150 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft. felszámolója – közölte a Telexszel Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A döntés értelmében a cég jelenlegi 310 dolgozójának fele veszíti el az állását.
Az üzem területén további két cég, a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. és a Duna Furnice működik, néhány embert alkalmaznak, akiknek a gépek karbantartása a feladata.
Magyar Zoltán szerint a tavalyi leépítések óta körülbelül ezer ember még mindig nem talált munkát. Magyar szerint ezekkel a leépítésekkel az is baj, hogy a Dunarolling egyes karbantartási munkáinak felfüggesztésével a géppark állapotának leromlása felgyorsulhat majd. Elmondása szerint az ISD Power további 150 munkatársának leépítésével a cég alkalmatlanná válhat a vasmű energiaellátásának biztosítására. Ez ahhoz vezethet, hogy télen nem tudják majd fűteni az épületek egy részét, az azokban lévő berendezésekben pedig a hideg miatt maradandó károk keletkezhetnek majd. Ez elmondása szerint tovább rontja majd a vasmű maradékának eladási esélyeit.
A szakszervezeti vezető szerint a most bejelentett csoportos létszámleépítés egyik oka lehet, hogy a kormány a korábbinál kevesebb pénzt szán a vasmű állapotmegóvására. A kormány ugyanis már hosszú ideje pénzt ad a vasműben működő cégeknek az iparbiztonsági veszély és a fenyegető környezetkárosodás elkerülésére, amit ők a gyakorlatban állagmegóvásra költenek.
(Index)