Veszprém siratta Cozmát
Film. Elkészült a Szíven szúrt ország első része, és máris cigányozással vádolja egy internetes portál
2 perces interjú: Kálomista Gábor, producer
"Veszprém hazánk egyik legszebb és legszerethetőbb városa. A város szíve pedig egy csapat, amelyben kubai, szerb, horvát, ukrán és magyar sportolók küzdenek szívvel-lélekkel Veszprémért, és együtt állnak vigyázzban a magyar himnusz alatt. Ez a világ egyik legjobb kézilabdacsapata, talán azért, mert nem számít, ki honnan jött, hol nevelkedett. Itt mindenki veszprémi. Az volt a román Marian Cozma is, akit február 8-án megöltek a város közepén. Hátulról szúrták le, mert szemből nem tudták volna legyőzni. Azóta is nagyon sokan félnek, leginkább attól, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. Ez a film a sportolónak állít emléket, egyúttal figyelmeztet bennünket. Figyelmeztet, hogy a gyilkosokat meg kell büntetni. De a felelősség a miénk is, mert minden, ami történt, itt történt, egy magyar városban, ma, Magyarországon. Ne hagyjuk, hogy újra megtörténhessen!"
Három perc. Ennyi telik el a filmből Kovács István Kokó élő bevezetője után, amikor a hangosítás ellenére is kivehető, egybeolvadó szipogás tölti meg a veszprémi sportcsarnok hodályát. Könny csillan megannyi búskomor arcon, fehér zsebkendők tucatjai villannak a félhomályban. Nem, most nem a filmkészítők navigálta érzelmek ladikján evezünk a szemek "Kék lagúnájá"-hoz: az emlékezés könnyei ezek a Szíven szúrt ország című emlékfilm díszbemutatóján. Fiktív dokumentumfilm, ahogyan alkotói illetik műfaját – talán nem túl szerencsésen. Merthogy a valóságot látjuk ebben a másfél órában. Látjuk az apát, Petre Cozmát, akinél nagyszerűbbet nem kívánhatott aljasul meggyilkolt fia, sem a többi, sajátjaként szeretett gyermeke, a veszprémi kézilabdacsapat, és nem kívánhatna emblematikusabb alakot két ország, a magyar és a román sem, hogy hagyományosan nem túl rózsás viszonyukban felfedezzék végre, milyen értelmetlen a huzakodás. Ki más is mutathatná be jobban, mint édesapja, csapattársai és barátai, a hozzá közel állók a kivételes adottságú, csupa szív játékost. Szükségtelen végignézni a gyilkosság filmbéli rekonstrukcióját, az elmondások a jövőbeli bírósági verdikttől függetlenül is képet adnak az igazságról, amely jóval több kérdést vet fel annál, hogy miként válhat egy kiváló, megfutamodást nem ismerő sportember vérbe fagyott áldozattá ebben az országban. Megismerjük a sokszor és sokak által leplezni kívánt magyar valóságot, egy mélypontja felé tartó, azt jobbára hangtalanul tűrő nemzet tűrhetetlen jelenét. Ezen az úton kellene blokádot állítani. A film is, ahogyan mi látjuk, ezt teszi. Négyezer ember távozik némán az arénából.
Hazafelé, az éj leszálltával, fény kúszik az út menti tájra. Holdtölte van, ilyenkor több a gyilkosság – mondják. Veszprémben azonban nincs már helyük vérfarkasoknak.
Az Origo azonnal rátámadt Kálomistára
Az internetes lap elsősorban azt kifogásolja, hogy Kálomista Gábor egy nyomozati szakaszban lévő ügyről készített filmet. A kritika szerint a producer hirtelen felindulásból ült át a rendezői székbe, hangulatkeltésre használja a bűnügyet, nem bontja ki művészi eszközökkel a történetet. Manipulatívnak ítéli a megközelítést, mert szándékos provokációt sugall a spontán gyilkosság helyett. A lap megkérdőjelezi a rendező "erkölcsi" hozzáállását, cigányellenes indulatot sejtet.
