Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.
A töltényt a küldeményben a közjogi méltóságok és a diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal alkalmazottai találták meg a kormányfőnek érkezett postai küldemények ellenőrzése során szerdán reggel.
Az esetről elsőként beszámoló Plus 7 dní hírportál azt írta, hogy az ügyben a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság már vizsgálatot is indított.
Robert Fico ellen idén tavasszal fegyveres merényletet követtek el a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy Szlovákia fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást júliusban terrorista cselekmény elkövetésére minősítették át.
(MTI nyomán)