Teherán hivatalosan bejelentette, hogy ballisztikus rakétákat küldött az orosz hadseregnek, megerősítve a napokban keringő médiaértesüléseket.
Zoom
Iráni ballisztikus rakéta tesztüzemben (fotó: iráni védelmi minisztérium / WANA / Reuters)
Barterüzletet kell folytatnunk szükségleteink kielégítésére, beleértve a szója és a búza importját is. Az alku egyik része a rakéták, másik része pedig katonai drónok átadását jelenti Oroszországnak
– mondta Ahmad Bahshayesh Ardestani, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Arra a kérdésre, szigorodhatnak-e az Irán elleni szankciók azt válaszolta, hogy „ennél már nem lehet rosszabb”.
„Rakétákat adunk a Hezbollahnak, a Hamásznak és a Hasd al-Sábinak is, akkor miért ne adhatnánk Oroszországnak?” – mondta a tisztviselők. Szerinte létszükségről van szó, ugyanis így kerülik meg a szankciókat, ráadásul a Nyugat Ukrajnának ugyanúgy ad fegyvereket, tehát nem érti, miért ne támogathatnák ők is szövetségesüket.