megemlítve a sok országot, amelyek felé Kína „kitárta segítő kezét”, és amelyek enélkül „valószínűleg nem lennének képesek túlélni ezt a járványt”. Láthatóan tehát a valós helyzetet, a világszerte tízezreket megölő, több mint félmillió embert megfertőző járványt illető felelősségüket kívánják visszájára fordítani a közvélekedésben (politikailag érthető módon).

Akkor is, ha esetleg ide-oda küldenek is valódi adományokat a kínaiak, vagy más módokon segítenek (akár nekünk is), mindez politikai önreklám, a kimutatható üzletelés mellett. Nehéz helyzetben minden segítség jó, akár Kínától is, de hadd ne kelljen megtapsolni a járvány okozóit mindezért. Továbbá itt érdemes megjegyezni, hogy Törökország szerint a kínai tesztek 65-70 százaléka rossz, a spanyolok szerint azok 70 százaléka rossz, a csehek szerint pedig a hibaarány 80%. Mindeközben Hollandia a vásárolt 1,3 millióból 600 ezer szájmaszkot vont vissza, mert a szűrőik nem működtek rendesen.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy most a Nyugatot felszerelésekkel ellátó szerepében tetszelgő Kína januárban még felvásárolta az olyasmiket, mint „sebészi maszkok, hőmérők, antibakteriális törlők, kézfertőtlenítők, kesztyűk és paracetamol” a kínai egészségügy számára – írta a The Times. Amint megjegyzik egy vállalati hírlevélre hivatkozva, Kína „felvásárolt három milliónyi védőmaszkot, 700 ezer védőöltözetet, 500 ezernyi védőkesztyűt »Ausztráliából, Kanadából, Törökországból és máshonnan«.” Kanada például 16 tonnányi felszerelést küldött nekik hetekkel ezelőtt, ma pedig hiány van náluk. Kína Amerikát egyenesen megfenyegette azzal, hogy visszatartja a nekik importált gyógyszereket: „az amerikai CDC hivatalnokai szerint a legtöbb gyógyszer az Egyesült Államokban importált (...) Ha Kína megtiltja az exportot, az Egyesült Államok új koronavírusos tüdőgyulladásos járvány poklában találja magát” – írták egy cikkben a The Independent szerint. Mindezt azért, mert Donald Trump elnök „kínai vírus”-nak és „Vuhan-vírus”-nak nevezte a kínai, vuhani vírust, amit Kína kikér magának: „Az Egyesült Államok tartozik Kínának egy bocsánatkéréssel, és a világ tartozik Kínának egy »köszönöm«-mel” – írták. A fenyegetés komoly, hiszen Amerikában a fontos gyógyszerek fele, vagy nagy többsége, ahogy az antibiotikumok 80 százaléka, kínai import... Mindez ismét rámutat, hogy mennyire veszélyes lehet egy idegen államtól ennyire függeni, feladva a saját nemzeti termelést. Kínával érdemes fenntartani a jó viszonyt, a „keleti nyitás” politikáját sem kell elvetni, a cionista-globalista Nyugat ellensúlyozására fontos, de el kell kerülni a szolgalelkűséget, főleg ha a Fidesz-kormány az EU elutasítására se hajlandó közben.

A kínai bevándorlás problematikája

Magyarországon a kínaiak jelenléte egyre aggasztóbb. Ma már szinte képtelenség úgy végigmenni akármelyik magyar városon, hogy ne látnánk nem is egy, de inkább több kínai üzletet is (melyeknek bojkottja alapvető kötelességünk – most pedig még jó alkalom is van rá, hogy ezt ismét ajánljuk másoknak is). Nem túl meglepő ez, és egy hosszabb folyamat része: például csak „nemzeti kormányunk” letelepedési kötvénybizniszének keretében egy városnyi, legalább 15 754 kínai jutott magyar papírokhoz, ami kb. minden tízből nyolc volt. Ez a fajta terjeszkedés nem fog magától abbamaradni, csak ráhatással. Annak hiányában idővel oda juthatunk, mint Ausztrália, Kanada vagy Olaszország. Ez utóbbiban található ugyanis az egyik legnagyobb számú kínai közösség Európában, az országnak is az északi részén, ami pont a járvány által is leginkább sújtott térség.

