Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
Zlati Róbert közölte: tárgyalni fognak az új kormánnyal, de "nem könyörögni megyünk, partnerként akarunk tárgyalni, nem kérünk, követelünk".
"Olyan országot akarunk, ahol a munka nem kiszolgáltatottság, hanem biztonság, ahol a dolgozó nem eszköz, hanem érték, ahol nem bátorság kérdése kiállni magadért, hanem természetes" - jelentette ki.
Május elseje nemcsak ünnep, de emlékeztető is, arra, hogy mit harcoltak ki a szakszervezetek, és mit kell még elérni - jelentett ki Zlati Róbert.
Magyarországon emberek százezrei élnek úgy, hogy hiába dolgoznak keményen, nem jutnak egyről a kettőre. Dolgoznak, túlóráznak, és mégis bizonytalanságban élnek, ez elfogadhatatlan - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez egy olyan rendszer következménye, amely éveken át a tőkét védte a dolgozók helyett.
Ez a rendszer megbukott, de ettől még a problémák nem oldódtak meg, a munkahelyek nem változnak meg egyik napról a másikra, a fizetések nem emelkednek önmaguktól - mutatott rá a MASZSZ elnöke.
Zlati Róbert közölte: nehéz időszak jön, a gazdaság bizonytalan, a válság jelei itt vannak, és annak árát a dolgozók fizetik meg általában.
"Ezt most nem engedhetjük meg, mert van erőnk, és ideje kimondani, mi működtetjük az országot, mi termelünk, mi szolgáltatunk, mi tartjuk mozgásban a gazdaságot, nélkülünk nincs semmi" - fogalmazott Zlati Róbert.
Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke hiányolta, hogy a leendő kormány képviselői nem vesznek részt a MASZSZ majálisán. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: Kapitány István leendő gazdasági minisztert meghívták, de csapatából azt a választ kapták, hogy a kormányalakítás miatt nem fér bele a majális a programjukba, de fontosnak tartják a szakszervezetekkel folytatott egyeztetéseket.
Az emlékkőnél tartott rendezvény után a résztvevők a Városligeti fasorba vonultak, a MASZSZ székházához, ahol Karácsony Gergely főpolgármester tartott beszédet.
"Talán közelében vagyunk annak, hogy olyan politika legyen Magyarországon, amely komolyan veszi a munkavállalók érdekeit, a munkavállalókat képviselő szakszervezeteket" - fogalmazott a főpolgármester.
Az új kormány előtt álló feladatok közül kiemelte, hogy helyre kell állítani az intézményes érdekegyeztetés rendszerét, új sztrájktörvényt kell elfogadni, meg kell szüntetni a "rabszolgatörvényt" és a külföldi munkavállalók szervezett behozatalát.
"Teli reménnyel és persze kérdésekkel is, de nagyon várjuk az új kormány megalakulását" - mondta Karácsony Gergely.
"Amit ebben az országban szeretnénk látni, annak éppen az az értelme, hogy a nagyon sokszínű választói koalíció, amely elküldte Orbán Viktort, ne érezze magát újra ellenzékben, amikor az új kormány megalakul" - tette hozzá.







