Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint az európai országok egy Oroszországgal való katonai konfliktusra készülnek, és Szerbia nehéz helyzetbe került a nyugati országok és Oroszország ellentétes céljai között - írta meg a Taszsz, melyet a Portfólió szemlézett.
Vucsics a Pink TV-nek adott interjúban kijelentette:
Ahogy elemzem a tényeket, arra a következtetésre jutok, hogy egy Európa és Oroszország közötti háború egyre nyilvánvalóbbá válik. Ez nem üres fecsegés - mindenki erre készül.
A szerb elnök ezzel Fabien Mandon, a francia fegyveres erők vezérkari főnökének nyilatkozatára reagált, aki szerint a francia hadseregnek három-négy éven belül készen kell állnia egy Oroszországgal való konfrontációra.
Vucsics szerint Szerbia két tűz közé került a nyugati országok és Oroszország ellentétes céljai miatt. Hangsúlyozta, hogy hazájának folytatnia kell fegyveres erői megerősítését az önvédelem érdekében.