 

„Prato, Olaszország textilkereskedelmének történelmi fővárosa a kínaiak által működtetett iparág Európán belüli legnagyobb koncentrációját vonzotta kevesebb mint 20 év alatt” – számolt be róla a Reuters. „Kb. 500 ezer kínai él és dolgozik a térségben, ruhákat gyártva, melyek a »Made in Italy« címkét viselik” – folytatják. Megtudjuk azt is, hogy a térség „az olaszok és kínaiak által elkövetett illegalitás virágzó központja, ami a globalizáció mellékhatása, amint a város sok lakója mondja”. Pratóban a kínaiak kétharmada illegálisan tartózkodik a helyi hatóságok szerint, és a kínai üzemek 90 százaléka megszegi a törvényt valamilyen módon, a helyi tanács tagja szerint. Ezeket az üzemeket jellemzően gyorsan kinyitják, megszervezik a hangyaszerűen tevékenykedő kínaiak, majd 1-2 év múlva bezárják és újat nyitnak, ezzel is megnehezítve az adóhatóságok dolgát, ahogy megnehezíti az is, hogy sokszor turistaként érkezők maradnak ott évekig illegálisan. „Mihelyst bezárunk egy üzemet, egy másik nyílik a következő napon” – mondja egy rendőr. Az épületeket viszont szinte mind nemzetáruló olasz kapitalista pénzemberek adják ki nekik, ami egy jellemző része a bevándorlással kapcsolatos bajoknak. Ahogy a New York Times megjegyzi ugyanennek kapcsán: a kínai bevándorlók „megteremtettek egy virágzó, bár nagyrészt illegális, földalatti új szektort, miközben sok pratói vállalkozás csődbe ment. Az eredmény a migrációtól és a gazdaságtól való fennmaradó félelemnek egy mérgező kombinációja”.

Ezek a bajok nem csak pénzügyi vagy gazdasági jellegűek, hanem eleve etnikai bajok is, mert, mint tudjuk, a népesség összetétele határozza meg a jövőjét egy országnak. Amint a Deutsche Welle írja: „A kínai migráció szociális változást hoz az olasz Alpokba”. Mint kiderül: „De még azok a gyerekek is nehezen illeszkednek be 100 százalékosan, akik itt születtek, és beszélnek olaszul. Megmaradnak a saját kulturális köreikben.”

 

A közelmúltban a liberális Kanada nemzetbiztonsági és hírszerzési bizottsága, a NSICOP állított össze egy jelentést arról, hogy Kína (és Oroszország) diaszpórái: „Etnokulturális közösségeket céloznak, politikai folyamatokat korrumpálnak, manipulálják a médiát és vitákat generálnak egyetemeken”, illetve azok „egyértelműen veszélyt jelentenek Kanada biztonságára”. Mindez persze a multikulturális társadalom velejárója. Megjegyzik: „A Kínai Népköztársaság a növekvő vagyonát használja arra, hogy mozgósítsa zavart okozó műveleteit, és felkérje állampolgárait arra, hogy ehhez hozzájáruljanak” – idézi a bizottságot a CBC News állami portál. 

 

A kínaiak nyugati terjeszkedésének vetületeiről még sokat lehetne írni, de ez a kevés is azt mutatja, hogy számunkra ez nem egy kedvező folyamat.

