A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány kuratóriuma úgy határozott, hogy a 2011. évi Janikovszky Éva-díjat Varga Márta, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium igazgatója kapja. A díj átadására június 30-án ünnepélyes keretek között került sor Budapesten, az Apáczai Kiadó Budapesti Központjában, a volt Bányász moziban.
Amikor 7 évvel ezelőtt létrejött a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány, és megalapította a Janikovszky Éva-díjat, röviden úgy határozta meg a díjra jelölhető személyek körét, hogy azok a maguk szakterületén tudjanak „janikovszkyul”. Így lett díjazott Alföldi Róbert, a deviáns színész-rendező, Marék Veronika író-grafikus, Lackfi János és Rigó Béla író-költő.

Az idei díjazott az eddigiektől eltérően nem a művészet, hanem az oktatás területén fejti ki tevékenységét. Pedagógus hivatásának most lezáruló 10 éves szakaszában nagyon sokat tett mind a művészeti nevelésért, mind Janikovszky Éva szellemiségének megőrzéséért - olvasható a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány tájékoztatójában.
Varga Márta "tevékenységével" portálunk kimerítően foglalkozott (lásd a lenti kapcsolódókat), de itt most elsősorban nem is ez az érdekes, hiszen megszokhattuk az elmúlt húsz évben, hogy a származáson és/vagy a kapcsolatrendszeren kívül semmi más nem szükséges ahhoz, hogy egymást vagy talpnyalóikat díjazgassák a kiválasztottak, hanem az, hogy maga a díjazott is tagja a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítványnak, és a nonprofit törvény szerint sem a kuratórium tagja, sem pedig annak rokona nem részesülhet közhasznú alapítvány juttatásaiból.
Csak nincs szó hűtlen kezelésről a Janikovszky Alapítványnál?
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: