Ónody-Molnár Dóra, a belvárosi SZDSZ-elnök feleségének ocsmány fajvédő cikke következik. Nem nehéz rajta fogást találni: például kezdjük az ingyenes juttatásokkal. Ingyenkaja, ingyenrezsi, ingyenkégi, ingyenruha, ingyen iskolaszerek, ingyengyógyszerek (közgyógy), ingyenminden. Tessék mondani, ugyanezt egy fehér szintúgy megkapja?! Folytatva, sok magyar 20-30e Ft/fő-nél kevesebből él, ráadásul nekik egyebeket (gyógyszer, rezsi stb.) is fizetniük kell, "mentesített" cigányainkkal szemben!
"Fordított rászorultság
Népszabadság • Ónody-Molnár Dóra • 2008. szeptember 23.
Miközben a miniszterelnök dolgozatának adópolitikai részét mérsékelt lelkesedéssel fogadták a pártok, a szakértők és a közvélemény, addig a segélyrendszer átalakítására vonatkozó elképzelések széles körben kapnak elismerést. Nő majd a foglalkoztatottság, az állami kiadások is csökkenhetnek, hurrá. Láthatóan már-már közmegegyezés övezi azt a nézetet, hogy a foglalkoztatottság tényleges bővítésének és az állami kiadások csökkentésének útjában azok a naplopók állnak, akik a nagyszámú munkalehetőség helyett inkább a segélyt választják.
Gyakran hallani: nincs rendben, hogy segélyből csaknem anynyi pénzhez lehet jutni, mint munkából. Ez tényleg nem lenne rendben, csakhogy nincs is így. A városi legendákkal ellentétben segélyből (25-30 ezer forint havonta) kevesebb bevétele származik valakinek, mint ha munkabért (minimum 56 ezer forint) kapna. Ott követik el sokan a hibát, hogy a rendszeres szociális segélyhez hozzáadják a családi pótlék összegét is, és így vonják le a következtetést: a segély majdnem ugyanannyi, mint a minimális munkabér. Csakhogy a családi pótlékot a munkabérhez is hozzá kell adni, hiszen azt akkor is kapná az illető, ha dolgozna, a különbség tehát fennmarad.
Mások azt a kifogásukat hangoztatják, hogy a segélyekből annyi pénz jön össze, amennyiből már meg lehet élni, így a rendszer nem ösztönöz munkára. Valóban, a segély már csak azért segély, hogy legalább a túlélés esélyét biztosítsa, különben semmi értelme nem lenne. Túlélőtúra gyanánt bárki kipróbálhatja, hogyan él meg egy főre jutó 20-30 ezer forintból.
Persze az egész kérdés a cigányokról szól. Amikor a miniszterelnök a segélyezéssel kapcsolatban a társadalmi igazságérzet háborgásáról beszél, akkor természetesen mindenki rájuk gondol. Azok közül, akik követelik, hogy a cigányok menjenek dolgozni, vajon mennyien vennék fel a roma jelentkezőt a falu vegyesboltjának (a két-három munkahely egyike) megüresedő eladói állásába? És ha nagyon ösztönözzük a notórius segélyből élőt, akkor felveszik?
A társadalom és a baloldali kormány igazságérzetét nem az bántja, hogy a fizetési hierarchia tetején lévők is kapnak állami segélyt (családi pótlék), hanem az, hogy a létfenntartó segélyt a "nem dolgozó" cigányok is kapják. Miért nem csak a rászorulók kapják a családi pótlékot? A miniszterelnöki válasz: "ez széjjelszedése valaminek, ami együtt tart egy országot", ráadásul az állami kiadások is csak 10-20 milliárd forinttal csökkennének. Ezek szerint, ha a lakosság leggazdagabb tíz százalékának nem jutna családi pótlék, az "széjjelszedné" az országot, bezzeg a megszigorított segélypolitikával és a többség eddig kordában tartott indulatainak felszabadításával romák és magyarok közös országa egyben tartható. A miheztartás végett: rendszeres szociális segélyre, amiről a vita folyik, évi 60 milliárdot költ az állam. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a segélyezettek harmada érdemtelenül kapja, és ezért a segélyrendszer átalakítása tőlük ezt a juttatást elveszi, akkor nagyjából annyit takarít meg az állam, mint amennyi miatt a családtámogatás átalakítását a kormányfő értelmetlennek tartja.