A globalizmus felelőssége

Amint az látható az eddigiekből is, a globalizmus kulcsfontosságú volt a járvány (ilyen gyors) terjedésében. A WHO, bár temérdek pénzzel van kitömve, és szakemberek állnak rendelkezésükre, mégse volt hajlandó politikától mentes döntéseket hozni: január utolsó napján, amikor a globális járvány egyértelmű volt már, arra ösztökélte a világ országait, hogy ne zárják le a határokat: „A határokat nyitva kellene hagyni, a kereskedést és az emberek mozogását pedig folytatni a koronavírus-járvány ellenére” – hivatkozott a WHO-ra a Reuters cikke. A szervezet etióp főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus (aki a militáns marxista-leninista Tigré Népi Felszabadítási Front ügyvezető tagja, és aki korábban a fehérellenes marxista diktátor Robert Mugabét szerette volna a WHO nagykövetének) február elején is a rasszizmus miatt aggódott inkább: „[a beutazási tiltások és szigorítások] azt a hatást érik el, hogy növelik a félelmet és a megbélyegzést, kevés közegészségügyi haszonnal” – idézte őt a Politico.

A globalista EU szintén leszerepelt a járvány kapcsán, ahogy tette azt a migráció kapcsán is. Még február végén is azt mondták „EU-s szakértők”, hogy „»A belépés megtagadása [a fertőzöttektől] nem számít megfelelően megelőző hatásúnak, mert a vírus tovább terjedne«, mivel azok a potenciális páciensek tovább mozognának a térségben kezelés nélkül” – hivatkozik „EU-s forrásokra” az EUobserver. A fehér neoliberális nő karikatúráját megtestesítő „kereszténydemokrata” Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke érvelése is jellemző: „Határok nélküli járványt határok visszaállításával kezelni értelmetlenség, mégis több tagállam ezt tartotta megoldásnak” – mondta, figyelmen kívül hagyva, hogy a vírust ember adja át embernek, így a határok lezárása olyanok előtt, akik például a járvánnyal már küszködő országokból jönnek, logikus lépés. A járvány pedig éppen azért „határtalan”, mert az általa áhított szabad mozgás miatt rövid időn belül mindenhová eljutott. Szerinte továbbá „a szolgáltatások és áruk szabad mozgása most még fontosabb, mint valaha” – de persze mindezek mozgását a lezárt határok nem feltétlenül gátolják meg. Ilyen lángelmékkel az EU élén érthető, miért tartunk ott, ahol.

Közben Andrej Babis cseh kormányfő a napokban megjegyezte, hogy az EU nem adott nekik pénzt a járvány kezelésére. Az „egykoron leginkább EU-barát nép Európában”, az olaszok is keserves úton jutottak el oda végre, hogy nagymértékben EU-ellenesé váltak a helyzet miatt: egy márciusi felmérés eredménye az volt, hogy 88 százalékuk szerint az Unió nem tett eleget országuk megsegítéséért. Azok száma pedig, akik szerint az EU-tagság hátrány az országnak, immár 67%.
 

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója őszintén fogalmazott: szerinte államát azért sújtja az országban a leginkább a járvány, mert „szívesen látjuk az embereket a világ minden részéről”, és mert „az egész világról jönnek ide emberek”. Értsd: a nyitott határok globalista irányelve tette sebezhetővé az államot. Mindeközben Bill de Blasio, New York város liberális polgármestere még pár hete, március elején is azt mondogatta, hogy minden menjen csak a szokott módon, és csak a betegek maradjanak otthon. A város egészségügyi biztosa, a láthatóan részben ázsiai Oxiris Barbot szintén még márciusban is lebeszélte az embereket arról, hogy óvatosak legyenek: „Arra biztatjuk a New York-iakat, hogy folytassák megszokott életvitelüket”, mondta, de közben nem felejtette el azt, ami igazán fontos: „Miközben szembeszállunk ezzel a kibontakozó járvánnyal, el kell választanunk a tényeket a félelemtől, és ellen kell állnunk a megbélyegzésnek és pániknak”. Mindezt egy olyan időszakban mondta, amikor a liberális sajtó az ázsiaiakat érő ellenszenvről és rasszizmusról beszélt gyakran, bűntudatot kívánva kelteni azokban, akik elővigyázatosan kerülnék a kínai utazásokra, így a vírus elkapására leginkább esélyes csoportot.

