Nincs túlélője az oroszországi ivanovói régióban kedden lezuhant katonai repülőgép katasztrófájának - jelentette be a szerencsétlenség okát vizsgáló bizottság.
Az An-22-es katonai szállító repülőgép - amely a védelmi minisztérium szerint javítás utáni próbarepülést hajtott végre - lakatlan területen zuhant le, Moszkvától mintegy 200 kilométerre északkeletre.
Bár a vizsgálat az áldozatok számát nem közölte, a tárca korábbi bejelentése szerint a fedélzeten heten utaztak.
Az ügyben vizsgálat indult.
Korábban írtuk: Javítás utáni próbarepülés során zuhant le egy katonai szállítórepülőgép Oroszországban
Lezuhant egy An-22-es katonai szállítórepülőgép az ivanovói régióban, a fedélzetén hét emberrel - közölte kedden orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a gép, amely javítás utáni próbarepülést hajtott végre, lakatlan területen zuhant le. A katasztrófa helyszínére egy kutató-mentő egység repült, egyebek között azért, hogy kiderítse, mi történt a személyzettel.
Az orosz légierő a körülmények megállapítására bizottságot küldött Ivanovo megyébe.
(MTI)