Csángómagyarok ünnepélyes eskütétele a Várban

Arra a kérdésre, hogy miért használhatjuk a hajdani magyar településneveket Moldva területén – a válasz nagyon egyszerű. Azért, mert hajdanán azok magyar települések voltak. A római katolikus magyarok lélekszáma 1591-ben 15 000 fő lehetett. 1875-ben 58 809 katolikust tartottak számon, az 1930-as hivatalos népszámláláskor számuk elérte a 109 953-főt, míg az 1992-es hivatalos népszámlálás már 239 938 római katolikust mutat ki.

Napjainkban Moldvában a magas születési aránynak köszönhetően a római katolikus vallásúak száma 250–290 ezer főre tehető.

Nyilvánvaló, hogy a természetes és az erőszakos elnemzettelenítés eredményeként a moldvai magyarság háromnegyede elrománosodott. Egynegyedre becsülhető azok aránya, akik még tudnak magyar származásukról, és beszélik anyanyelvüket, a magyart. Mivel a diktatúra alatt, 1989-ig, nem lehetett szakszerűen felmérni a moldvai csángóság lélekszámát, nem rendelkezünk megfelelő adatokkal. A hivatalos népszámlálások adatai csak a vallási hovatartozás és más demográfiai jellemzők alapján vizsgálhatók. Ennek okai sokrétűek, egyrészt 1989 után is folytatódik a csángómagyarság megfé­lemlítése, ezért a csángók töredéke meri vállalni magyarságát, miközben a kulturális elnemzettelenedés is megtette hatását. A népességre vonatkozó becsülhető és elfogadható adatokat nem a népszámlálást rögzítő táblázatokból ismerhetjük meg, hanem olyan csángókutató szakemberek munkája alapján, mint Tánczos Vilmos egyetemi tanár, aki 1997-ben a Magyar Nemzetpolitikai Szemlében szakszerű demográfiai elemzést, ismertetést adott közre.

Dolgozatában Tánczos Vilmos rámutat arra, hogy a moldvai magyar etnikum "sem történeti, sem nyelvi-néprajzi szempontból nem egy­séges". A "kutatók többsége az egységesítő csángó kifejezés használatát is elhibázottnak" tartja, mivel a mai moldvai magyarság a középkori magyarság mellett a különböző időpontokban, hullámokban érkező magyarok leszármazottja. Moldvában az erdélyi magyarok mellett nagy számban telepedtek le székelyek is. A magyarság kezdetben zárt etnikumot alkotott a Szeret és mellékfolyói torkolatvidékein, így a Moldva, a Tatros és a Beszterce környékén. Több­nyire római katolikusok voltak, az 1992-es népszámlálási adatokban megjelenő 518 református az újabb kori betelepülők leszármazottja.

Az elmúlt két évszázadban a moldvai csángóságot óriási demográfiai gyarapodás jellemezte. Így például 1930 és 1992 között a csángómagyarság lélekszámának növekedése elérte a 118 százalékot, túlszárnyalva az ugyancsak magasnak tartott moldvai románságét, a 67 százalékot is. A parancsuralmi rendszerben, a szocialista iparosítás korszakában Erdélybe nemcsak moldvai románok telepedtek át tömegesen, de csángók is. Ekkor az Erdélybe költöző csángók számát 50 000 főre becsülték, míg a Havaselvére menőkét 15 000-re. Mivel 1989 után nagy számban vállaltak külföldön munkát, megállapítható, "hogy az 1930 utáni demográfiai növekedés voltaképpen nem 118 százalékos – írja Tánczos Vilmos –, hanem 180 százalékos volt, tehát a csángó eredetűek lélekszáma Románia területén az elmúlt hatvan év alatt csaknem megháromszorozódott".

A román statisztika nemcsak Erdély-szerte becsülte alá a magyarság lélekszámát, hanem más régiókban is. Moldvában egyenesen azt szerette volna bizonyítani, hogy nem is létezik ilyen etnikum, ezért – az 1968-ban közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk magyarságát leszámítva – az 1992-es román népszámlálás mindössze 1800 csángómagyarról vesz tudomást. Ha ebből levesszük a városokban összeírtakat, akkor a hivatalos statisztika alapján mindössze 500 főre tehető a moldvai katolikus magyarok lélekszáma.

Az asszimiláció óriási, idézzük Tánczos Vilmost: "A moldvai katolikusoknak, akiknek legnagyobb részét megalapozott érvek alapján tekintjük magyar származásúnak, ma már csak 43 százaléka (239 938 főből 103 543) él olyan településen, ahol még egyáltalán beszélnek magyarul."

Tánczos elemzései alapján arra a következtetésre jutunk, hogy míg 1930-ban a magyar nyelvet anyanyelvként beszélő csángók az akkor élő római katolikusok 40 százalékát alkották, azaz 45 000 főt, a szaporulat és a korábbi arányok alapján 1992-ben elméletileg legalább 100 000 magyar anyanyelvűnek kellett volna lennie, de a magyarul be­szé­lők számaránya a felgyorsult asszimilációs folyamatok miatt csu­pán 26 százalékra tehető, így számuk mindössze 62 000-re becsülhető.

Kádár Gyula - Háromszék