Az ilyen hozzáállás eredménye volt, hogy január közepén, kb. két hónappal azután, hogy Kínában megjelent a vírus, és hetekkel azután, hogy hivatalosan is bejelentették, Amerikába még mindig vissza tudott utazni egy vuhani kínai, aki családjával járt ott látogatóban. Ő volt a „páciens zéró”, a Seattle-be (és egyben elvileg az egész országba is) a fertőzést bevivő első vírushordozó, aki miatt (és a kései határlezárás miatt) a térség a fertőzés egyik gócpontja az országban. (Trump elnök főtanácsadója, a zsidó veje, Jared Kushner volt az, aki miatt a Trump-kormány sokáig lekezelően állt a járványhoz, azt nem véve komolyan.) Hasonlóan, a divatvilágban ismert vietnami Nga Nguyen több országot is bejárva fertőzött Európában. Hazánkban az első tucatnyi fertőzött között zömében irániak voltak, az első két ismert eset, hivatalosan legalábbis, két iráni diáké volt, akik talán az idegeneket idehozó Stipendium Hungaricum program keretében jöttek. (Emlékeztetőül: a „Fekete Pákó” nevű élőlény is ösztöndíjas tanulóként jött, aztán tanulmányait nem fejezte be, de itt marad nekünk, két félvér gyereket is csinálva.) A határtalanság és befogadás politikája ismét megbukott.

Fertőzött zsidók, zsidó fertőzők

New York az USA fajilag egyik leginkább kevertebb állama és városa, a legnagyobb zsidó közösséggel: a zsidóság magas számarányának pedig szerepe van a járvány ottani terjedésében, az egyik első (talán legelső) fertőzött ugyanis egy zsidó szülész-nőgyógyász volt, Alan Berger, aki a cionista Izrael-lobbi, az AIPAC, majd a kóserkonzervatív CPAC konferenciáin fertőzött meg többeket. Bergernek a politikai elithez is vannak kapcsolatai, Ted Cruz szenátor egyik segítője. A New York-i zsidó közösségben felbukkant vírus így útjának indult és mára New Yorkban napi több ezer fertőzöttet regisztrálnak, a halálozási szám az ország legmagasabbja. A szintén New York-i Westchester megyében a legelső fertőzött, Lawrence Garbuz jogász szintén zsidó, ő az egész térségben elterjesztette a kórt.

 

Ennek ellenére a helyi (főleg haszid) zsidó közösségek nem veszik komolyan a kihirdetett rendkívüli állapotot és szabályozásokat: továbbra is a hatóságoknak kell feloszlatnia nagyobb zsidó összejöveteleket, egyes zsidó iskolák a vírus „gócpontjai” lettek, így a haszidok körében „nagyon megugrott” a fertőzöttek száma, jelenti a New York Times. Ugyanez tapasztalható például New Jersey államban és Ausztráliában is.

 

A járvány tehát nem kíméli a zsidókat sem. Az Egyesült Királyságban a Times of Israel szerint a járványban meghaltak 5 százaléka volt zsidó, ami számarányukhoz képest magas. Zsidók nem csak ott tartják számon saját veszteségeiket: Olaszország szenvedte meg eddig a leginkább a járványt, de a cionista szervezeteket csak az ottani sajátjaik érdeklik, így zsidó civil szervezetek segítséget nyújtanak és „speciális csoportokat” állítottak fel, hogy „legfontosabb igényeik”-ben segítsék őket. „Természetesen együttérzünk az olaszokkal, de főként a zsidó közösségek helyzete érint meg minket” – mondta a szervezet két vezetője nyilatkozatukban. Érthető ez, de ennek mentén remélhetőleg ők is megértik majd, ha az olaszok a zsidó szervezetek által kiváltságosként kezelt zsidóság megsegítése helyett az inkább kiváltságosként kezelt olaszokat részesíti ezentúl előnyben. A következetesség nevében minden bizonnyal nem fognak a „másodrangúságról” panaszkodni.

