Meggyengült ugyan, de működőképes maradt az iráni kormány a február 28-án indult izraeli-amerikai katonai művelet nyomán, a teheráni vezetés és térségbéli szövetségesei pedig továbbra is képesek támadásokat indítani az Egyesült Államok és szövetségesei érdekeltségei ellen a Közel-Keleten - ismertette szerdán Tulsi Gabbard amerikai nemzeti hírszerzési igazgató.
Zoom
Tulsi Gabbard a meghallgatáson: harapófogóval kellett kihúzni belőle az igazat a zsidók Trump által is felmondott hazugságáról (fotó: Annabelle Gordon / UPI / Shutterstock)
A szenátus hírszerzési bizottságának az Egyesült Államokat érő globális fenyegetésekkel foglalkozó éves meghallgatásán Gabbard kijelentette, hogy "az iráni rezsim ugyan működőképesnek tűnik, de nagyon meggyengítette az Epic Fury művelet".
"Irán és szövetségesei még így is képesek folytatni támadásaikat az Egyesült Államok és szövetségesei közel-keleti érdekeltségei ellen. Amennyiben az ellenséges rezsim fennmarad, törekedni fog majd arra, hogy megkezdje évekig tartó erőfeszítését rakéta- és drónerejének újjáépítésére" - fűzte hozzá Gabbard.
A hírszerzési igazgató előre elkészített beszédének leiratában, amelyet a meghallgatás előtt közzétettek, azt állította, hogy Teherán urándúsítási programját még tavaly júniusban vívott 12 napos háború során megsemmisítették az izraeli-amerikai légicsapások. Hozzátette, hogy Washington azóta nem látta nyomát e program újjáépítésének.
A szenátorokhoz szólva Gabbard ugyanakkor azt mondta, hogy a hírszerzés értékelése szerint Irán igyekezett helyreállítani júliusban az infrastruktúrájában okozott károkat.
A szenátusban szintén meghallgatták John Ratcliffe-t, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóját, valamint Kash Patelt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját is.
Különösen a demokrata párti törvényhozók kifogásolták azt, hogy az amerikai kormányzat nem tájékoztatta megfelelően a kongresszust az iráni konfliktusról, amely szerintük dollármilliárdokba került az amerikai adófizetőknek, és nyilvános meghallgatást szorgalmaztak az utóbbi hetekben zárt ajtók mögött tartott tájékoztatások helyett.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: