Elsötétült az M1 képernyője, a Kossuth Rádió helyén pedig a Bartók Rádió műsora hallgatható. Az MTVA frissen megbízott ideiglenes vezérigazgatója, Horváth András, és az általa felkért, ideiglenes szakmai csapat azonnali hatállyal megszüntette a propagandát, leállította a hírszolgáltatást a közmédia minden felületén - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-vel.
Azt írták, a Magyar Televízió 1957. május 1-jén indult. Az elmúlt közel 70 évben csak technikai problémák alkalmával sugárzott fekete képernyőt, ritkábban pedig halálesetkor: így akkor is, amikor 1993. december 12-én elhunyt Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke.
"A fekete képernyő ezúttal is egy korszak lezárását szimbolizálja. Az elmúlt években a közmédia a politikai hatalom befolyása alá került, és elvesztette legfőbb funkcióját: a nyilvánosság hiteles és objektív tájékoztatását. Ehelyett a gyűlöletkeltés és a hazugság fóruma lett. Ez mostantól megváltozik" - olvasható a közleményben.
Az M1 felületén átmenetileg az alábbi szöveg olvasható: "A közmédia nem hazudhat. Bocsánatot kérünk, amiért hosszú éveken át mégis ezt tettük! A közmédia most átalakul, hogy a jövőben független és hiteles legyen. A hírszolgáltatás átmenetileg szünetel. Maradjanak velünk!"
Az összegzés szerint 19:56-kor az M1 átmenetileg új formában, filmekkel és hírszolgáltatás nélkül indul újra. A Kossuth Rádió frekvenciáján átmenetileg a Bartók Rádió műsora hallgatható, egyelőre hírszolgáltatás nélkül. Az új hírigazgatóság felállásával párhuzamosan a hírműsorok fokozatosan, ütemezetten indulnak újra. Az átállás a hírszolgáltatáson kívüli műsorkínálatot más platformokon nem érinti érdemben.
Az M4 Sport közvetítései - így a labdarúgó-világbajnokság mérkőzései is - változatlanul, zavartalanul folytatódnak.
Ezt megelőzően bemondták, hogy az MTVA felfüggeszti a propagandát
Szokatlan jelenet történt: az M1 híradójában hangzott el, hogy az MTVA új átmeneti vezetése megkezdte a közmédia működésének átvilágítását. A műsorban Radnai Csaba azt olvasta be, hogy a feladatuk többek között a propaganda felfüggesztése. A mondat azért is volt különösen erős, mert mindez a köztelevízió saját híradójában hangzott el.
Megváltak "Pitbulltól"
A bejelentés nem előzmények nélkül érkezett. Az Index kedden arról írt, hogy Horváth P. András, az MTVA múlt héten kinevezett átmeneti vezérigazgatója felmentette a munkavégzés alól Németh Zsoltot, az M1 csatornaigazgatóját, akit a közmédiában Pitbullként is emlegettek.
Tömeges felfüggesztés az MTVA-nál
Az Index információi szerint az MTVA több közép- és felsővezetőjével hétfő este közölték, hogy felfüggesztik a munkavégzés alól, egyúttal néhány órán belül le is kellett adniuk mindent, ami a munkavégzéshez szükséges volt.
A lap úgy tudja, ez az intézkedés több mint hatvan embert érint, és a felfüggesztést követő lépés a munkaviszony megszüntetése lehet. Bohár Dániel közösségi felületén arról számolt be, hogy a döntés érintette Császár Attilát is, szerinte a riportert biztonsági őrökkel vezettették ki az MTVA épületéből.
Közben Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő egy levelet osztott meg Facebook-oldalán, amiből kiderül, hogy Horváth András vezérigazgató július 6-i keltezéssel szűk két hétre felfüggesztette a munkavégzés alól az MTVA egyik alkalmazottját.
Frissítés: újraindult az adás
Szimbolikus időpontban, 19:56-kor elindult az átmeneti adás az M1 csatornán Bacsó Péter A tanú című filmjével - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedd este az MTI-vel.
A közlemény felidézi, hogy a 16 órakor kezdődött leállás egy korszak lezárását jelentette, de egyben egy új kezdetet is.
"Magyarországon mostantól egy olyan közmédia épül, amely összehozza és tájékoztatja az embereket, nem pedig megosztja és félrevezeti őket" - írták.
Az összegzés szerint A tanú című film egyszerre emlékeztet a múlt tanulságaira és arra, miért fontos a szabad, független tájékoztatás.
Hozzátették: a következő napokban az M1-en a magyar filmművészet emlékezetes alkotásai lesznek láthatók. A hírszolgáltatás fokozatosan tér vissza az új szerkesztési rend szerint, a Kossuth rádió helyén pedig átmenetileg a Bartók rádió műsorai hallhatók.
A sportközvetítések, köztük a labdarúgó-világbajnokság mérkőzései, és az egyéb csatornákon futó adások, a hírszolgáltatás kivételével, változatlanul elérhetők.
"Köszönjük a türelmüket és a bizalmukat. Maradjanak velünk! Együtt dolgozunk azon, hogy a közmédia ismét olyan intézmény legyen, amelyre büszke lehet az ország" - olvasható a közleményben.