A politikai és szociális elitpozíció se véd, ha saját közösségedben terjed a vírus: így találhatjuk annak zsidó áldozatai között például a New York-i Maurice Bergert, aki évtizedek óta fehérellenes aktivizmust folytatott, 1999-es könyvének címe: Fehér hazugságok: faj, és a fehérség mítosza. Tavaly a kanyaró kapcsán is megfigyelhető volt a zsidók szerepe: „nagy családok, sűrű szomszédságok, a szociális érintkezések nagy mértéke, és az utazásra való hajlam segíti a kór terjedését” – számolt be a (részben) akkor is zsidók által terjesztett betegségről a Times of Israel.

Hogy miért ilyen nagy a zsidó fertőzöttek száma helyenként? A fentieket visszhangozva a The Forward zsidó lap szerint: „Mert a zsidók ma a nemzet legintimebb csoportjai között vannak, az adatok szerint. Az amerikai zsidó közösség, a legvallásosabbtól a legvilágibbig, egyedi veszélynek van kitéve a koronavírus kapcsán, mert a zsidó szociális hálózatok minden gyülekezeten belül majdnem kétszer annyira sűrűek, mint az átlagos amerikaiak között.” Ez valóban így van. Az 2018-as amerikai zsidó évkönyv szerint: „Többnyire a zsidók úgy tekintenek egymásra, mint egy kiterjedt családra. Úgy tekintenek magukra (vagy inkább az őseikre), mint akik sok évnyi üldöztetést szenvedtek el, és egy olyan tapasztalat ez, ami bizonyos erkölcsi betekintést és bizonyos erkölcsi kiváltságokat ad nekik.” Továbbá: „Összességében a zsidók nagy zöme gyakorol valamiféle rituálét, kapcsolatot tart az egyesült zsidósággal, kötődik Izraelhez, és megkülönböztethető, családszerű, részben kirekesztett kisebbségi csoportként tekintenek egymásra.” (Arnold Dashefsky, Ira M. Sheskin: American Jewish Year Book 2018: The Annual Record of the North American Jewish Communities Since 1899, 2019, 20-21. o., angolul itt)

Értsd: a múltbéli üldöztetések miatt erkölcsileg felsőbbrendűnek, ma elit pozícióik ellenére is kirekesztettnek érzik magukat, és egymással közeli hálózatokat tartanak fent. A Pew Research véleménykutató intézet szerint: „Az amerikai zsidó identitásban bekövetkezett változások ellenére az amerikai zsidók 94 százaléka (beleértve a vallásos zsidók 97, és nem vallásosak 83 százalékát) azt mondja, nagyon büszke arra, hogy zsidó.”

Az őket is jelentősen érintő járványból adódó helyzetet azonban nem pazarolják el a zsidó lobbicsoportok és aktivisták: az álságos nevű Új Amerikai Biztonság Központ nevű szervezet feje, Elizabeth Rosenberg szerint „bár Irán a vírus kitörésének gócpontja, és gazdasági katasztrófával néz szembe (...) a szankciók [Irán ellen] nem lesznek enyhítve.” Egy másik álságos nevű cionista szervezet, az Alapítvány a Demokráciák Védelméért feje, Mark Dubowitz is az Irán-ellenes szankciók fenntartásáért lobbizik. Hovatovább: az illegális atomarzenállal rendelkező Izraelért lobbizó milliárdos Thomas Kaplan Egyesülve a Nukleáris Irán Ellen (UANI) nevű szervezete arra ösztökél, hogy még egyes gyógyszereket is tartsanak vissza Irántól, és a gyógyszergyártók függesszenek fel velük minden üzletet. A zsidó neokonzervatív egykori szenátor Joseph Lieberman is ott található a szervezet élén, ahogy a korábban Iránra atombombát dobni akaró másik milliárdos zsidó, a Trump mögött hatalmas pénzekkel álló Sheldon Adelson is anyagi támogatója annak. A szankciókat Amerika közben nem csak fenntartja továbbra is, de a napokban szigorította is azokat.

