Az Irán által az Egyesült Államokra mért szégyenteljes vereség után új fejezet kezdődik a Perzsa-öböl és a Hormuzi-szoros történetében, Teherán többé nem fogja tűrni, hogy ellenségei megzavarják a vízi közlekedést - olvasható Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető csütörtökön közzétett levelében.
Az állami televízióban beolvasott üzenetben az ajatollah leszögezte: Iránnak a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzése "nyugalmat, fejlődést és gazdasági előnyöket hoz a Perzsa-öböl minden országa számára".
"A Perzsa-öböl térségének fényes jövője egy Amerika nélküli jövő lesz" - jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy Irán és a térség országai közös sorson osztoznak, amelyben nincs helye "több ezer kilométerről érkező mohó idegeneknek - legfeljebb a tenger fenekén".
Hamenei hangsúlyozta továbbá azt is, hogy Irán meg fogja védeni nukleáris kapacitásait és rakétafejlesztéseit, aláhúzva, hogy egyiket sem fogják feladni. Mint mondta, az irániak ezekre - az ország más tudományos, ipari és technológiai fejlesztéseivel együtt - nemzeti vagyonként tekintenek, "amelyet éppen úgy meg fognak védeni, ahogyan megvédték az ország vizeit, földjét és egét".
A legfelsőbb vezető egyúttal leszögezte: Irán "szégyenteljes vereséget" mért az Egyesült Államokra.
(MTI)







