Az Egyesült Államok felfüggeszti minden tengerparthoz közeli nagyszabású szélerőműpark kivitelezését a keleti partvidékén - jelentette be az amerikai belügyminisztérium.
A közlemény szerint azonnali hatállyal leállítják a munkát a haszonbérleti szerződés alapján épülő létesítményeken nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.
A felfüggesztés "időt ad a minisztériumnak, hogy a védelmi minisztériummal, valamint további illetékes kormányzati ügynökségekkel, a haszonbérleti partnerekkel és szövetségi állami szereplőkkel közösen áttekintsék az esetleg felmerülő nemzetbiztonsági kockázatok csökkentésének lehetőségét, amelyeket a projektek felvetnek" - olvasható a közleményben.
"A mai intézkedés választ ad az egyre növekvő nemzetbiztonsági aggályokra, ideértve az ellenfelek gyorsan fejlődő, vonatkozó technológiáit, valamint a sérülékenységeket, amivel a nagyszabású partmenti szélerőmű-kivitelezések járhatnak a keleti parthoz közel fekvő, sűrűn lakott térségekre nézve" - közölte a belbiztonsági minisztérium.
A közlemény idézi Doug Burgum belügyminisztert, aki úgy fogalmazott, hogy "az Egyesült Államok kormányának elsődleges kötelessége megvédeni az amerikai embereket".
Az intézkedés öt, külföldi partnerek által haszonbérlet alapján készülő szélerőműparkot nevesít, amelyek az Egyesült Államok keleti partvidékén fekszenek Massachusetts, Rhode Island, New York, New Jersey és Virginia államok közelében, és a tervek szerint egyenként 704-2600 MW kapacitással rendelkeznek majd.
Az amerikai belügyminisztérium indokként egy közelmúltbeli jelentésre hivatkozik, amely azt állapította meg, hogy a kiterjedt szélerőműparkokban az erőművek szélturbináinak nagyméretű lapátjai a mozgásuk által megzavarhatják a radarok működését, amelyek így hamis riasztás adhatnak, illetve egyes levegőben mozgó tárgyakat figyelmen kívül hagyhatnak.
(MTI)