Nem csak közel-keleti aktivizmusban kerül felhasználásra a járványhelyzet: a diaszpóra zsidó aktivistái se alszanak. A nyomásgyakorló cenzorszervezet, a Rágalmazásellenes Liga anyagi segítséget kért az államtól a kihirdetett rendkívüli állapot miatt, annak ellenére, hogy kb. százmilliós vagyonuk van így is.

A fiatalok a járvány alatti biztonságos szexről is kapnak felvilágosítást némi fajkeverő propagandával: a NowThis portál olyan zsidókhoz kötődik, mint Kenneth Lerer (alapító), fia Ben Lerer (Group Nine Media, anyavállalat) és David M. Zaslav (Discovery, Inc., anyavállalat)

Miközben a zsidók helyenként jelentősen hozzájárulnak a vírus terjedéséhez, az FBI talált pár bejegyzést a világhálón, amire alapozva szerintük egyfajta „bioterrorra” készülnek egyesek: „fehér felsőbbrendűséget hirdetők olyan tervekről tárgyaltak, amik fegyverként használnák a koronavírust”. Bizonyítékként egy nevetséges, másfél oldalas dokumentumot raktak össze, melyben idétlen mémek és egyértelmű viccelődés található zsidók „leköhögéséről” a Telegram alkalmazáson... Erre alapozva Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője a Nemzeti Gárdától kéri a legfertőzőbb közösség, a „New York-i zsidóság védelmét”, mert szerinte „neonácik” „New York utcáit és a környező közösségeket járják zsidókat akarva megfertőzni”.

Más zsidóknak a járványról viszont Anne Frank jut eszükbe: az illegális bevándorlást támogató, határellenes zsidó mozgalom, a Never Again Action a revizionisták holokauszttal kapcsolatos álláspontját felhasználva érvel: „Anne Frank nem gázkamrában halt meg. Anne Frank azért halt meg, mert elkapott egy fertőző kórt egy koncentrációs táborban. Hacsak nem kerülnek kiszabadításra a fogva tartott bevándorlók AZONNAL, szomszédaink ezrei és ezrei halnak szörnyű halált. Ezt meg kell állítanunk.” A mozgalom arra szólít fel minden kormányzót, hogy „engedjenek ki minden fogvatartott [illegális] bevándorlót az államaikban”.

„Anne Frank tífuszban halt meg, nem gázkamrában” – a Never Again Action a New York-i bevándorlási bíróság épületére vetítve követeli az illegálisok elengedését (azonnali deportálásuk helyett)

Kényelem, halál, félelem

Az egészségügyi problémák, illetve ideológiai és geopolitikai csatározások mellett van más vetülete is a jelenlegi helyzetnek.

A járványt komolyan kell venni, mindenképpen el kell kerülni az olaszországi helyzetet, ezért én is a szigorú szabályozások és intézkedések támogatója vagyok, de a Nyugat-szerte megfigyelhető állapotokat figyelve az ember akarva-akaratlanul is elgondolkodik a nyugati fehér ember halálhoz való viszonyáról. Mintha a jelentős mértékben liberális Nyugat állandó halálfélelemben élne: az apokaliptikus „klímakatasztrófa” miatti esetenként hisztérikus mentalitás, mely egyeseket már a gyermekvállalás megtagadására is rávett az elmúlt pár évben, szintén jól illusztrálta ezt. Természetesen ahogy a járványt, úgy a környezetvédelmet is komolyan kell venni, de megfigyelhető, hogy az öregedéstől félő, a „fiatalítószereket” és plasztikai műtéteket már-már kulturális szinten művelő, közösségi médiában magukat rögeszmésen boldognak és fiatalosnak beállítani igyekvő nyugati ember egy járványhelyzetben, amikor nem mehet el otthonról, vagy éppen nincs hova, érdekes tüneteit mutatja a fogyasztói társadalom énközpontú életvitelének.