Film. Elkészült a Szíven szúrt ország első része, és máris cigányozással vádolja egy internetes portál
2 perces interjú: Kálomista Gábor, producer
"Veszprém hazánk egyik legszebb és legszerethetőbb városa. A város szíve pedig egy csapat, amelyben kubai, szerb, horvát, ukrán és magyar sportolók küzdenek szívvel-lélekkel Veszprémért, és együtt állnak vigyázzban a magyar himnusz alatt. Ez a világ egyik legjobb kézilabdacsapata, talán azért, mert nem számít, ki honnan jött, hol nevelkedett. Itt mindenki veszprémi. Az volt a román Marian Cozma is, akit február 8-án megöltek a város közepén. Hátulról szúrták le, mert szemből nem tudták volna legyőzni. Azóta is nagyon sokan félnek, leginkább attól, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. Ez a film a sportolónak állít emléket, egyúttal figyelmeztet bennünket. Figyelmeztet, hogy a gyilkosokat meg kell büntetni. De a felelősség a miénk is, mert minden, ami történt, itt történt, egy magyar városban, ma, Magyarországon. Ne hagyjuk, hogy újra megtörténhessen!"
Három perc. Ennyi telik el a filmből Kovács István Kokó élő bevezetője után, amikor a hangosítás ellenére is kivehető, egybeolvadó szipogás tölti meg a veszprémi sportcsarnok hodályát. Könny csillan megannyi búskomor arcon, fehér zsebkendők tucatjai villannak a félhomályban. Nem, most nem a filmkészítők navigálta érzelmek ladikján evezünk a szemek "Kék lagúnájá"-hoz: az emlékezés könnyei ezek a Szíven szúrt ország című emlékfilm díszbemutatóján. Fiktív dokumentumfilm, ahogyan alkotói illetik műfaját – talán nem túl szerencsésen. Merthogy a valóságot látjuk ebben a másfél órában. Látjuk az apát, Petre Cozmát, akinél nagyszerűbbet nem kívánhatott aljasul meggyilkolt fia, sem a többi, sajátjaként szeretett gyermeke, a veszprémi kézilabdacsapat, és nem kívánhatna emblematikusabb alakot két ország, a magyar és a román sem, hogy hagyományosan nem túl rózsás viszonyukban felfedezzék végre, milyen értelmetlen a huzakodás. Ki más is mutathatná be jobban, mint édesapja, csapattársai és barátai, a hozzá közel állók a kivételes adottságú, csupa szív játékost. Szükségtelen végignézni a gyilkosság filmbéli rekonstrukcióját, az elmondások a jövőbeli bírósági verdikttől függetlenül is képet adnak az igazságról, amely jóval több kérdést vet fel annál, hogy miként válhat egy kiváló, megfutamodást nem ismerő sportember vérbe fagyott áldozattá ebben az országban. Megismerjük a sokszor és sokak által leplezni kívánt magyar valóságot, egy mélypontja felé tartó, azt jobbára hangtalanul tűrő nemzet tűrhetetlen jelenét. Ezen az úton kellene blokádot állítani. A film is, ahogyan mi látjuk, ezt teszi. Négyezer ember távozik némán az arénából.
Hazafelé, az éj leszálltával, fény kúszik az út menti tájra. Holdtölte van, ilyenkor több a gyilkosság – mondják. Veszprémben azonban nincs már helyük vérfarkasoknak.
Az Origo azonnal rátámadt Kálomistára
Az internetes lap elsősorban azt kifogásolja, hogy Kálomista Gábor egy nyomozati szakaszban lévő ügyről készített filmet. A kritika szerint a producer hirtelen felindulásból ült át a rendezői székbe, hangulatkeltésre használja a bűnügyet, nem bontja ki művészi eszközökkel a történetet. Manipulatívnak ítéli a megközelítést, mert szándékos provokációt sugall a spontán gyilkosság helyett. A lap megkérdőjelezi a rendező "erkölcsi" hozzáállását, cigányellenes indulatot sejtet.
(MH)