Íme, a fordított rászorultsági elv: a segélyt az is kapja, akinek nincs rá szüksége, de akinek nem jut más, attól a kormány elveszi."
"Fordított rászorultság
Népszabadság • Ónody-Molnár Dóra • 2008. szeptember 23.
Miközben a miniszterelnök dolgozatának adópolitikai részét mérsékelt lelkesedéssel fogadták a pártok, a szakértők és a közvélemény, addig a segélyrendszer átalakítására vonatkozó elképzelések széles körben kapnak elismerést. Nő majd a foglalkoztatottság, az állami kiadások is csökkenhetnek, hurrá. Láthatóan már-már közmegegyezés övezi azt a nézetet, hogy a foglalkoztatottság tényleges bővítésének és az állami kiadások csökkentésének útjában azok a naplopók állnak, akik a nagyszámú munkalehetőség helyett inkább a segélyt választják.
Gyakran hallani: nincs rendben, hogy segélyből csaknem anynyi pénzhez lehet jutni, mint munkából. Ez tényleg nem lenne rendben, csakhogy nincs is így. A városi legendákkal ellentétben segélyből (25-30 ezer forint havonta) kevesebb bevétele származik valakinek, mint ha munkabért (minimum 56 ezer forint) kapna. Ott követik el sokan a hibát, hogy a rendszeres szociális segélyhez hozzáadják a családi pótlék összegét is, és így vonják le a következtetést: a segély majdnem ugyanannyi, mint a minimális munkabér. Csakhogy a családi pótlékot a munkabérhez is hozzá kell adni, hiszen azt akkor is kapná az illető, ha dolgozna, a különbség tehát fennmarad.
Mások azt a kifogásukat hangoztatják, hogy a segélyekből annyi pénz jön össze, amennyiből már meg lehet élni, így a rendszer nem ösztönöz munkára. Valóban, a segély már csak azért segély, hogy legalább a túlélés esélyét biztosítsa, különben semmi értelme nem lenne. Túlélőtúra gyanánt bárki kipróbálhatja, hogyan él meg egy főre jutó 20-30 ezer forintból.
Persze az egész kérdés a cigányokról szól. Amikor a miniszterelnök a segélyezéssel kapcsolatban a társadalmi igazságérzet háborgásáról beszél, akkor természetesen mindenki rájuk gondol. Azok közül, akik követelik, hogy a cigányok menjenek dolgozni, vajon mennyien vennék fel a roma jelentkezőt a falu vegyesboltjának (a két-három munkahely egyike) megüresedő eladói állásába? És ha nagyon ösztönözzük a notórius segélyből élőt, akkor felveszik?
A társadalom és a baloldali kormány igazságérzetét nem az bántja, hogy a fizetési hierarchia tetején lévők is kapnak állami segélyt (családi pótlék), hanem az, hogy a létfenntartó segélyt a "nem dolgozó" cigányok is kapják. Miért nem csak a rászorulók kapják a családi pótlékot? A miniszterelnöki válasz: "ez széjjelszedése valaminek, ami együtt tart egy országot", ráadásul az állami kiadások is csak 10-20 milliárd forinttal csökkennének. Ezek szerint, ha a lakosság leggazdagabb tíz százalékának nem jutna családi pótlék, az "széjjelszedné" az országot, bezzeg a megszigorított segélypolitikával és a többség eddig kordában tartott indulatainak felszabadításával romák és magyarok közös országa egyben tartható. A miheztartás végett: rendszeres szociális segélyre, amiről a vita folyik, évi 60 milliárdot költ az állam. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a segélyezettek harmada érdemtelenül kapja, és ezért a segélyrendszer átalakítása tőlük ezt a juttatást elveszi, akkor nagyjából annyit takarít meg az állam, mint amennyi miatt a családtámogatás átalakítását a kormányfő értelmetlennek tartja.
Íme, a fordított rászorultsági elv: a segélyt az is kapja, akinek nincs rá szüksége, de akinek nem jut más, attól a kormány elveszi."
(NOL)