 

 

Csak egy ilyen társadalmi helyzetben hallhatunk újra és újra az otthonmaradás okozta depresszióról, az emiatt a párkapcsolatokra leselkedő veszélyekről, vagy hallhatunk olyasmiről, hogy az amerikai, oregoni Portland (közismerten szélsőliberális) városában az öngyilkossági kísérlet, vagy az azzal való fenyegetés 41 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, és a vészhelyzet kinyilvánítását követő 10 napon belül az 23 százalékkal növekedett, a helyi rendőség szerint. Egy mentálhigiénés szervezet brosúrája szerint a karantén és távolságtartás miatti „szorongás, depresszió, magány és unalom” ellen jó, ha a világhálón és közösségi oldalakon beszélgetünk. Egy másik szervezet szintén útmutatót írt arról, miként is kerülhetjük el az otthonmaradás miatti szorongást, egy New York-i szakember szerint pedig „Gyakran halljuk az embereket azt mondani, hogy nagyon egyedül érzik magukat, nagyon szoronganak és félnek. Sokkal több hívást kapunk az öngyilkossággal és efféle gondolkodással kapcsolatban.”

A második világháború a legbátrabb, leghazafiasabb férfiak tömegeinek okozta vesztét, némi evolúciós visszaesést (diszgenikus folyamatot) eredményezve, majd a háború utáni évtizedekben a Nyugat egy kényelmesebb korszakba lépett: a tömegszórakoztatás (Hollywood, televízió, könnyűzene stb.), majd a kultúrmarxista felforgatás lépegetésével a feminizmus, „szexuális forradalom”, a hedonista élvhajhászat, a popkultúra kulturális térhódítása egy olyan nihilista, énközpontú, és a folytonos szórakozást, élményt, kényelmet áhító népességet nevelt ki, ami gyökereit hátrahagyva, puhány módon utat engedett a hosszú távon saját – és a fennköltebb értékek – vesztét okozó folyamatoknak, mint a szexuális devianciák normalizálása, a „genderelmélet” nemeket és identitásokat is szétmaró terjeszkedése, a nem fehér tömeges bevándorlás és a fajkeveredés eltűrése stb. Bár ezek jellemzően zsidók által uralt folyamatok (részletekért lásd például itt), de a fehér emberek egy része mégis megtűrte, sokszor jelentősen támogatta az ilyen folyamatokat, manipulált állapotában.

Talán az a Közép- és Kelet-Európa, mely kommunista évtizedek alatt sínylett, és nem a nyugati liberalizmus jutott neki, ezért is mutat még viszonylag több életerőt és etnocentrikus alkatot. Amint ismeretes a viszonylag helytálló alaptétel: a nehéz idők erős embereket faragnak; erős emberek jó kort teremtenek; a jó kor gyenge embereket termel; a gyenge emberek nehéz kort eredményeznek. Egy összetartó nemzet(állam) viszonylag könnyen kezelhet egy vészhelyzetet, melynek akár a halál vagy az áldozathozatal is mást jelent, de az atomizált fogyasztói, liberális massza tagjai vagy egymáson taposnak, vagy önmagukba roskadva szoronganak.

