Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy 25 százalékra emeli az Európai Unióból érkező személyautókra és tehergépkocsikra kivetett vámokat, arra hivatkozva, hogy az EU nem tartja be a két fél között megkötött kereskedelmi megállapodást – írja a Reuters nyomán az Index.
„Mivel az Európai Unió nem teljesíti a közösen elfogadott kereskedelmi megállapodásunkat, jövő héttől megemelem az Egyesült Államokba behozott európai uniós személyautókra és tehergépkocsikra vonatkozó vámokat” – írta az elnök bejegyzésében.
Ugyanakkor hozzátette, „teljesen világos és elfogadott, hogy amennyiben az amerikai gyárakban gyártanak személyautókat és gépkocsikat, nem kell vámot fizetni”.
Tavaly márciusban visszakozott
Donald Trump 2025 márciusában vezette be a gépjárművekre vonatkozó 25 százalékos vámot, ám alig egy hónappal később már visszakozott, mert egy új elnöki rendeletben visszaigényelhetővé tette azt az amerikai gyártók számára. De nem a teljes összeget kapják vissza, hanem csak meghatározott mértékű visszatérítést.
Az amerikai elnök által kiadott rendelet mind amerikai, mind külföldi tulajdonú gyártókra vonatkozik, feltétel, hogy a jármű az Egyesült Államokban készüljön el. Az elnöki dokumentum az intézkedés céljaként azt jelölte meg, hogy időt hagyjon az Egyesült Államokban működő autógyártók számára az alkatrész-előállítás belföldre telepítéséhez.





