Jaltának fontos történeti egyedisége volt a második világháborút lezáró legfelsőbb szintű találkozók között. A nem egészen másfél esztendővel korábban, 1943 végén megtartott teheráni csúcs a háborút később megnyerő hármas szövetségről határozott, míg az 1945 nyarán tartott potsdami konferencia Németország jövendő sorsáról. Jaltában azonban az új világrendről értekeztek, s meghozták az azóta is vitatott döntéseket, melyek azonban kétségtelenül arcot és küldetést adtak annak a kornak, amely a második világháború után következett.

1939 előtt a világtérkép egyharmadát egy óriási rózsaszín felület borította, az a szín, amivel addig az Egyesült Királyságot és a hozzá tartozó domíniumokat jelölték. Nagy-Britannia volt az addigi világ egyetlen szuperhatalma, és Jalta előtt – sőt Jaltában – sem gondolta volna még senki, hogy a konferenciát követő második évben – amerikai és szovjet segédlettel – India függetlenné válik, s ezzel megpecsételődik a szigetország nagyhatalmi sorsa is. Senki sem hitte volna tehát, hogy Jalta következtében az Egyesült Államok és a Szovjetunió fogja levezényelni a Brit Birodalom maradványainak felosztását

Az Egyesült Államok úgy lépett a háborúba, mint „a világ beteg embere”, elvégre sokak számára onnan indult el az 1929-1933-as általános túltermelési válság, amiért javarészt ezt az államot okolta mindenki. Politikai irányultsága határozottan izolacionista volt, hátat fordítva a világnak, s csak belső ügyeire koncentrált.

Ám Amerikát mégsem Jalta tette szuperhatalommá, hanem valamelyest azt megelőzően, a roosevelti korszak gazdasági-technikai felfutása, s annak Jalta után megmutatkozó eredménye, az atombomba. Az első kísérleti robbantásra 1945. július 16-án került sor, a bombák bevetésére pedig az európai hadszíntéren már lezárult világháború után, augusztus 6-án és 8-án, Japánban. Ekkor döbbenhettek rá az amerikaiak, hogy rossz üzletet kötöttek Jaltában, bevéve az osztozkodásba a Szovjetuniót. Mindazonáltal az atombomba volt az, ami a következő fél évszázadban Washington hatalmi fölényét megalapozta.

Nem kevésbé érdekes mindaz – írja Dmitrij Kozirjev –, ami eközben történt a Szovjetunióval. A második világháború előtt ezt az országot a forradalmi, és a forradalmat exportálni akaró hevület jellemezte, himnusza az Internacionálé volt, mely híven kifejezte, hogy célja nem kevesebb, mint „holnapra az egész világ” megszerzése. Ezt pedig csak úgy érhette volna el, ha a többi (kapitalista) hatalom belső nyugalmát aláásva elterjeszti mindenfelé a kommunizmust. Látszólag számos eszköze volt erre: a gátlástalan terjeszkedés, vagy épp az eszközökben nem válogató „nem kormányzati kémszervezete”, a Komintern.

Ám Jalta után már nem énekelte himnuszként senki az Internacionálét, a Kominternt pedig egyszerűen feloszlatták, és a világ is elkezdett másként viszonyulni a Szovjetunióhoz, mely maga is egy „normális” ország képét kezdte sugallni önmagáról. Ennek következtében joggal várhatta el, hogy szuverén módon megvédhesse európai és ázsiai határait. Sőt, a világ végül tudomásul vette azt is, hogy szert tegyen a védelmét szolgáló befolyási övezetekre, igaz, akkor még senki sem beszélt arról, hogy az ide tartozó államokat később „szocialistának” nevezik, és társadalmi rendszereiket felforgatják.

A Népszövetség utóda, az Egyesült Nemzetek Szervezete is gyakorlatilag a második világháborút lezáró győztesek Jaltában kitalált játéktere lett, kezdetben mintegy ötven országgal, hisz ekkor még fel sem szabadultak, nemhogy mandátumra tehettek volna szert a harmadik világ országai, melyeknek száma azonban rövidesen elérte a százat, mára pedig e szám is megduplázódott. Gyakorlatilag ez jelezte elsőként, hogy a világ olyan utat vett, amelyet Jalta – a maga korában – egyáltalán nem tudott még belátni.

Jalta után a világ változásnak indult, létrejött Nyugat-Németország, és az Európa-fogalom lassan megszűnt a világ szinonimája lenni. A hidegháború pedig – és ami utána következett – bebizonyította, hogy új államok diktálják a változás ütemét: a szereplők változtak, a játékszabályok azonban nem. Ez utóbbiak ugyanis ugyanazok maradtak, melyek Jaltában meghatározták az együttműködést.