A rendkívüli állapot kinyilvánítása a faji valóságról is elárul valamit

Egy a Philip A. Mellor teológus-professzor és Chris Shilling szociológia-professzorok által írt 1993-as esszé felvetései és következtetései ma ismét elgondolkodtatóan csengenek. A professzorok szerint a modernitásban az én és az önkép egy magasabb szakralitástól elidegenedve a folyamatos önkeresésben igyekszik kiteljesíteni magát, amihez bőségesen adnak táplálékot a különböző önmegsegítő elméletek, vagy, tehetjük hozzá ma: a különböző identitáscsoportok, mint a szexuális deviancia szinte havonta változó identitásai, a nemileg képlékenytől a pánszexuálisig. A szerzők szerint:


Ez a materialista és nihilista mentalitás, mely a Nyugat szakralitásának elvesztésével csúcsosodott ki, ez az önkép, mely eltávolodott a gyökerektől és egy tágabb időskálától, a mai járványhelyzetben tükörbe kényszerül nézni. Mint a szerzők írják: „a halál megjelenése kiváltképp felkavaró ezeknek a visszahatóan kialakult önnarratíváknak a kontextusában, melyeknek a középpontjában a test áll. Hiszen mi jelenthetné a test-tudatos egyén számára saját visszahatóan rendezett énjüknek korlátoltságát, mint a vastagodó derekak, megereszkedett mellek, idősödő testek és az elkerülhetetlen halál brutális tényei?”

Továbbá: „A narcisztikus személyiség ezen modernitásban azon erkölcsi hiány feltételeinek mentén alakul ki, melyek közeli viszonyban állnak a modern élet szakralitásának összezsugorodásával”. Meglátásuk szerint a múltban a vallás egy olyan fontos szerepet töltött be, melynek segítségével az egyén az egyedi testén túl tudott látni, és tudott egy „szociális test”-ként létezni, a közösség tagjaként akár. „Azonban, a nyugati kultúra szakralitásának progresszív zsugorodásával, és a vallási szervek későbbi valóságot meghatározó hatalmának elvesztésével, ezeket a funkciókat más szervek látták el” – jegyzik meg. Tette azt a multikulturalista liberalizmus, egyfajta pótvallást alkotva, aminek eredménye a káosz és hanyatlás. Az énközpontúság és talajvesztettség kapcsán a szerzők így írnak: „...az én egy olyan projektté válik, amin dolgozni kell, ami újabb modellek és új felépítési módok iránt nyitott. Mivel ez a körkörösség »krónikus«, annak beteljesedése sosem történik meg. Ezért, amikor az egyén elkerülhetetlenül meghal, az ön-projektjeik tökéletlenek maradnak, törékeny kísérletek a személyes értelemadásra, melyeket szétzúz a halál brutális ténye.”

Az én a hagyományos szakralitástól való megfosztásának eredménye, hogy az egyén folyamatosan körkörösen igyekszik azt értelemmel ellátni, melynek keretében „a modern személy hajlamos a világot egy magányos, biztonságtalan helynek látni” – írják. „Ez a magány kiváltképp intenzívvé válik, amikor az egyének felfogják, hogy meg fognak halni, amikor amit elkülönítettek [magukban], egyértelművé válik, és amikor a számukra tartalmas és valós dolgokkal kapcsolatosan körkörösen felépített felfogás elkezd eltűnni.” Egy járvány, karantén, vészhelyzet, vagy a klímával kapcsolatos világvége-hangulat egy ilyen tükröt tart az ilyen ember és az ilyen társadalom elé.

 

Röviden, amikor a halál bekövetkezett [a múltban], annak a jelentősége a szociális testtel kapcsolatos zavarra mutatott rá inkább, nem egy egyéni test elmúlására. Amikor az önkép inkább a csoportban gyökeredzik, semmint az egyénben, a halál nem fenyegeti az egyént úgy, ahogy az teszi a modern világban. A halál azt jelentette, hogy a társadalom elvesztette egy részét, nem azt, hogy az egyén vesztette el a társadalmat.