(Szerkesztői megjegyzés: az írás tizenegy nappal ezelőtti, de még így is közlésre érdemes.)
Aligha kapok majd ezért a bejegyzésért fair-play díjat: mindazonáltal, csak ki kell mondanom, ebben az orosz-grúz „konfliktusban”, hát igen, a grúzok sajnos csak azt kapták, amit „kampós pálcával” keresgéltek már jóideje, ahogyan ezt a művelt csángó mondaná.
Először is, az esemény nem „konfliktus”, teljesen rendben levő, ’a la carte” háború. Ha nem csalódom – és nem csalódom – ez egy hosszabb koitusznak az előjátéka, amelynek során majd jól megb*sszák a jelenleg fennálló világrendet. Ezzel a kaukázusi nagyhatalmi játékkal hirtelen többismeretlenessé válik az egyetlen. Ez jó nekünk, magyaroknak, például, nagyban növeli a közösségi túlélési esélyeket.
Persze, Magyarországnak most egyetlen dolgot kellene tenni, befogni a száját, és nagyon sűrűn kussolni, hallgatni. Orbán Viktornak pláne nem kéne ’56-al példálózni, sántít is, hamis is a hasonlat. ’56-ban, sajnos, Magyarország nem tört be, mondjuk a Felvidékre, visszafoglalni a „szakadár” államocskát. Hogy Gyurcsányék mit mondanak, az végképp tökmindegy, nekik már a köszönésüket sem hiszik. Amúgy ők teljesen más okokból inkább hallgatnak, Putyin reszpekt.
Visszatérve: Grúzia addig babrált a pofonosláda dobozával, amíg kinyitotta azt. Senki ne higgye, a történet Dél-Oszétiáról szól, arról a hatvanezer derék jászról, akik még rokonaink is valahol, szegről-végről, fehér lótól. A történet a folyamatos grúz „provokációról” szól. A NATO-csatlakozhatnékról, az izraeli fegyverszállítmányokról, az amerikai „katonai szakértőkről”, a zsidó miniszterekről. Gondolom, maguk sem gondolták komolyan, hogy Oroszország eltűri ezt a folyamatos packázást. Csak azt számolták el, amit eddig mindenki az oroszok szomszédságában: hogy Amerika és a „művelt” Nyugat le sem sz*rja azt, aki bajban van. Különösen, ha az oroszokkal van bajban.
A Kaukázus különben is egy ilyen hely. És bizony, nem lenne jobb akkor sem, ha amerikai érdekszféra lenne. Vagy akár „európai”, ez mondjuk, abszolút baromság. Anno a perzsáknak is beletörött a foguk.
NATO-ide, Sárközy repkedése oda, McCain és további pillanatnyi paprikajancsik véleménye pláne amoda – Grúzia mostantól ismét hosszú ideig megszokja majd a joghurt és a hosszú élet mellett a tartós orosz „barátságot” is. És az igazság az, szava sem lehet ellene.
Az erősebb kutya nemcsak b*szhat, sajnos. B*szik is. Ez egy ilyen világ.
Először is, az esemény nem „konfliktus”, teljesen rendben levő, ’a la carte” háború. Ha nem csalódom – és nem csalódom – ez egy hosszabb koitusznak az előjátéka, amelynek során majd jól megb*sszák a jelenleg fennálló világrendet. Ezzel a kaukázusi nagyhatalmi játékkal hirtelen többismeretlenessé válik az egyetlen. Ez jó nekünk, magyaroknak, például, nagyban növeli a közösségi túlélési esélyeket.
Persze, Magyarországnak most egyetlen dolgot kellene tenni, befogni a száját, és nagyon sűrűn kussolni, hallgatni. Orbán Viktornak pláne nem kéne ’56-al példálózni, sántít is, hamis is a hasonlat. ’56-ban, sajnos, Magyarország nem tört be, mondjuk a Felvidékre, visszafoglalni a „szakadár” államocskát. Hogy Gyurcsányék mit mondanak, az végképp tökmindegy, nekik már a köszönésüket sem hiszik. Amúgy ők teljesen más okokból inkább hallgatnak, Putyin reszpekt.
Visszatérve: Grúzia addig babrált a pofonosláda dobozával, amíg kinyitotta azt. Senki ne higgye, a történet Dél-Oszétiáról szól, arról a hatvanezer derék jászról, akik még rokonaink is valahol, szegről-végről, fehér lótól. A történet a folyamatos grúz „provokációról” szól. A NATO-csatlakozhatnékról, az izraeli fegyverszállítmányokról, az amerikai „katonai szakértőkről”, a zsidó miniszterekről. Gondolom, maguk sem gondolták komolyan, hogy Oroszország eltűri ezt a folyamatos packázást. Csak azt számolták el, amit eddig mindenki az oroszok szomszédságában: hogy Amerika és a „művelt” Nyugat le sem sz*rja azt, aki bajban van. Különösen, ha az oroszokkal van bajban.
A Kaukázus különben is egy ilyen hely. És bizony, nem lenne jobb akkor sem, ha amerikai érdekszféra lenne. Vagy akár „európai”, ez mondjuk, abszolút baromság. Anno a perzsáknak is beletörött a foguk.
NATO-ide, Sárközy repkedése oda, McCain és további pillanatnyi paprikajancsik véleménye pláne amoda – Grúzia mostantól ismét hosszú ideig megszokja majd a joghurt és a hosszú élet mellett a tartós orosz „barátságot” is. És az igazság az, szava sem lehet ellene.
Az erősebb kutya nemcsak b*szhat, sajnos. B*szik is. Ez egy ilyen világ.
