Legalábbis a német nyelvű lapok egy része által sugallt kép szerint. A tendenciózusan balliberális sajtótermékek a Fidesz győzelme és a Jobbik előretörése kapcsán szabad teret engedtek fantáziájuknak.
 
Gregor Mayer a bécsi Profilban már nem is tizenöt százaléknyi szélsőséggel riogatja olvasóit, hanem hetven százalékkal: a hosszú ideig Belgrádban élő, de magyarul is tudó újságíró ugyanis a „jobboldali populista" Fidesz és a „szélsőjobboldali" Jobbik eredményét egyszerűen együtt kezeli. „Számos EU-tagállamban törtek előre valóban a modernizáció ellenfelei, az idegenellenes és barna pártok. De egyedül Magyarországon jutott a jobboldali populistáknak és a szélsőjobboldaliaknak a szavazatok több mint hetven százaléka." Gregor Mayer szerint csak a szocialisták tudnák feltartóztatni e káros folyamatot - de ők éppen tetszhalott állapotban vannak.

Mayer a radikalizálódást az öszödi beszédre vezeti vissza, amelyet igen sajátságosan mutat be: szerinte ez az a beszéd, amiben Gyurcsány azt kérte hallgatóságától, hogy fejezzék be a hazudozást. A vallomásról és a kiszivárogtatásról mélyen hallgat a bécsi lap tudósítója. Hamar kiderül a forrás is: Mayer voltaképp Vásárhelyi Máriával készít interjút, az ő mondandóját írja át tényállításokká. Vásárhelyi Mária egyébként kedvelt alany a magyar konzervatívokkal szemben nem éppen baráti németnyelvű sajtóban - ha nem ő, akkor a „konzervatív" Konrád György, „a katolikus értelmiségi" Esterházy Péter, a „liberális" Nádas Péter vagy a „baloldali" Dalos György magyarázza a történéseket. (A jelzők a német sajtóból vettek.)

A müncheni Süddeutsche Zeitung titokzatosabban fogalmaz: fenyegetésekre hivatkozva, nem is nevezi meg ezúttal cikkének forrását. Michael Frank szerint Orbánra jobban oda kéne figyelni Európában, mert ténykedése - főleg a határon túli magyarok ügyében (akik kapcsán nemrég éppen a konkurens Frankfurter Allgemeine jegyzetírója ismerte el, hogy nincs minden megoldva) - felszítja a kelet-európai ellenségeskedést. Frank egyébként nem cizellálja hosszan a Jobbik jellemzését - pedig elég lett volna a német Wikipediára kattintania, hogy segítséget leljen -, hanem egyszerűen neonáci pártnak nevezi a szervezetet. Igaz, Vona Gáborék sem oszlatják a hiedelmet, amennyiben is németnyelvű honlapjukon információként a neonáci Deutsche Stimmében közölt Vona-interjú olvasható újra. (Az ultrajobboldali havilap a német nemzeti demokraták félhivatalos pártlapja egyébként, és az NPD-vel a nyugati szélsőjobb sem tart szívesen kapcsolatot.

A Jobbik előretörése természetesen Európa valamennyi újságjában téma volt. Morvai Krisztina egyik napról a másikra az európai szélsőjobb nagyasszonya lett, akiről a párizsi Figaro elismerően úgy írt, hogy „minden párt szívesen látna ilyen jelöltet a listáján". A német lapok viszont már kevéssé ilyen hangnemben szóltak. A trockista Junge Welt - amely a 2006-os őszi események idején még a kormányellenes tüntetőkkel szimpatizált - „katasztrófáról" és a „militáns fasiszta" Jobbikról cikkezett, amelynek sikerét Slota, Tudor és a bolgár cigányellenes Ataka-párt eredményeivel állítja párhuzamba. (Kérdéses, hogy e pártok valóban tudnak-e ismét közös frakciót alakítani, felújítandó a nemrég elbukott „Identitás, Tradíció, Szuverenitás" nevű szövetséget. Az ötletadó osztrák EU-képviselő, Andreas Mölzer bizakodó, de inkább - az FPÖ-vel, tájékoztatása szerint, egyelőre semmiféle kapcsolatban nem álló - Jobbik, s kevéssé a nagyromániások irányába. Velük ugyanis volt már egy kellemetlen körük a nyugat-európai radikális pártoknak.)

A német sajtót ismét érdekli tehát Magyarország. A bécsi Standard egyik fórumozója az ott is olvasható sok baljósló hír kapcsán lakonikusan állapítja meg, hogy Magyarország lehet, szerinte, a 21. század első fasiszta állama. A többi hozzászóló viszont, valamennyi német újság fórumán, kevéssé a Jobbikot, mint inkább a német tudósítók elfogultságát szidja.