Nem vonta meg a bizalmat Ursula von der Leyentől és az Európai Bizottságtól az Európai Parlament, miután a bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványnál nem lett meg az elfogadásához szükséges többség, írja az Index.
A bizalmatlansági indítványról végül 553-an szavaztak, akik közül 18 tartózkodás mellett 175-en támogatták, 360-an ellenezték a bizalmatlansági indítványt, így az Európai Parlament nem vonta meg a bizalmat Ursula von der Leyentől.
A végeredmény nem meglepő, hiszen várható volt, hogy az indítvány megszavazásához szükséges kettős többség nem lesz meg: sem a 720 EP-képviselők abszolút többsége, sem pedig a jelenlévő képviselők kétharmada nem szavazott az indítvány mellett. Von der Leyen egyébként a szavazáson nem vett részt, hiszen épp Rómában van az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián.
A Fidesz és a Mi Hazánk von der Leyen bukását akarta, a Tisza és a DK nem
A bizalmatlansági indítványról név szerint szavaztak a képviselők, így a jegyzőkönyvben rögzítik, hogy ki hogyan szavazott – ez még nem érhető el, ugyanakkor a magyar pártok már előre jelezték, hogyan fognak szavazni, így leginkább csak az a kérdés, hogy mind a 21 magyar EP-képviselő bement-e az Európai Parlament épületébe.
A Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk előre jelezte, hogy a bizalmatlansági indítvány mellett fognak szavazni. Az indítványról még Orbán Viktor magyar miniszterelnök is arról írt közösségi oldalán, hogy von der Leyennek menni kell, azt ugyanakkor nem említette meg, hogy 2019-ben részben az ő segítségével választották meg mint kompromisszumos jelöltet Manfred Weberrel szemben.
A Mi Hazánk EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna szintén Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság bukására szavazott, hiszen szintén aláírta a bizalmatlansági indítványt.
Ezzel szemben a Tisza Párt, valamint a Demokratikus Koalíció azt ígérte, hogy nem fogják megszavazni a bizalmatlansági indítványt – így a kérdés, hogy a képviselőik bementek-e szavazni, és amennyiben igen, akkor nemmel szavaztak, vagy tartózkodtak. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közösségi oldalán arról írt, hogy nem fognak együtt szavazni az AUR-ral (valójában: nem fognak a vakcinaboszorkány ellen szavazni - a szerk.), így az a kérdés, hogy a hét EP-képviselőjük nemmel szavazott vagy tartózkodott.
Az Európai Néppárt vezetője, Mafred Weber a hétfői vitán azt ígérte, hogy az EPP egyhangúan szavaz von der Leyen mellett, ahogy az S&D képviselőcsoport elnöke, Iraxte García Perez is azt ígérte, hogy nemmel fognak szavazni.
Orbán tegnap: "elnök asszony, ideje távozni!"
Holnap eljön az igazság pillanata: az egyik oldalon a brüsszeli birodalmi elit, a másik oldalon a hazafiak és a józan ész - állt Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésben.
"Holnap balhés nap lesz az Európai Parlamentben. Arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen a brüsszeli bürokrácia élén. A szavazást az Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.
Íme a leltár a bizottságról von der Leyen asszony vezetése alatt: európai versenyképesség romokban, európai energiaárak az egekben, illegális migráció tombol, genderideológia kötelező, ukrajnai háború húsdaráló, európai gazdák a tönk szélén, esztelen zöldideológia a csúcson.
"Holnap eljön az igazság pillanata: az egyik oldalon a brüsszeli birodalmi elit, a másik oldalon a hazafiak és a józan ész. Nincs mismásolás, választani kötelező. Elnök asszony, a vezetés lényege a felelősség. Ideje távozni!" - írta Orbán.