A folyvást nevetségesebb összhatás tünetegyüttese minden korban e hanyatlás felé mutat, egyfajta indikátorként jelezve, hogy az adott társadalom (vissza)fejlődési fokán éppen hol tart. Ez történettudományi szempontból is szinte kézzel fogható jelenség, hiszen a birodalmak, országok, civilizációk, államok nem állandó módon prosperálnak, hanem hullámvölgyekbe is kerülnek, rosszabb esetben pedig – idővel pedig törvényszerűen – felbomlanak, megsemmisülnek.

A tömegdemokráciák kora elenyésző időt ölel fel, ha az emberiség történelmének egészét szemléljük, és csodálkoznék, ha hosszabb időt élne meg, mint mondjuk a Bizánci Birodalom.

Magyarországon pedig a jelenlegi politikai kereteket sokszor már maguk a szereplők sem veszik komolyan, ez nem csak a nyilatkozatokon, de az egyes szereplők szinte minden habitusán tetten érhető.

A társadalom formálja a politikát, vagy a politika, illetőleg szűkebb értelembe véve az állam formálja a társadalmat? A 21. századi tömegdemokrácia esetében azért áll fent fokozottan az első válasz, mert a legtöbb politikai párt a legszélsőségesebb mértékben hajlandó lemenni kutyába néhány szavazatért, hovatovább mindent is megígérnek – amiből persze semmit nem tartanak be.

Magyar viszonylatban mindez odáig fajult, hogy a Fidesznek vagy a Tiszának fontosabbak a cigány szavazatok, mint a magyarok testi épsége, többek között ezért nem lett két hét alatt rend – ha már a be nem tartott ígéreteket is szóba hoztam.

Kampányidőszakban az erodálódás még inkább tetten érhető. Orbán ostoba firkálmányával ellátott merchandise termékek, amelyeket a vak ösztönlénnyé züllesztett szektás hívek „pillanatok alatt elkapkodnak”, NER-show, külpolitikai parasztvakítás, pénzosztogatás, amely a fideszes oligarcháknak aprópénz csupán stb. Tiszás oldalról a „tégláról téglára” való építkezés és az „áradás” mantrázása, a szintén szektás hívek izgalomban tartása, valamint az előválasztás bohózata a jellemző. (Utóbbi a modern tömegdemokrácia egyik legnevetségesebb, legszánalmasabb szektora.) Közös jellemző, hogy valódi program sehol, és nem azért, mert ne tudnának magukból kiizzadni egyet, hanem mert pontosan tudják, hogy a szavazóikat egyáltalán nem érdekli, no meg őket sem.

Ha a tömegdemokrácia hanyatlását megspékeljük még az ómigránsaink sajátos világszemléletével (micsoda enyhe megfogalmazás…), akkor pedig megkapjuk a tiszaburai tragikomédiát, ahol lassan már én sem tudom, hányadik óvás, ismétlés következik, olyan nyilvánvalóak a visszaélések, csalások.

A politikai versengés elméleti alapja a hatalom akarása, az állam – így a társadalom irányítása, anyagi és erkölcsi boldogulásának elősegítése (és nem bárgyú kiszolgálása a szavazatokért cserébe!), az adott politikai közösség világnézeti víziójának érvényre juttatása. Jobban mondva kellene, hogy legyen. Mert a Fidesz esetében a hatalom görcsös akarása ugyan megvan, de mindez teljesen nélkülözi az építő víziót, míg a nemzeti gondolatot a materiális javak iránti olthatatlan szomjúság helyettesítési, társadalmat építő pozitív szándék pedig nyomokban sincs bennük.

Tegnap óta a Tisza Párt szürke, arctalan, minden jellegzetes karaktert nélkülöző technokrata jelölt-jelöltjei is hasonló céllal szállnak ringbe, maximum más klikkhez tartoznak a globalista közösségben, így a sorsközösség – ha Magyar Péter NER-es múltja nem lenne elég – ebben is összetartja őket.

Akik mindezt részben vagy teljesen átlátják, maximálisan érthető módon viseltetnek negatív, vagy semleges érzülettel az aktuálpolitika iránt, de a Mi Hazánk létezése miatt legalább lehet alternatívát nyújtani számukra. Ha ez sem lenne, én sem járnék szavazni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info