Hős helyett ösztönlényt kaptam, aki nem egy világos értékrend alapján irányítja tudatosan az életét, hanem sodródik. Akit könnyű kihasználni és megvezetni. Nem egy csupa jó tulajdonságokkal felruházott, pozitív karakter, ahogy például az amerikaiak ábrázolják a saját hőseiket, hanem egy kvázi mellékszereplő. Kigyúrt felsőtestét öncélúan mutogatják, míg stratégiai érzékét szinte egyáltalán nem jelenítik meg.

Számos női karakter, pl. Szilágyi Erzsébet alkalmas lenne arra, hogy úgy ábrázolják őket, hogy méltóságukból eredő nőiségük miatt válnak vonzóvá, akik kivívják maguknak mindenki tiszteletét azzal, amivel egy nő ki tudja: okosak, szeretetteljesek, védelmezők, megértők, ugyanakkor erősek is. Ehhez képest a sorozat azt üzeni: a nő elsősorban szexuális játékszer, és színészként is csak akkor lehet érdekes, ha legalább félmeztelenre vetkőzik. Nőként kérem ki mindezt magamnak, és rendkívül rossz üzenetnek tartom a bizonytalan, önbizalomhiánnyal küzdő fiatal lányok felé. A nőiség nem a testünk közönséges, üres megjelenítése. A leszbikus jelenet pedig olyan szinten öncélú és botrányos, hogy szavakat sem találok.

És ha már a nők: a szülés ilyen elrettentő, hamis módon történő bemutatása súlyos vétek az anyaság ellen. A túlzottan naturista és visszataszító ábrázolás pedig (csupa vér minden, a szülésbe belehaló nő holttestét pedig minden részvét nélkül otthagyják a kövön fekve) nem történelmi filmbe való, ráadásul pozitív kép egyáltalán nem jelenik meg életünk egyik kétségkívül legnehezebb, ám legfelemelőbb és legfontosabb mozzanatáról.

A sorozat a hősök karakterének bemutatása helyett lerombolja azokat. El tudjuk képzelni, hogy egy pápa azt mondja valóban egy koronázásra, hogy „ostoba szertartás”? Egyáltalán, a római katolikus egyház első embere, Krisztus földi helytartója bármilyen katolikus szertartást ostobaságnak nevez? És ezt lehet? Közpénzből, Magyarországon? És a teljes, magát kereszténynek és jobboldalinak tartó sajtó ennek tapsol és ezt ajnározza?

A magyar uralkodó (aki valójában európai viszonylatban is meghatározó szereplő volt) a Hunyadi-filmben egy elvtelen, szánalmas bácsi, aki minden értéket képes sárba tiporni a saját személyes céljai érdekében. Újfent „gratulálok”, remek példakép a fiatalságnak, és ettől biztos megint mindenki érezni fogja, hogy jó magyarnak lenni...

A magyar nemesek is negatív karakterek, hol gyávák, hol gátlástalanok, hol ostobák, akik szintén nem tisztelnek semmilyen valós értéket. Tényleg ezt az üzenetet kell megjelenítenie egy történelmi filmnek a saját népéről? Tényleg azt kell látnunk egy ilyen filmben, hogy miközben az egyik nemes épp közösül a királynéval, a másik szemrebbenés nélkül odaül az ágy szélére, és beszélgetni kezdenek? Ez a legfontosabb üzenetünk róluk?

A párbeszédek laposak, unalmasak, mintha szappanoperát látna az ember. Ráadásul nyilvánvaló szakmai hibák is vannak a filmben, például elmondják, hogy a szultán gyerekét a magyar ágyasai nem nevelhetik, majd minden magyarázat nélkül később mégis azt látjuk, hogy de.

Azt hiszem, az alkotókkal nem egy cél vezérel minket. A Mi Hazánk azért szorgalmazza alakulásától fogva a történelmi magyar filmek készítését, hogy ezáltal is erősítsük a hazaszeretetet, és minél többen ismerjék meg a történelmünket. A kultúra üzenetet hordoz, értéket közvetít. Ez a film látványvilágában akar az amerikai sorozatokra hasonlítani, pedig inkább azt kellett volna onnan eltanulni, hogy hogyan kell olyan hősöket bemutatni, akikhez tartozni szeretne az ember. Mert Hunyadi valójában ilyen volt. Egy olyan karakter, aki miatt tényleg jó magyarnak lenni. Ugyanezt a filmről már nem tudom elmondani.

Dúró Dóra - Fb