Közös megegyezéssel megszünteti hivatásos szolgálati viszonyát Porkoláb Imre dandártábornok - így fogalmaz a csütörtök este megjelent Magyar Közlöny határozata.
Porkoláb több mint harminc éve kezdte katonai karrierjét. A Sandhursti Királyi Katonai Akadémián végzett – ahol később Pálinkás Szilveszter és Orbán Gáspár is –, harcolt az Iraki Szabadság-hadműveletben, valamint Afganisztánban, és karrierje nagy részét a Magyar Honvédség különleges műveleti képességének megalkotásával és fejlesztésével töltötte.
Ezt a HVG Könyvek oldalán olvasható rövid életrajzában olvashatjuk, ahogy azt is, hogy a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának képviselőjeként a Pentagonban is dolgozott, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot. Amerikai tartózkodása alatt elvégezte a Harvard Egyetem felsővezetői tanfolyamát, illetve a Stanford Egyetem szervezeti innováció szakát.
Két könyvet írt katonai stratégiaalkotásról, 2020 októberétől vezette az MCC Vezetőképző Akadémiáját. 2022-ben nevezték ki védelmi innovációért felelős miniszteri biztosnak a Honvédelmi Minisztériumban. 2024-től a Miniszterelnöki Kabinetirodán Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársa lett.
Tavaly március 15-én megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Katonai Tagozatát.
(24)